Kedves Olvasók!
Valahol a nagyvilágban szigorúan elzárt és védett helyen íródik az új Szent Könyv, a Holobiblia, amely a közeli jövőben minden ember számára iránytűként szolgál majd. Kellő áhítattal olvassák a szerkesztőségünk birtokába került részleteket. 


A gázkamrai tündérekkel most
nem foglalkoztunk, kapcsolódó
anyagunkban olvashat róluk
Íme néhány egészen biztosan szó szerint igaz történet:

1. Egy gyönyörű, fiatal varsói zsidó lány, Franceska Mann /más források szerint Horowitznak hívták/ - aki rendszeresen fellépett a lengyel főváros hírhedt Melody Palace nevű éjszakai klubjában - 1700 lengyel zsidóval együtt 1943 októberében érkezett az Auschwitz-birkenaui-i haláltáborba.
Annak ellenére, hogy egészséges volt, mégis a gázkamrába küldték. Egy Josef Schillinger nevű SS-katona /más források szerint Quackernacknak hívták/ meredten bámulta őt, amikor társaival együtt meztelenre vetkőzött a kivégzése előtt.

Ekkor Mann rendkívül vakmerő tettre ragadtatta magát: hozzávágta cipőjét az SS-katonához. Aki legott előkapta revolverét, csakhogy a tűzről pattant táncoslány résen volt, rávetette magát a katonára, kicsavarta kezéből a fegyverét, és agyonlőtte a gaz nácit, sőt, még egy másikat, egy Emmerich nevű németet is megölt. /Más források szerint csak megsebesítette, de van olyan szemtanú is, aki úgy emlékszik, a lány még három nácira lőtt rá./
A többi SS-őr géppisztollyal tűzet nyitott a rettenthetetlenül bátor lányra, aki így életét vesztette, míg a többieket visszaterelték a gázkamrába. Az esetnek több szemtanúja volt a foglyok közül.

http://www.jewishhistory.org.il/history.php?id=5874


2. Esther kislány volt még, amikor a nácik elfoglalták Lengyelországot. A szerencsétlen zsidókat gettókba zárták, a kicsi gyerekeiket pedig elvették tőlük.
Esthert és testvérét, a 6 éves Nisant Auschwitzba hurcolták, ahol Nisant azonnal el is gázosították. Esther viszont a "halál angyalának", Dr. Mengelének a kezébe került.
Ekkor különböző orvosi kísérleteknek vetették alá. Például fel kellett emelnie a bal lábát, és órákon keresztül a jobb lábán kellett állnia a hidegben. A bőr szétnyílt a lábain, és láthatóvá váltak a zöldes színű csontjai. Majd hosszú órákon keresztül menetelniük kellett a kísérletekben részt vevő szerencsétleneknek, hogy meghaljanak, és így semmiféle bizonyíték ne maradjon arról, mit tettek velük. Esthernek azonban sikerült elfutnia a menetoszlopból, így életben maradt!
http://www.inrich.com/cva/ric/news.a2-29-0111.html


3. Gina kislány volt még, amikor a gaz nácik őt és a családját is - sok száz más emberel együtt - három héten keresztül meneteltették a téli hidegben.
Ők azonban nem haltak meg, ezért amikor visszatértek a táborba, el akarták gázosítani őket. Azonban a "berendezés" elromlott, és a kamrában gáz helyett víz jött!
Így Gina és családja megmenekült. Gina nem kétli, hogy az Isten mindvégig gondot viselt rá.
http://www.dailymail.co.uk/pages/live/articles/news/news.html?in_article_id=335392&in_page_id=1770


4. Steven Ross mindössze 9 esztendős kisfiú volt, amikor a családja magára hagyta. Egy lengyel katolikus család magához vette, noha akkoriban ő nem is beszélt lengyelül, mivel csak jiddis nyelven tudott. A kisfiú elszökött új családja elől, és egy éven keresztül egy erdőben élt.
Azonban a nácik, akik akkoriban szállták meg Lengyelországot, megtalálták őt, és haláltáborba küldték. És nem kevesebb, mint 10 megsemmisítő táborban járt!
A nácik több alkalommal is le akarták őt lőni, többször pedig el akarták gázosítani! Csakhogy ő minden egyes alkalommal elmenekült és elrejtőzött előlük.
Egyszer például egy egész éjszakát töltött el úgy, hogy nyakig ült az emberi ürülékben. Ezek után Stevent németországi táborokba küldték, így végül megélte a felszabadulást. Steven később sokat mesélt élményeiről iskolás gyerekeknek, akiket emberi csontokból készült bottal próbált fegyelmezni.  
 
http://bentleyvanguardonline.com/?s=Holocaust+Survivor+Tells+His+Story&x=0&y=0


5. Jack Ratz 14 éves gyerek volt, amikor a nácik elfoglalták Lettország fővárosát, Rigát. Döbbenten nézte, amint a németek halomra lövik a zsidókat.
Őt magát és apját egy megsemmisítő táborba hurcolták. Majd egy munkatáborba vitték. Majd megint egy megsemmisítő táborba került. Azután "halálmenetekben" kellett vonulniuk valahová két ízben is. De túlélték a megpróbáltatásokat. Jack Végtelen csodák címen könyvet is írt, amelyben elmeséli, miképp élte túl ő és apja ezeket a borzalmakat.   
http://vip.latnet.lv/LPRA/gogol_st.htm
http://bulk.resource.org/gpo.gov/rec...998_S10532.pdf
http://pqasb.pqarchiver.com/latimes/....&pqatl=google


6. Eva Kor Auschwitzban Dr. Mengele kezei közé került, aki kísérleteket végzett rajta. Olyan anyagot fecskendezett belé a gaz náci, amitől megbetegedett. 5 hétig nyomta az ágyat, noha Mengele azt mondta neki, 2 hét múlva meghal.
Ehhez képest szép kort megért. /2004-ben még életben volt./ Nővére, Miriám 1993-ban hólyagrákban elhunyt.
Eleinte Kor Eva azt mondta, nővére azért halt meg, mert vele is kísérleteztek a mocskos nácik. /Később már arról beszélt, hogy Miriammal Dr. Mengele nem foglalkozott, de ez részletkérdés./
Perge Ottó - Kuruc.info