Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását "környezetvédő aktivisták" vasárnap a Berlin melletti Potsdamban egy magánmúzeumban, a szénaboglyákat ábrázoló világhírű festmény valószínűleg nem sérült meg.
Az Utolsó Nemzedék (Letzte Generation) nevű éghajlatvédő csoport közleménye szerint két aktivistájuk "nehéz szívvel, de elszántan" hajtotta végre a jelképes műkincsromboló akciót.
Zoom
Nem okoztak kárt, "ellentétben az árvizekkel, viharokkal és aszályokkal, amelyek a közelgő klímakatasztrófa előhírnökeiként már most is mérhetetlen szenvedést okoznak" - áll az akcióról készített videóról szóló közleményben.
Az eset a potsdami Barberini Múzeumban (Museum Barberini) történt, amelyben Hasso Platner - a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP társalapítója - magángyűjteményéből szerveznek kiállításokat.
Az üveggel védett festményt a múzeum szakértői vizsgálják. Vasárnap estig nem erősítették meg, hogy nem esett kár benne.
Az aktivisták a sűrű sárga folyadékot rálonccsantották a képre, majd pillanatragasztóval bekenték a tenyerüket és a festmény előtti területhez ragasztották magukat. A két fiatalt rögzítő anyagot "sikerült feloldani" - közölte a Brandenburg tartományi főváros rendőrsége. A felforgatókat őrizetbe vették és eljárást indítottak ellenük rongálás és birtokháborítás gyanújával.
Claude Monet több mint harminc képet festett szénaboglyákról az 1888-1891-es időszakban. A Barberiniben kiállított darab 1890-ben készült, Hasso Platner 2019-ben vásárolta meg a New York-i Sotheby's aukciósház árverésén. A műgyűjtő 110,7 millió dollárt fizetett a képért, így ez az eddigi legmagasabb áron értékesített Monet-festmény.
Brandenburg tartomány vezetése elítélte az akciót. Az Utolsó Nemzedék a környezetvédő mozgalmakból kinőtt Zöldektől is éles bírálatot kapott. "A híres festmények elleni támadások nem erősítik a klímaválság elleni küzdelmet" - emelte ki Ursula Nonnemacher tartományi környezetvédelmi miniszter, a Zöldek politikusa, hozzátéve, hogy az ilyen akciók helyett inkább a társadalmi közmegegyezés kialakításán kell dolgozni.
A potsdami alig néhány nap alatt a második látványos és jelképes éghajlatvédelmi indíttatású műkincsromboló akció Nyugat-Európában. Előzőleg, október közepén Vincent van Gogh Napraforgók című - üveggel védett - festményét paradicsomlevessel öntötték le klímarettegők a londoni Nemzeti Galériában.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: