Út a teljes szellemi szabadsághoz – ezt állítják hitükről. Belső elnyomás, széthullott családok, kiürült bankszámlák, kritikusok zaklatása – ezzel vádolják őket. Az alábbiakban a Nyugat nevű internetes oldal felületes, de azért elolvasásra érdemes összeállítását közöljük.

A los angeles-i főhadiszállás: rabszolgák a falak mögött

Bár alapkönyvével, a Dianetikával már jópáran találkozhattak, a szcientológiáról a legtöbben akkor hallhattak először, amikor a bulvársajtó világszerte pedzegetni kezdte: Hollywood hófehér mosolya, Tom Cruise az egyház elkötelezettje. A mozgalom felé irányuló figyelem azóta érezhetően erősödött, és – főként az internetnek köszönhetően – olyan tényeket tolva a reflektorfénybe, amiket az egyház hívei önszántukból soha nem tártak volna a nyilvánosság elé.
„Egy elmebaj, bűnözők és háború nélküli civilizáció, ahol a rátermett emberek eredményesek lehetnek, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra” – így definiálja céljait a szcientológia, és mitagadás, ez első olvasatra szívet melengetően rokonszenvesnek hangzik. Az egyházból már kilépettek azonban óva intenek: ne üljünk fel a látszatnak, a kifelé történő kommunikáció szöges ellentétben áll azzal, ami a falakon belül folyik.
De ne szaladjunk előre, először nézzük meg, miről szól a műsor, és hová fajul. Mindenekelőtt L. Ron Hubbard nevét kell megjegyeznünk, ő az, aki sci-fi íróként nem debütált valami fényesen, ezért fogta magát, és megalapította a szcientológiát (az ellenlábasok máig előszeretettel idézik egy, a követők által nemigen hangoztatott mondatát, miszerint „ha meg akarsz gazdagodni, alapíts egyházat”). A totális szellemi szabadságig vezető utat lépcsőzetes rendszerben képzelte el, vagyis a "Hídon" kell végigmenni ahhoz, hogy az ember elérje az ún. "Clear" állapotot: ekkor képessé válik kilépni a testéből, ura lesz térnek és időnek, természetfeletti képességek birtokába jut.

Kozmikus űropera drága pénzért - még a South Park is szájára vette
A spirituális köpönyegbe bújtatott eszme azonban ezt az utat nem kínálja ingyen. A belépőknek vaskos pénzkötegekbe kerülő tanfolyamokon kell átvergődniük, hogy elérjék az egyes szinteket, és a legtöbben masszív adósságokba verik magukat. Amikor pedig már évek sora alatt milliókat fizettek, és kellőképpen kötődnek pszichikailag is az egyházhoz, akkor tálalják nekik a csúcs sztorit.
Eszerint minden földi rossz okozója egy 75 millió évvel ezelőtt regnált galaktikus úr, Xenu, aki - a Wikipédiát idézve - „több milliárd űrlényt semmisített meg itt a Földön azáltal, hogy egy hidrogénbombával felrobbantott egy vulkánt. Az űrlények lelkei, a thetánok, később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra, és ezek a thetánok okozzák az emberek érzelmi problémáit.”
Ezt a történetet a magasabb rendű egyháztagok tűzzel-vassal védik, a média érdeklődésére kitérő választ adnak. Arra hivatkozva pedig, hogy szerzői jog által védett, igyekeznek mindenkit beperelni - vagy ezzel fenyegetni -, aki ezt közzéteszi. Csakhogy elfelejtik: mindez egy amerikai bíróságon tanúvallomásként elhangzott, így köztulajdonnak számít. Még a South Park készítői is szenteltek ennek egy szatirikus felütésű epizódot (aminek ismétlését rejtélyes módon megtagadta a Viacom érdekeltségébe tartozó Comedy Central, a rajzfilmesek szerint azért, mert Tom Cruise közbelépett).


Mire idáig eljut az áldozat, teljesen oda van láncolva az egyházhoz, valószínűleg már puszta gondolkodásmódjában is. Sokatmondó tények: a szcientológusok nem olvashatnak egyházat kritizáló tartalmakat (mondván: az káros folyamatokat indít el a lélekben), panaszkodniuk meg végképp nem szabad, mert Hubbard tanítása szerint az emberek csak arról panaszkodnak, amit tudat alatt el akarnak pusztítani. A szervezetből korábban kilépettektől sok helyen olvashatunk azokról a bizonyos arcra fagyasztott mosolyról, ami mögött megannyi feszültség lappang.
 

