Az alábbi művészemberek úgy gondolják, nincs elég pénzük a magyargyűlölő zsidóknak arra, hogy a Magyar Gárda betiltásának szükségességét hirdessék, s minden létező csatornán nyomassák orrba-szájba, hogy ártatlan zsidók millióinak haláláért vagyunk hibásak, amiért borzasztóan szégyellnünk kell magunkat. Ráadásul el is nevezték a cionista pénzgyűjtő akciót jótékonysági koncertnek. Nem vitatjuk, valóban jótékonysági az akció, de talán jó lenne pontosítani, hogy azoknak cselekszenek jót, akik a holokamu-mítosszal tartják bilincsben a magyarság lelkét, attól tartva, hogy egyszer visszaveheti országát, azoknak, akik ezzel tartják életben az összmagyar antiszemitizmus mítoszát, hogy e bélyeggel támadva-védekezve büntetlenül művelhessenek bármit hazánkban, azoknak, akik a zsidó honfoglalást egyengetik a célországnak kikiáltott Magyarországra. Csak szóltunk, a jótékonyság megnevezés ugyanis kicsit mást jelent a magyar emberek számára.
A "jótékonysági estre" vasárnap este hat órától kerül sor a Dohány utcai zsinagógában, Judapesten. Az est fellépői, Bródy János, Jávor Ferenc (Fegya) és a Budapest Klezmer Band, Mahó Andrea, Somló Tamás és Bódi László (Cipő), valamint a Republic a koncert teljes bevételét az Élet Menete Alapítványnak ajánlják fel. Az Élősködők Menete ugyanis különlegesen hasznos tevékenységet végez kis hazánkban. Kedvenc rendezvényei a különböző vonulások és magyarellenes nagygyűlések, melyen a fizikai munkára való kényszerítés miatt vérig sértődött zsidók rikácsolnak a magyarság ellen, ahogy tették Kun Béla vagy Rákosi ideje alatt, folyamatosan sulykolva, milyen szörnyű, barbár nép is az, mely saját állampolgárainak millióit gyilkolássza. Akik pedig semmi rosszat nem tettek soha, így nem is érthető az ellenük évezredek óta az egész világon megnyilvánuló ellenszenv. A legutóbbi ilyen meneten egyébként a Magyar Gárda betiltását követelték az országrablók.
Mint a Talmudista Iroda híradásából kiderült, immár harmadszor szerveznek "jótékonysági koncertet" az Élet Menete Alapítvány javára. Mert a világban éppen gazdasági válság van (melyet történetesen nem buddhista bankárok idéztek elő), itthon emberek százezreit rúgják ki és további százezrek élnek létminimum alatt, de egy jó kis holokauszt-népszerűsítésre, magyargyalázásra és történelemhamisításra mindig akad pár sékel - és jó magyar forint is, jut a "kárpótlás"-pénzből. Tavaly novemberben Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös estjén zsúfolásig megtelt a zsinagóga. (Miközben zsidrák segélykiáltások szerint úgy tombol az antiszemitizmus Budapest utcáin, hogy szegény izraeliták ki sem merik tenni görbe lábacskáikat az utcára.)
Az idén fellépő művészek 25-25 perces műsort adnak, a zenei kíséretet az FG-4 (Illés és Fonográf emlékzenekar) és Somló Tamás zenész barátai adják. Gratulálunk nekik is. Az est házigazdája Balázsovits Lajos. A fellépő művészek a koncert bevételével az Élősködők Menete Alapítvány jövő évi megemlékezéseit, programjait támogatják. Az esten megemlékeznek az Emberi Jogok Nyilatkozatának 60. évfordulójáról - reméljük, a palesztinok vonatkozásában is.
Az Élet Menete Alapítvány tagjai minden évben megkeresnek közéleti személyiségeket, művészeket, olimpiai bajnokokat, és velük együtt kiutaznak "megemlékezni" Auschwitzba - ad hírt az Iroda a testvérszervezet egy másik izgalmas műsorszámáról. Ha tehetjük, menjünk el vasárnap, és támogassuk megtakarított forintjainkkal a szegény zsidók közhasznú alapítványát!
(Kuruc.info - MTI)
Kapcsolódó: