Az 1927-ben létrejött múzeum egyik állandó kiállítása a környezetszennyezés, az emberi jelenlét káros hatásaira kívánja felhívni a figyelmet, ezért szemben mondjuk egy festészeti kiállítással, itt központi helyet kap a szomorú aktualitás és az ebből való tanulás fontossága. Az itt látottak teljesen más érzelmi hatást, interakciókat váltanak ki a közönségből, mintha megnéznének egy festményt, elolvasnák a leírtakat, aztán mennének tovább a tárlatvezetéssel. Célja a sokkhatás elérése, s ezzel a komoly környezeti problémákra való fókuszálás. A szóban forgó kiállítás a Dead Animal Tales (Mesélnek a halott állatok) címet kapta, és számos kiállított tetemnek valóban szomorú története van, amelyek jól szimbolizálják, hogy miért is a zöldpolitika a 21. század egyik kulcskérdése. Aztán, ahogy látni fogjuk, a tanulságos történetekbe sikerült belecsempészni egy kis propagandát is, mert nem elég, ha tanul az ember, érzékenyíteni azért így is muszáj.

Ez a fiatal gólya Houten községben, egy fészekből esett ki 2019. június 15-én. Állatmenhelyre vitték, majd rövidesen állatorvoshoz, mivel felfedezték, hogy a gólya gyomra tömör és sárga színű. Az állatorvos közölte, hogy az állat menthetetlen, ugyanis a gyomra tele van befőttes gumival és gumiszalaggal, amilyet például a holland postások is használnak. Sőt, ez volt az egyetlen "táplálék", amely a gólya gyomrában volt. Erre a szürreális esetre valószínűleg az az egyetlen észszerű magyarázat, hogy a kisgólya szülei egyszerűen összetévesztették a gumit a földigilisztával a hasonló kinézet miatt, így ezzel etették a kicsinyüket giliszta helyett, ami egyébként a gólyák gyakori tápláléka. Hogy ekkora számban mégis hogy került ki gumi a környezetbe és az állat hol talált rá, nem derült ki.

1995-höz képest fele annyi sün él Hollandiában, pedig rendkívül hasznos, védett állatról beszélünk. A sünök korai halálának jelentős részét – itthon is – az autók okozzák, de a most következő példa nem erről szól.

Ennek a hímnemű, kifejlett sünnek egy McFlurry fagyi műanyag teteje szorult a fejére, amely az állat pusztulását okozta. A jelenség nem egyedi, mivel a sünök némi maradék fagyi reményében bedugják a fejüket a műanyag tetőn át, ám kihúzni azt a tüskéik miatt már nem tudják, így vagy éhen halnak, vagy vakon belegyalogolnak valami mélyebb vízbe és megfulladnak. Brit állatvédő szervezetek azonban elérték, hogy a műanyag tetőt kisebbre cseréljék, így azokat a fogyasztó leveszi, mielőtt hozzálátna a fagylalthoz.

Azontúl, hogy aki szemetel, az vallástól, rassztól, bármitől függetlenül egy irtó nagy tahó, azt is érdemes megemlíteni, hogy a leírás – annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, kikről van szó – nem tartalmazta/tartalmazhatta a McDonald’s kifejezést, nyilván a gyorsétteremlánc erős lobbiereje miatt. Társadalmi ráhatással ebben a kérdésben úgy tűnik, meghátráltak, de a multinacionális vállalatok így is élen járnak, ha környezetszennyezésről van szó, erről mégis ritkán beszélnek.

Ennek a 2019-ben kikelt nőstény ezüstsirálynak a halálát is a felelőtlen emberi magatartás és a koronavírus miatti maszkőrület okozta. Az állattal az történt, amiről már én is írtam korábban. A vizekben úszkáló maszkok fülébe a gyanútlan delikvens beletekeredik, ahonnan többé nem tud szabadulni. A rotterdami Maasvlakte kikötőnél talált állatot végül elgázolták, amelynek közvetett oka a rátekeredett maszk volt.