Mindenkiről akta készül - személyes adatok a szcientológia markában
A kételkedő gondolatok megzabolására egyébként sajátos módszere van a szci-nek: ezt auditálásnak hívják, és a tagoknak bizonyos időközönként át kell rajta esniük. Az egyház ezt a gyónáshoz hasonlítja, valójában az illetőt az e-meternek nevezett, félig-meddig hazugságvizsgáló (csak a bőr galvános reakcióját méri) segítségével egészen privát témákról faggatják - egyes esetekben odáig, hogy részletekbe menően számoljon be korábbi szexuális együttléteiről, a partner nevétől az alkalmazott pózokig.
Kívülállók szerint mindez nagyon messze áll a gyónástól, inkább zsarolási alapul szolgál az egyháznak például arra az esetre, ha a tag a későbbiekben ki akarna lépni. Adatvédelem szempontjából ez még Péterfalvi Attila figyelmét is felkeltette - nem csoda, hiszen a szervezet megköveteli tagjaitól, hogy belépéskor "feltétlen és visszavonhatatlan" joglemondó nyilatkozatot tegyenek.

Az e-meter a szintén szcientológus John Travolta kezében


Az alapvető emberi jogok sérüléséről nem kevés, korábban a szci kötelékébe tartozó ember vallott már. Azt mondják, a Sea Org-ban (ez a szcientológia szerzetesrendje) visszataszító körülmények között, a minimálbér töredékéért dolgoztatják az embereket reggeltől napestig, az élelem nem tápláló, a szabadidő szinte ismeretlen fogalom.
A többség azért is hagyta ott - gyakran titokban, gyakorlatilag szökésben, félve a fizikai visszatartástól és a lelki terrortól -, mert nem tudták összerakni a képet: a világ jobbá tételére felesküdött, az emberek problémáira gyógyírt ígérő, a sikeres és hatékony munkavégzésre megoldást kínáló szcientológia egyház vajon miért hagyja, hogy saját tagjai ilyen sanyarú körülmények között munkálkodjanak?
Apropó, egyház. Tényleg megállja helyét az elnevezés, ha azt látjuk, hogy a magát így aposztrofáló szervezet az üdvözülést csak ropogós zöldhasúak ellenében hajlandó garantálni? Kérdésünkre e-mailben a magát Reformernek nevező blogger adta meg a választ, aki maga is tíz évig tartozott a szcientológia kötelékébe: „ez gyakorlatilag egy üzleti vállalkozás mintájára megszervezett önfejlesztési módszer, amit egyházként jegyeztetnek be, anyagi okokból - adóelkerülés, hatósági vizsgálatok elkerülése, és az ingyen munkaerő miatt, akit szerzeteseknek hívnak.”

Dianetika könyv - az első lépés a szcientológia felé


Ám míg a szcientológusoknak az adóhatóság csak afféle kezelnivaló rossz, van valami, amitől viszont úgy félnek, mint a tűztől: az orvostudomány lélektannal foglalkozó ágaitól. A pszichológusok, pszichiáterek ténykedését haláliparnak nevezik, szerintük „ők a média és a bankvilág segítségével folyamatos támadás alatt tartják a szcientológiát” - írja nekem ismét Reformer. Ennek miértjét sem nehéz kikövetkeztetni: azt mondják, a szcientológusok potenciális áldozatai közé főként a manipulálható, labilis emberek tartoznak, a lélekdokik pedig éppen arra képesek, hogy kirántsák őket a szcientológia karmai közül.

„Soha ne védekezz, mindig támadj!” - így állnak a kritikusokhoz
„Aki nyilvánosan felszólal a Szcientológia Egyház ellen, azaz médiához fordul, tüntet vagy bármi olyat tesz, ami miatt ellenséggé válik, akkor - függően attól, hogy mennyire veszélyes és mennyi bizalmas információ birtokában van - azt az egyház speciális kezelésben kezdi részesíteni. A cél az, hogy az illető elhallgasson. Ehhez bármilyen módszert fel lehet használni” - írja egy másik blogger, a szintén ex-szci Vénróka a blogján a kritikusokkal való bánásmódról.
Bármi alatt értendő: zaklatás, perek, és hasonló kellemes ellenreakciók. De előszeretettel vetetnek le videókat a YouTube-ról, tiltatnak le cikkeket is.
Nem csoda, hogy a szcientológia-ellenes tüntetéseket a világ valamennyi városában maszkban zavarják le a protestálók: az egyház ugyanis előszeretettel készít felvételeket a demonstrálókról, hogy aktát vezethessen, vagy akár magánnyomozók segítségével adatokat gyűjthessen róluk. Sokatmondó tény, hogy az első magyar anti-szci tüntetés után a taxival távozó tiltakozókat üldözőbe vette két úgynevezett OSA tiszt (ők az egyház saját rendvédelme), és húsz percig követték őket.
Beszédes az alábbi videó is, ami azt mutatja, milyen módszert választ a kommunikációs tréningeket is - naná, hogy súlyos pénzekért - tartó szervezet arra, hogy elhallgattasson két tüntetőt a bostoni iroda előtt. A recept: fröcsögj tíz centiről az ember arcába, hátha elveszti a fejét és megüt, amire már lehet is hívni a rendőröket.
 


