Bizonyára emlékeznek kedves olvasóink az
OTP: Tiltott tartalom a piros-fehér-zöld, a történelmi Magyarország és a magyar címer című írásunkra - pontosabban felháborodott levelek özönének kordokumentumnak is beillő gyűjteményére, mely levelek kiváltó oka az volt, hogy a fent nevezett pénzintézet megtagadta az ugyancsak fent nevezett történelmi magyar jelképek bankkártyán való megjelenítését, mi több, tiltott tartalomnak nevezte a középcímert és - hogy kissé aktuálisan fogalmazzunk - Szent István országát.
Az eset feltűnt egyik országgyűlési képviselőnknek is - no nem a Fidesz soraiból, de nem is őket küldtük oda érdekeink képviseletében. Szávay István jobbikos képviselő írt korrekt és egyértelmű levelet, melyre nehéz lehetett sunnyogó, maszatoló választ adni - nem is sikerült az OTP-nek, akik ugyan az elején megpróbálták, de aztán csak kikívánkozott a tollukból az igazság.
Ami pedig nem más - írd és mondd - 2010 Magyarországán, ahol nemzeti forradalom volt ugyebár, az OTP pedig "A" magyar bank, mely átlépi a trianoni határokat, mint: nem akarják megsérteni a hazánk kétharmadát idegen uralom alatt tartó szegény megszállók gyönge lelkivilágát.
A "magyar" bank tehát nem azt tartja szem előtt, hogy az immár 90 éve szétszakítottságban vergődő magyarságot hozzásegítse nemzeti identitásának erősítéséhez, hanem az a legfontosabb neki, hogy nehogy emlékeztessük bűnére a tolvajt. Nemzeti érzékenysége ugyanis csak az elrabolt területen uralkodó, jogfosztó kisantantnak van, a mindenükből kiforgatott, megtizedelt, etnikai terror alatt tartott magyarságnak nincs. Arra nem kell tekintettel lenni.
Ráadásul már nem is az elszakított magyarságról van szó, hanem a csonkaországon belül maradottakról, hiszen ők azok, akiknek nem jár ilyen kártya - nehogy átlépjék vele az ideiglenes határt. Tehát még a megmaradt egyharmadnyi országrészben élőknek is azzal kell foglalatoskodniuk, nehogy meg találják sérteni a több millió testvérüket hontalanként kezelő megszállókat. Ez volna a mi feladatunk Trianon után, még összébb húzni magunkat. Talán még bocsánatot is kellene kérnünk, hogy nem adtuk át korábban ezen területeket, vagy azért, hogy fáj az elvesztésük - már ha egyáltalán végleg elveszettnek hiszi bárki azokat.
Merjünk kicsik lenni! - hirdeti az OTP.
És ha így folytatja, éppúgy sikerülhet neki, mint Kovács Lászlóéknak.
Íme Szávay levele:


És az OTP válasza:



Kuruc.info