„Akik látták a Békemenetet, azok tudják, hogy itt kell legyek” – mondta Gáspár Győző az Indexnek a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén.
Ma győzünk, ez egyértelmű, és mindenkinek boldog négy éve lesz, és mindenki boldog családban fog élni, és hiszek abban, hogy ugyanolyan boldogságban, amíg eddig, ugyanolyan boldogan fogunk élni
– fejtette ki.
Gáspár Győző azt is elmondta, hogy kiállt a Fidesz mellett, volt call centerezni, tartott előadásokat, és ameddig benne a lélek mozog, és él, addig csak nekik fog dolgozni.
Zoom
Két ok miatt van a Fidesz mellett, az egyik a béke, a másik a család.
A háború itt van mellettünk, és a miniszterelnök úr mindent megtesz annak érdekében, hogy a mi életünk ugyanúgy maradjon
– fogalmazott, majd hozzátette: nem úgy, mint a másik, hogy „megyünk háborúzni”.
Az Index helyszíni tudósítja szerint Gáspár Győző újságíróknak elmondta még: fantasztikus öt hét áll mögötte, és ezalatt nem volt még idő arra, hogy arról beszéljenek, elvállal-e valamilyen pozíciót abban az esetben, ha a Fidesz–KDNP újra választást nyer.
Amiatt, hogy felvállalta a politikai hovatartozását, és vezette a Békemenetet, nemhogy csökkent volna a szimpatizánsainak a száma, hanem nőtt is a Facebookon. Azt is mondta, úgy tudja, hogy az RTL-től még nem rúgták ki, de ha kirúgják, amiért elvállalta a Békemenet vezetését, akkor így járt.
Arra a kérdésre, hogy mit szólt a szűkebb környezete, elmondta: felesége alig várja, hogy főzhessen két kedvenc politikusának: Szijjártó Péternek és Orbán Viktornak.
(Index nyomán)