A szórakozóhelyen kezdődött a verekedés, ahonnan kiment a két csapat, hogy lejátsszák az ügyet. Kint, egy szóváltást követően valakit megütött a fiam, ezért akart revansot venni a másik banda azon az éjszakán - mondta el R. Péter édesanyja egy augusztus 22-én történt verekedéssel kapcsolatosan, amely Bicske egyik szórakozóhelye előtt ütött ki.
R. Pétert ezután egy több fős banda lökte a földre, s verte, rugdosta addig, amíg kómába nem esett, mesélt az eseményekről a 29 éves fiatalember egyik barátja. Másnap este R. Péter barátai igyekeztek megbosszulni az előző este történteket, ekkor két könnyű sérült került ki a verekedésből.
- A nyomozás még javában tart, eddig egy gyanúsítottat hallgatott ki a bicskei rendőrség. Ő elismerte, hogy részt vett a 22-i verésben - mondta R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság referense, aki hozzátette: szemtanúkat keresnek az ügyben, néhányat már ki is hallgattak, de az lenne a legfontosabb, hogy a jelenleg kórházban fekvő férfi is meghallgatható állapotba kerüljön. Erre azonban mostanában kicsi az esély. Édesanyja ugyanis azt mondta: épp most esett át egy műtéten, de még mindig semmi jele a javulásnak.
Heltai Zsolt, a kórházban fekvő férfi barátja azt mondta: saját fülével hallotta, ahogy mások is elismerték a verést, s ezt közölték is a bicskei rendőrséggel. Múlt hét péntekre csendes megemlékezést is szerveztek a kapitányság elé, ahol majd százan vettek részt, gyújtottak gyertyát, hogy felhívják a rendőrség figyelmét az ügy fontosságára. A rendőrség tehát továbbra is várja a szemtanúk jelentkezését.
Értesüléseink szerint Pétert öten ütötték-verték egyszerre. Mikor a földre került, még a fején is ugráltak. Informátorunk tanúsága szerint 3 tanú már egyből a helyszínen jelentkezett, ám őket a rendőrök egyszerűen elkülkdték azzal, hogy "most nem érnek erre rá".
(Barikád)