Beszédét történelmi visszatekintéssel kezdte: elmesélte a hallgatóságának, hogy a márciusi ifjak eredetileg március 19-én, vasárnap, a pesti vásárra érkező parasztokat fellázítva kívánták kirobbantani a forradalmat. A március 13-i bécsi forradalom hírére azonban megváltoztatták szándékukat, és előbbre hozták a nagy esemény időpontját. A baj akkor kezdődött, amikor a polgármester a 48-as eseményeket a mai politikai helyzetre vonatkoztatva kezdte értelmezni. A márciusi 12 pont közül a cenzúra eltörlésének követelését emelte ki, sejtelmesen utalva arra, hogy a sajtószabadság bizony minden korban fontos érték, mely azonban sajnos napjainkban csak korlátozottan érvényesül. Alighanem joggal feltételezem, nem a holokauszt tagadását tiltó törvényre, és a „közösségi média” durva cenzori gyakorlatára, és nem is arra a sok ezer európai emberre gondolt, akiket véleményük hangoztatása miatt elbocsátottak állásukból, netán börtönbe kerültek…

Némi meglepetésemre Százhalombatta első embere megemlítette az önálló Nemzeti Bank létrehozására vonatkozó követelést is. Vezér Mihály végzettségét tekintve közgazdász. Nincs tisztában azzal, hogy ma sem létezik önálló Magyar Nemzeti Bank? Nehezen hihető, de persze egyáltalán nem zárható ki. Biztos voltam benne továbbá, a polgármester nem fog előhozakodni a 10. pontban megfogalmazott célkitűzéssel: „A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.” A Koszovóban és Csádban, idegen zsoldban szolgáló magyar katonák hazahozatala még a kisebbik gond, a nagyobbik alighanem az, hogy hazánkban NATO-haderő állomásozik, melynek távozásárára még csak utalni sem tanácsos annak, aki ragaszkodik vezetői székéhez. Vezér Mihály tudja, mit szabad mondani és mit nem, ezért nem is merte szóba hozni beszédében az „idegen katonákra” vonatkozó, „politikailag nem korrekt” kérdést.

Azonban ekkor következett a megnyitó beszéd mélypontja. Mivel magyarságtudat aligha töltheti el a lelkét (azért az 12 éves SZDSZ-tagság aligha lehet véletlen), szinte biztosra vettem, említésre sem tartja érdemesnek a 12. pontban foglalt követelés teljesítését. De nagy-nagy meglepetésemre szóba hozta. De ki nem találná a kedves Olvasó, miféle hátsó szándéktól vezérelve! „Unió”, éspedig „Erdéllyel”, jelentette ki a polgármester, ami nem mást jelentett szerinte, mint „az összefogás” vágyát. Mint ahogy ma is szükség van „összefogásra”! – közölte. Kikkel? „Most az ukránokkal kell összefognunk, támogatnunk őket, akik küzdenek az orosz agresszió ellen” – kürtölte világgá a magyarországi politikai osztály egyik díszpéldánya, Százhalombatta számtalanszor újraválasztott polgármestere. Hogy lehet valaki a “nemlétező háttérhatalom” ilyen lelkes kiszolgálója és/vagy ennyire tájékozatlan, hogy az Erdély visszacsatolásának reformkori szent célkitűzést az Ukrajnában zajló, Oroszország meggyengítésére, természeti erőforrásainak megszerzésére irányuló amerikai proxyháború igazolására használja fel? Ekkor keresetlen szavak törtek ki belőlem, és elindultam a tömegből kifelé. Néztem a körülöttem állók arcát: senkinek a szeme se rebbent, teljes nyugalommal hallgatták tovább Vezér Mihály beszédét.

Sajnos jó időbe telt, míg sikerült kiverekednem magam a felháborodásnak a legkisebb jelét sem mutató emberek közül. Így azután kénytelen-kelletlen hallottam még a polgármester alábbi, hihetetlen szűklátókörűségéről tanúskodó megjegyzését is: „Az oroszok kőkorszaki módszerekkel harcolnak a fronton”. Most is figyeltem a közönség reakcióját: nem láttam senkit, aki elröhögte volna magát, de olyanokat sem, akik ennek a mondatnak a nyomán elhagyták volna a helyszínt. Megemlítendő ezen kívül, hogy amíg ezt a kétségbeejtően bugyuta propagandaszónoklatot hallgattam, a Vezér Mihály kétszer is kiejtette a „radikális” szót, a márciusi ifjakra utalva. Azonban – a félreértések elkerülése végett, nehogy bárki a „jobboldali radikalizmusra” asszociáljon - mindkétszer gyorsan hozzátette: „radikális liberálisokról” van szó. Ami igaz ugyan, csakhogy amiről nem beszélt a polgármester: a márciusi ifjak lelkes „radikális nacionalisták” is voltak egyben. De ugye ilyesmit mondani sem kóser.

Miután elmenekültem a tömegből Vezér Mihály beszéde nyomán, azért, ha már ezen a napon Százhalombattára vetődtem, a polgármesteri szónoklat befejezését követően visszatértem. Az ünnepi rendezvény színvonalas volt: elhangzottak megzenésített versek, diákok adtak a „mai gyerekek” számára is érthető műsort, felléptek színészek, táncosok, énekesek is. Mindez némiképpen elfeledtette egy rövid időre Vezér Mihály ámokfutását, valamint a megjelentek méla közönyét. A tanulság levonását azonban aligha kerülhetjük meg: a „magyar” politikai osztály és az úgynevezett „nép” erkölcsi-értelmi színvonala egyidejűleg és együttesen süllyedt a jelenlegi megdöbbentő mélységekbe. Van-e még esély a felemelkedésre?