A koronavírus nyomán újabb löketet sikerült adni a környezetszennyezésnek, ezzel pedig az oltásmellékhatásokhoz hasonlóan mind a mai napig nem számolt el egyetlen világcég sem.

A teljesség igénye nélkül még több hasonló, ember által okozott kár és környezetszennyezés miatt elpusztult állatot vonultat fel a kiállítás, azonban – mint már korábban írtam – nem mindegyikük sorolható ebbe a kategóriába.

Az égető probléma ellenére a rotterdami múzeum kiállítása így is egy "lazább" hangnemet ütött meg, ami egyáltalán nem probléma, főleg, hogy helyet kaptak "könnyedebb darabok" is, mint például a zuidland-i koronavírus-tesztállomáson dolgozó munkatársat megcsípő skorpió. A skorpió egy plüssállatokat tartalmazó dobozban rejtőzött, melyeket azok a gyerekek kaptak, akiket koronavírus-tesztre vittek. A múzeum célja ezzel valószínűleg az volt, hogy felhívja a figyelmet az internacionális áruszállítás veszélyeire, sérülékenységére (noha ez nyíltan nem kerül említésre), de számunkra további témát vethet fel az is, hogy a tesztállomáson dolgozó őshollandot Ahmad Al Afandinak hívták. Ezzel természetesen a múzeumnak nem volt baja.

Régi technika, hogy a releváns témák mellé olyanokat csatolnak, amely az adott témakörtől eltérnek, vagy részben eltérnek, mégis gondolat- és véleményformálóak lehetnek, így most megismerkedünk a kiállítás égkövével, a homoszexuális nekrofil kacsával. Olvasónk leírása szerint az állat rögtön a bejáratnál, feltűnő helyen volt kiállítva, így nem lehetett elmenni mellette.

1995. június 5-én délután 17:55-kor Kees Moeliker kurátor egy tompa puffanásra lett figyelmes a múzeum üvegből készült homlokzata felől. Egy hím vadkacsa szállt neki az üvegnek, majd holtan elterült a földön. Moeliker az áldozat mellett egy szintén hímnemű, de élő vadkacsát pillantott meg, majd tanúja lett "az első homoszexuális nekrofíliának a kacsák körében". A tudós megjelentetett az esetből egy tudományos esettanulmányt, amellyel 2003-ban elnyerte az Ignobel-díjat ("fordított Nobel-díj", hasztalan kutatási eredményekkel) biológia kategóriában, így a kacsák történetét az egész világ megismerte. Minden évben június 5-én múzeumi programok keretében emlékeznek meg az esetről és hogy valami hasznosat is megemlítsünk, módszereket vitatnak meg arról, hogyan lehetne kiküszöbölni, hogy a madarak üvegfalaknak repüljenek. A kacsa története a múzeum egyik alapidentitása lett, Moeliker pedig már a múzeum igazgatója.

Mivel a tárlat jelentős része valós társadalmi-környezeti problémákra reagál, a kacsa története ténylegesen kilóg a sorból, ennek tényét pedig két aspektusból vizsgálhatjuk. Egyrészt láthatóan maga a múzeum sem veszi túl komolyan a dolgot, az egész tálalása, de maga az Ignobel-díj is komikussá teszi az egészet, amelyen így összességében nevetni is lehet, hiszen a Mesélnek a halott állatok kritériumot végülis kimeríti.

Másrészt viszont a "felfedezés" tökéletesen beleillik a Nyugat aktuális nyomvonalába, sokszor láttunk már liberális lapokban kísérletet arra, hogy az állatvilágban észlelhető homoszexualitás "normális tényét" az emberi társadalomra is megfeleltessék. A kettő között erőltetett párhuzamoknak persze semmi tudományos vagy észszerű alapja nincsen, de ez nyilván sosem zavarta őket. Mindebből persze nem állítható teljességében, hogy a múzeumnak is ez a célja (maga a felfedezés 1995-ben született, más világ volt még akkor), de a középpontba állítás mindenképpen ebbe és az érzékenyítés irányba terelheti a dolgot. A kacsa és a többi, urbanizáció miatt elpusztult szárnyas között pedig az üvegablak az egyetlen kapocs, amely azonban az említett diskuráción kívül nem került középpontba.

