A zenekar nem lép fel és semmilyen formában sem működik közre a hivatkozott zsinagóga-beli rendezvényen, Bódi László egyedül, magánemberként lesz jelen - írja szerkesztőségünknek küldött levelében a Republic menedzsmentje. A Kuruc.info két nappal ezelőtt közölte le az MTI hírét, mely szerint többek között Bródy, Somló, Bódi (becenevén Cipő) és a Republic is fellép vasárnap a Dohány utcai zsinagógában, ily módon támogatva az örök bűntudatot sulykoló, nemzeti politizálás ellen acsarkodó, magyarellenes Élet menete alapítványt. A teljes írás itt olvasható.

Cipő és ElQró - ha a mi cipőnk lenne ilyen közel a képéhez, bizony másra használnánk...
A tévedés tehát nem a miénk, ennek ellenére természetesen helyet adunk a menedzsment kérésének, és közöljük levelüket, kérésüknek megfelelően az előző cikk helyén, méghozzá boldogan. Örömünkre szolgál ugyanis, hogy egy olyan zenekar tagjai esetében is, mely MSZP-s és RMDSZ-es kampányrendezvényeken lép fel, van határa a jóérzésnek, még ha egyáltalán nem is ott, ahol lennie kellene. De hát mindennek van egy kezdete.
Alább tehát a levél.


Tisztelt kuruc.info Szerkesztőség!
A Republic zenekar menedzsmentje az alábbi közleménnyel helyesbíti a zenekarral kapcsolatban 2008. november 25-én megjelent írás ténybeli tévedéseit:
A zenekar nem lép fel és semmilyen formában sem működik közre a hivatkozott zsinagóga-beli rendezvényen.
Bódi László egyedül, magánemberként lesz jelen.
Kérjük, helyesbítésünket az eredeti cikknek megfelelő helyen közzétenni szíveskedjenek.
Köszönettel,

Republic menedzsment