Szombathelyen is felbukkant a szcientológia
Május 15-én Szombathelyre érkezett a Drogmentes Maraton. A rendezvény a kábítószerellenes propaganda úttörőjeként tünteti fel magát, azt azonban nem verik nagydobra, hogy szcientológusok állnak mögöttük, erősen megkérdőjelezve a rendezvény indíttatását. A Magyar Addiktológiai Társaság és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete egy sajtóközleményt is kiadott, megdöbbenésüknek adva hangot, hogy az olimpiai bizottság feje, Schmitt Pál is csatlakozott a támogatók sorához.
Ebbe a hibába a szombathelyi városvezetés is belecsúszott, és teret engedett a rendezvénynek (a futás a városháza elől indult a Savaria Plázáig). Pedig a Claritas Szakcsoport - ami a társadalomellenes vallási szervezetek kárvallottjainak megsegítését tűzte ki célul - egyik képviselője szerint a drogmentes.hu oldalán felüntetett valamennyi iskolának, és az adott önkormányzatoknak is küldtek egy figyelemfelhívó levelet.
Szombathelyen egyébként nincsen szcientológus misszió vagy iroda, de vannak a valláshoz közvetetten kapcsolható cégek: a WISE (Szcientológus Vállalkozások Nemzetközi Intézete) 2007-es évkönyvében a Smile Nyelviskola éppúgy szerepel, mint a helyi üzlettel is rendelkező Euronics műszaki áruházlánc. De megtalálható városunkban a Dr. Lenkei Életerő Centrum is, amit az a Lenkei Gábor jegyez, aki az első magyar anti-szci tüntetésen lenyomott egy kamerát, és aki most hétvégén elődadást tart a sportházban. Nem mellesleg ő az, aki az Impact nemzetközi szcientológus magazin egyik legfrissebb száma szerint "arany érdemérmes", vagyis egymillió dollárral támogatta az egyházat.


Idézetek az egyházból kilépett szcientológusoktól
„A legrosszabb állapotban levő szcientológusok is folyton terjesztenek és próbálják megmenteni a többi embert és nem veszik észre hogy ők szorulnának igazán segítségre! Nagyon furcsa látni, hogy milyen meggyőzően magyarázza a nincstelen, problémákkal teli beteg ember egy nála sokkal jobb állapotban levőnek, hogy ő mindenre tud megoldást az életben.”
Arról, mivel jár a Sea Org (az egyház szerzetesrendje) tagság:
„Minimális vagy nemlétező fizetés, gyakorlatilag napod 99%-a munkaidő, 8 óra alvás ritkán van meg, a szállás a putri szinttől az épp megfelelőig terjed, a kaján gyakran spórolnak, családot még az ünnepeken sem látod mindig, házasságon kívül csak a plátói viszony a megengedett, jogaid papíron vannak, gyakorlatilag ki vagy szolgáltatva az OSA (az egyház belső rendvédelme) és David Miscavige (az egyház jelenlegi teljhatalmú vezetője) parancsvégrehajtói kényének-kedvének. Az internetet csak egy szűrővel használhatod, ami minden nemkívánatos tartalmat letilt. Az OSA elolvassa az összes emailedet és ha valamiért biztonsági kockázatnak gondolnak, rangtól és pozíciótól függetlenül azonnal 24 órás megfigyelés alá kerülsz, az OSA lefoglalja a mobilodat és a laptopod, ha van.”
Disconnection, azaz kapcsolatmegszakítás:
„Aki nem ismeri a szcientológia kapcsolatmegszakítás intézményét, annak röviden a következőről van szó: tegyük fel a házastársad megismerkedik a szcientológiával. Tetszik neki, neked viszont nem, mert csak azt látod, hogy sokat költ és butaságokat csinál. Ha szcientológus lesz belőle és te kitartasz az álláspontod mellett, egy napon el fog tőled köszönni és megkéri, hogy ne keresd többé. Talán egyszer túllépsz rajta, de amikor a gyermeked vagy valamelyik szülőd jelenti be, hogy többet nem akar érintkezni veled, az a fájdalom egész életedben végig kísérhet.”
(Nyugat)
Kapcsolódó: Olvasói tapasztalatok a szcientológusok zaklatásairól