A közösségi oldalon elérhető az Ostpreußen – Vergangenheit und Gegenwart (Kelet-Poroszország – Múlt és Jelen) elnevezésű, az egykori német birodalmi országrész történelmével foglalkozó csoport, amelynek tagjai leginkább a második világháború legvégén ebből a történelmi német térségből elűzöttek leszármazottai. Mint ismert, Kelet-Poroszország - Königsberg székvárossal - 1945-ig a Harmadik Birodalom egyik tartománya volt. A vesztett háború után azonban a szlávok rátették kezüket a koncra: Kelet-Poroszország déli országrészeit Lengyelország kapta, míg az északiakat, Königsberg központtal a Szovjetunió kebelezte be. A teljes német lakosságot az oroszok – hathatós lengyel segédlettel – Kelet-Poroszországból elűzték vagy legyilkolták.

Kelet-Poroszország Szovjetunió bekebelezte, történelmi városokat is magában foglaló területét és annak székvárosát, Königsberget az oroszok a lakatosból a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé lett Mihail Kalinyinről átkeresztelték Kalinyingrádra. Szegény Immanuel Kant, a nagy filozófus, a német idealizmus megteremtője, Königsberg híres szülöttje és halottja valószínűleg forgott a zarándokhelynek számító sírjában, amikor városát és az egész térséget a győztes szovjetek 1946-ban átkeresztelték a lakatosból a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé vált Mihail Kalinyinről – Kalinyingrádnak.

A fentebb már említett német Fb-csoport által kitett fényképen egy henger alakú hirdetőoszlop látható. Majdnem olyan, mint amilyeneket Budapesten sok helyütt még mostanában is látunk. A kép alatt ez olvasható: „Egy reliktum a múltból, amely még mindig a helyén áll Gumbinnenben (Guszevben)”. Fölkaptuk a fejünket Guszev városnév olvastán. Először azt hittük, hogy a kelet-porosz Gumbinnen várost is a „mi” Guszev századusunkról nevezték át a háború után.

A történet széles körben ismert (a kegyes hazugságról a politikai változások után még játékfilm is készült), de azért nagy vonalakban nem árt felidézni: Magyarországon több mint négy évtizeden át utca, településrész, iskola és domborműves emléktáblák hirdették Alekszej Guszevnek, a cári hadsereg századosának dicső emlékét. Akkoriban azzal szédítették a magyarokat, hogy Alekszej Guszev és hat (más hazug források szerint tíz) tiszttársa felemelte szavát az 1848-49-es magyar szabadságharc eltiprása ellen, amiért Minszkben a hadbíróság halálra ítélte és kivégeztette őket.

Csakhogy a Magyarországot megszálló Vörös Hadsereg gaztetteit feledtetni kívánó történet főhőse, Alekszej Guszev százados, cári orosz tiszt egyáltalán nem élt. Személyét, s a magyar szíveket melengető cselekedetét csupán az 1945 utáni korszak futtatott, agyondíjazott írója, a Budapestet is elfoglaló Vörös Hadsereg őrnagya, propagandistája, a zsidó Illés Béla találta ki. Kun Béla egykori titkára, Illés Béla első ízben, 1945-ben, a Vörös Hadsereg Magyarország lakosságának szánt Új Szóban még csak főszerkesztői cikkben írta meg a valóságban nem létezett Guszev százados hősiességét. Néhány évvel később pedig A Guszev-ügy címen, egy 29 oldalas brosúrában (Athenaeum Kiadó, Budapest, 1950) számolt be a saját, a Minszki Levéltárban végzett kutatásai eredményének feltüntetett Guszev százados történetéről.

A jóságos Guszev századosról – később már kapitányként is emlegették – szóló történelemhamisító hazugság az iskolák tankönyveibe is bekerült, habár már az 1950-es évek végén a Magyar Tudományos Akadémia számára is bebizonyosodott, hogy Alekszej Guszev cári százados története csupán kitaláció, Illés Béla írói fantáziájának szüleménye. Az 1989-ben végbement politikai változás utáni években aztán szép lassan elmaradtak a Guszev századost dicsőítő emléktáblák megkoszorúzása. Végül az emléktáblákat is eltávolították, s a budapesti Szent István-bazilika közeli Guszev utca ismét Sas utca lett.

Amikor a világhálón ráakadtunk Guszev város nevére (mert addig bizony nem tudtunk a létezéséről), először azt hittük, hogy a hódító oroszok is a magyarok mellé állt cári tiszt emlékét tisztelve keresztelték át a németektől „örökölt”, manapság 30 ezer lelkes kelet-porosz Gumbinnen városát Guszevre, mert ők esetleg még nem tudják, hogy a Vörös Hadsereg egykori őrnagya, Illés Béla alaposan megvezette a gazdanépet. Ezért utánanéztünk, s megtudtuk, hogy a német lakosságot egész Kelet-Poroszországból kiűző, legyilkoló oroszok még a mesehősnek bizonyult Alekszej Guszev századosnál is komolyabb emberről, nagyobb hősről, Szergej Ivanovics Guszevről (1874-1933) nevezték el egykor az európai civilizáció egyik előretolt bástyájának számító német Gumbinnen várost. Azonnal világossá vált, hogy Gumbinnen várost is egy senkiházi bolsevik, véreskezű mozgalmárról keresztelték át, akárcsak Königsberget, arról a Mihail Ivanovics Kalinyinről Kalinyingrádnak, aki 1946-ig, a haláláig a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke volt.

Kutakodásunk folyamán az is kiderült, hogy Gumbinnen város névadó Guszevje valóban létező személy volt, méghozzá egy ősbolsevik zsidó. Jákov Davidovics Drabkin néven látta meg a napvilágot 1874-ben, az oroszországi Rjazanyi kormányzóságban levő Szapozsók településen. Már ifjú korában Szentpétervárra került, ahol bekapcsolódott a munkásosztály jogaiért küzdő, s V. I. Lenin vezette mozgalomba. 1920-ban már a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja. Guszev jó barátságban volt a „moszkvai emigráns” Kun Bélával.

Hering J. – Kuruc.info