Tegnap alig fejeztük be az Izraelben akkreditált új magyarországi nagykövet, Benkő Levente legutóbbi jeruzsálemi megbeszéléséről szóló hír írását, a Má’áriv című izraeli napilap honlapján öles betűkkel szedett címmel újabb súlyos antiszemita eseményről szóló beszámoló látott napvilágot: „Magyarországon antiszemita kép jelent meg a zsidó hitközség elnökéről egy jobboldali magazinban.” Izrael budapesti nagykövete már ki is fejezte „megrendülését” a Figyelőben megjelent „bankós kép” miatt.
Zoom
A helyzet drámaiságát az izraeli lap már az alcímében megfogalmazza: a Heisler András Mazsihisz-elnök feje körül röpködő húszezer forintos bankók díszítette fotómontázs „az Orbán Viktor miniszterelnökhöz közelálló személyek által megjelentetett Figyelő című gazdaság hetilap” címoldalán látott napvilágot. Igen, hiába élharcosa Orbán Viktor az antiszemitizmus elleni küzdelemnek, íme „Magyarországon újabb antiszemita megnyilvánulásra került sor, s ezúttal Heisler András, a zsidó hitközség elnöke ellen. (Az izraeli napilap nem tudja, hogy Heisler András pontosan melyik zsidó szervezet elnöke, míg a Figyelő nevét héberre „Figyelmeztetésnek” fordítja – H. J.) A Heisler feje körül szállingózó húszezresek alkotta kép a cikk szerzőjét, pontosabban az őt Budapestről informálókat a következő képzettársításra ösztökélte:
„A kép emlékeztet a második világháború korszakában megjelent antiszemita képekre, mert ennek a képnek is az üzenete az, hogy a zsidók uralják a gazdasági életet”.
Még tegnap, szombaton este, mihelyt kiment a szombat, az Izraeli Miniszterelnöki Hivatal (Bibi hivatala) azonnal ugrasztotta Reuvén ’Ezert, a kormányfő tanácsadóját, hogy beszéljen az izraeli állomáshelyét nemrégiben elfoglalt magyarországi nagykövettel, Benkő Leventével. Bibi tanácsadója sürgős megbeszélést folytatott a Figyelőben napvilágot látott, súlyosan antiszemita újságkép megjelenéséről. A megbeszélés folyamán Reuvén ’Ezer erélyes szavakkal ítélte el a Heisler Andrásról a Figyelőben publikált antiszemita kép megjelentetését. Netanjáhu tanácsadója ezen kívül követelte azt is, hogy a magyar kormány ítéljen el mindenfajta, a magyarországi belviszály során felmerülő antiszemita jelenséget.
A bankós kép ügyében már tegnap este megszólalt az éppen Binjámin Netanjáhu miniszterelnök által korábban megalázott Joszi ’Ámráni budapesti izraeli nagykövet is. (Mint ismert, Heislerék felbiztatása nyomán az izraeli nagykövet annak idején elítélte a magyar kormányt a George Soros ellen folytatott plakátkampány miatt, mert a zsidók szerint Soros antiszemita módon lett megjelenítve az utcai plakátokon. Néhány órával később azonban a Netanjáhu irányította Izraeli Külügyminisztérium Orbán Viktor pártjára állt… - H. J.) ’Ámráni nagykövet ezúttal is kapcsolatba lépett Heislerrel, s kifejezte „megrendülését” az antiszemita jelenség miatt. A nagykövet „gyalázatnak” nevezte a kép megjelentetését.
Mi meg kíváncsian várjuk, hogy hány darab húszbankóssal lehet majd jóvátenni ezt a legújabb „gyalázatot”.
Hering J. – Kuruc.info
Frissítés: A Heisler-bankók ügyében a helyzet fokozódik
Alig néhány nappal ezelőtt dicsérte meg Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök hivatali kollégáját, Orbán Viktort az antiszemitizmus elleni küzdelméért, s íme, a magyarországi zsidó közösség azon háborog, hogy egy újság címlapján antiszemita módon jelenítik meg a helyi zsidó hitközség vezetőjét. A Figyelő című, a kormány politikai vonalát támogató, s Orbán miniszterelnökhöz közeli személyek tulajdonában levő magyar gazdasági hetilap csütörtökön úgy jelentette meg Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Federáció (sic!) elnökének a fényképét, hogy körülötte bankók láthatók. A cikkíró azt is állítja, hogy Heisler pénzügyi rendellenességekbe keveredett – írja a Háárec című izraeli újság.
Az izraeli Háárec című lap cikkéből azt is megtudjuk, hogy időközben az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) is elítélte a Figyelőben megjelent „bankós képet”, s megállapította, hogy „a magyar újság közismert antiszemita motívumokat sorakoztatott fel. A magyarországi zsidó közösség elleni támadás gyalázatos cselekedet, főleg azok után, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen” - áll az Amerikai Zsidó Bizottság közleményében.
Zoom
Netanjáhu és Orbán (a Háárec illusztrációja)
Az izraeli újság ezután leszögezi: a címoldalon megjelentetett kép és a hozzátartozó cikk mögött a magyarországi zsidó közösséget a Magyarországon létesítendő új holokausztmúzeum kérdésében megosztó belső küzdelem rejlik. Orbán Viktor a múzeumot jövőre, a magyarországi zsidóság holokausztjának 75. évfordulóján kívánja felavatni. A magyarországi zsidók holokausztja során mintegy félmillió (sic!) embert gyilkoltak meg. A múzeum létrehozását a magyar kormány finanszírozza, míg annak tulajdonosa a Köves Slomó Chabad-rabbi vezette EMIH nevű zsidó szervezet lesz – írja a Háárec.
A tervezett holokausztmúzeum bírálói – köztük Heisler András – azt állítják, hogy tematikája alapján a múzeum eltussolhatja, kisebbítheti Magyarországnak az európai holokausztban betöltött szerepét, meghamisíthatja a történelmet, illetve politikai eszközzé válhat a jobboldali nemzeti magyar kormány kezében. Másrészt, a magyar kormány zsidó támogatói hangsúlyozzák, hogy Orbán már a múltban elismerte országának a zsidóüldözésben való részvételét a holokauszt idején, s egyáltalán nem tussolja el a történteket.
H. J. – Kuruc.info