Ezúton is köszönöm kedves olvasónknak a nem mindennapi anyagot, környezetünk és bolygónk védelme pedig mindnyájunk közös feladata és felelőssége!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kedves Barnabás,

(mint a név nélküli olvasó gondolatainak tolmácsolója)

A mai időkben induljunk ki abból, bármit tesz egy állam, hivatalos intézmény, azt egy meghatározott céllal teszi.

Nem tudom, a kiállítás keveri-e össze a természetvédelem, környezetvédelem és zöldpolitika fogalmakat, vagy az olvasónál csapódott ez így le.

A természetvédelem az (embertől független) élővilág védelme, talán ezt nem kell külön magyarázni. Ide tartozik a védett fajok életterének, zavartalan párzási területeknek biztosítása, természetvédelmi területek, nemzeti parkok létesítése, adott esetben pozitív emberi beavatkozással (odúk, fészkek fölszerelése, vadállatok téli etetése, békák vonulási útvonalának biztosítása autópálya alatt).

A környezetvédelem a környezet elemeinek (talaj, levegő, élővíz) védelme az emberi tevékenység káros hatásainak csökkentésére. Az állami szervek ehhez kibocsátási határértékeket állapítanak meg, engedélyeznek vagy megtiltanak bizonyos technológiákat. Az alapelv itt is helyes, itt azonban már tetten érhető a „megtiltom, ha beledöglenek is”, „kiöntjük a gyereket a fürdővízzel együtt” szemlélet. Kedvenc példám erre: az arzénra ivóvíz vonatkozásában 1990-ig olyan határérték volt megállapítva, hogy napi 600 litert kellett volna belőle meginni, hogy egészségkárosodást okozzon. Később átvettük a szigorúbb uniós szabályozást, innentől fogva napi 3 m3-t kellene meginni a megengedett arzéntartalmú vízből, hogy ártson.

A zöldpolitika pedig kifejezetten a fehér emberek lakta civilizáció elpusztítását célozza meg egy hamis doktrína alapján. Ez a hamis doktrína: az ember okozta CO2-kibocsátás növeli a Föld átlaghőmérsékletét, ez pedig egy bizonyos határ után úgynevezett billenőpontok eléréséhez vezet, aminek katasztrofális következményei lesznek. A gondolatsor minden eleme hamis, ezek cáfolatától itt eltekintek, erről szól honlapom, www.klimarealista.hu.

A fehér emberek lakta civilizáció elpusztításának további elemei a szapora arabok és négerek ideszállítása, a fajkeveredés erőltetése (általában a színesbőrű férfi – fehér nő konstellációban), a gazdaság gyengítése, az energiaszolgáltatás ellehetetlenítése, valamit a vírushisztériák.

Egy bizonyos nép (németek) kipusztításának vágya a a II. világháború során fogalmazódott meg az USA-ban (Kaufman-terv 1941, amikor még a tervezőasztalon sem voltak a gázkamrák, Hooton-terv, 1943, Morgenthau-terv 1944). A vad terveket a hidegháború akadályozta meg. Az egypólusú világrend létrejöttével a patkányok előbújtak lyukaikból és a népirtás újra napirendre került, kibővítve ezt az összes fehér fajra.

Hogy csakugyan megevett-e ennyi befőttes gumit a gólya, hogy csakugyan létezett-e homoszexuális, nekrofil kacsa? Nem tudom, de nem hiszek feltétlenül a hivatalos narratívának.

Egyben azonban biztos vagyok. A kiállítás nem tematizálja, milyen veszélyeket rejtenek a szélturbinák a repülő rovarokra és a madarakra. Előbbieket elűzik, utóbbiakat sredderezik.

Üdvözlettel: Király József