Izrael állam kikiáltása idején, 1947/48-ban több ezer palesztint mészároltak le a békesség és tolerancia hazai élharcosainak ottani fajtestvérei. 800 ezer őslakost üldöztek el szülőföldjéről. Ez volt a palesztinok számára az Al-Nakba - vagyis a katasztrófa. Maguk a menekültek, illetve utódaik - számuk immár közel 5 millió - a mai napig nem térhettek vissza otthonaikba.
Egy palesztin blogger gyűjtött össze néhány karikatúrát, mellyel az arab újságok a zsidó terrorállamra és az annak "köszönhető" talmudista embertelenségekre emlékeztek meg. A jobbakat közöljük, az összes alkotás ide kattintva tekinthető meg.

Ami a zsidónak öröm, másnak fájdalom

Jó irányba tart a közel-keleti békefolyamat

Újabb terrorista az ártatlan héberek ellen

A tortán: Palesztina, Libanon, Irak

A Nakbát ünnepli a demokratikus zsidóság

Az örök barátok - és áldozatuk


A visszatérés álma





A zsidó államalapítás évfordulójára


Ilyennek látja Bush az új Palesztinát: svájci sajt



Kapcsolódó