Elöljáróban leszögezzük: nem szoktuk közzétenni a nekünk küldött leveleket, főleg nem azokat, amelyek egykori harcostársaktól származnak, vagy olyanoktól, akik rendszeresen barátaiknak neveztek bennünket. De kivételek persze vannak, mégpedig az olyan helyzetek, amelyek mellett egyetlen magára valamit is adó ember sem mehet el: amikor hazudnak vele kapcsolatban, megrágalmazzák, lopással vádolják.
Zoom
Egy 2012. márciusi plakát a Jobbik IT szervezésében. Ma azt állítja, már 2011-ben szakított velük
Ezt tette tegnap Varga B. Tamás énekes, aki a Jáksóval együtt készített kereszténység- és magyargyalázó rajzfilmsorozat után (lásd erről itt az Index cikkét: Szűz Mária svájci gárdistákkal, Széchényi lovakkal közösül, Kossuth kurvákkal tűnik fel, Dózsa még lángolva is orális aktusért kiált) a Jobbik rendezvényein jeleskedett, majd a Magyar Hajnal környékén tűnt fel, most pedig Mészáros Lőrinc tévéjében dolgozik meg a pénzéért. Ahogy ő fogalmaz, "valóban kormánypártiak vagyunk, s szereplésünkért valóban kapunk pénzt".
De nem ezzel van nekünk bajunk, s nem is ezért foglalkozunk kalandos életének jelenlegi állomásával, azt sem bánjuk, ha holnap az RTL Klubnál köt ki, mert megint sikerül összevesznie valakivel. Azzal viszont nagyon is van bajunk, hogy miután levelek tucatjait küldöztette nekünk, hogy kedves szerkesztőség így, kedves barátaim úgy, egy szívességet kérnék tőletek, fogadjátok szeretettel az anyagomat stb., most képes azt hazudni, hogy ezeket mi "tulajdonítottuk el tőle".
Történt ugyanis, hogy miután Varga B. Tamás elfoglalta legújabb őrhelyét a  nemzet gázszerelőjének csatornájánál, a 444 előásta a hősünknek ma már igen kellemetlen kurucos múltat, amit átvett egyebek mellett a Magyar Nemzet is.
Zoom
Zoom
Zoom
Varga B. ekkor - aki másoktól egyébként kérlelhetetlenül szokta számonkérni az őszinteséget, a következetességet, a tettek vállalását - írt egy "cáfolatot" a pártlapos benyalást legundorítóbb módon művelő Pesti Srácokra (ahol egyébként már blogot is vezet), melyben kerek-perec letagadta, hogy bármi köze lett volna valaha hozzánk, azt állítva, hogy a megkérdezése és a beleegyezése nélkül vettük át az írásait.
Zoom
Amúgy ezt legalább elismeri:
Zoom
Az igazság ezzel szemben az, hogy a zsidók által említett rosenberges írását is ő maga küldte át nekünk közzétételre, ahogy mintegy harminc másik szellemi termékét is.
Eltulajdonítva, ugye?
Zoom
"Megkérdezésem és beleegyezésem nélkül", Tamás? Akkor mégis mi ez a közel harminc levél itt, csupa anyagajánlóval?
Zoom
Íme néhány megkeresése részleteiben is, csak hogy lássák a kedves érdeklődők, milyen hangnemben írkálta Varga B. Tamás leveleit a közlés reményében azoknak, akiket most lopással vádolt meg, csak azért, hogy mentse a saját bőrét az új csapatában - mert, ahogy ő is fogalmazott 444-es írás kapcsán: "az igazság kenyere gyakran keserű".
Szívességet kérek vs. "megkérdezésem és beleegyezésem nélkül":
Zoom
Megköszönt "eltulajdonítások":
Zoom
Isten áldjon, tolvajok!
Zoom
Szemezgessünk bátran, sok sikert nekünk!
Zoom
Emiatt is kell magyarázkodni majd:
Zoom
Szemét tolvajok, ne lopjatok! Kedves barátaim, fogadjátok szeretettel:
Zoom
Ennek most tényleg nem kérte a közlését. Nem is közöltük.
Zoom
Akkor még Pintér áldozata volt, ma már a Fidesz házi tévéjében magasztalja őket:
Zoom
Szeretettel küldve:
Zoom
Még Kiszel Tündét is képes volt átküldeni:
Zoom
Ma már egészen mást üzenne Pintérnek...
Zoom
Újabb barátkozás:
Zoom
Készülhet az újabb magyarázó cikk a 444-nek:
Zoom
Tudjuk, amit tudunk, igen... Neked is áldott karácsonyt így utólag is.
Zoom
Utóirat: a "2011-es jobbikos szakításról":
A Pesti Srácok oldalára írt mosakodásban szerepel ez a mondat is:
Zoom
Akkor már csak az a kérdés, ki az alábbi fellépő a Jobbik 2012-es évadnyitóján, ráadásul megint Pintérnek üzengetve. Vagy az, hogy ki szerepel egy 2014-es jobbikos családi napon. Vagy inkább az a kérdés, hogy mi az, amiben Varga B. Tamás igazat mond egyáltalán...
Frissítés: újabb VTB-féle igazmondási gyöngyszem
Képernyőkép a 444 újabb, a nekik írt, általunk is idézett magyarázkodást szemléző cikkéből:
Zoom
Nem fogom törölni - ígérte, erre mégis mi történt?... Egészen hihetetlen, ugye?
Szerencsére véletlenül ez is a birtokunkban van, úgyhogy mostantól újra elérhető, bármennyire nem tetszik is az újdonsült fideszes haveroknak.