 Szita Szabolcs |
Szita Szabolcs egyébiránt azért óvatos, mert – mint az interjúban bevallja – könnyen elképzelhető, hogy rövidesen őt nevezik ki a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának. Miért is rontaná el szépen felívelő karrierjét valami rossz megjegyzéssel? A holokauszt világa különös világ, ki a fene tudja, mi éppen a kötelező irányvonal, egy banánhéjon is elcsúszhat az ember… Szita persze több ostobaságot is mondott – ezek közül a legkirívóbb az volt, amikor a következőképpen indokolta meg az ún. holokauszt iránti közönyt, illetve sokaknak azt a véleményét, hogy túl sok szó esik a zsidóság második világháborús szenvedéseiről: „Az, hogy ma kevesebbet foglalkoznak vele, vagy mondják egyesek, hogy sok volt már belőle - mert a kérdést nem kerülhetjük meg -, általában azoknál merül fel, akiknél kiderül, felelősség is van a háttérben. Felelősség alatt itt értem, hogy mikor elkezdték feltárni a vagyoni dolgokat, kiderült, egyes keresztények valamiképp megszerezték a zsidók tulajdonát, legyen szó vagyonról, állásról, ingatlanról, üzletről.” És itt álljunk meg egy percre: vajon hány olyan ember él ma a világon, aki bármiféle hasznot húzna a zsidóság deportálásából? A legjelentősebb, még élő „holokauszt-tagadónak” nevezett revizionista történészek például mind a háború után születtek, de 1945 után látta meg a napvilágot azoknak a döntő többsége is, akiknek tele van a hócipőjük a sok hazudozásból, illetve az állandó hollókosztozásból.
Szita említést tett a moszkvai levéltárakról, melyekben „igen érdekes iratok találhatók”. Így van, csakhogy éppen a hivatalos holokauszt-történészek nem mutattak eddig különösebb érdeklődést az oroszországi archívumokban fellelhető, igencsak jelentős mennyiségű, az úgynevezett holokauszttal kapcsolatos dokumentumok iránt. (A hivatalosság képviselői közül egyedül J. C. Pressac kutatott komolyabban a moszkvai levéltárakban, csakhogy a végeredmény az lett, hogy élete vége felé közeledni kezdett a revizionistákhoz.) Ezzel szemben a revizionisták közül David Irving, Jürgen Graf és Carlo Mattogno is kutakodott a moszkvai levéltárakban, és kutatási eredményeiket tanulmányokban, könyvekben is bemutatták! (Más kérdés, hogy ezeket a lebilincselően érdekes és izgalmas könyveket és tanulmányokat nem fordítják le magyarra, és a tudományos közvélemény sem ismeri a tartalmukat.) Az „újabb népirtásra vágyó”, „nácifasiszta” revizionisták egyébként alig várják, hogy minél több történész végezzen kutatásokat a moszkvai levéltárak anyagában – az eredmény ugyanis az lesz, hogy az egész holoépítmény kártyavárként omlik össze!
Szita Szabolcsról azt állítják, ő a magyarországi holokauszt-kutatás egyik legjelentősebb személyisége, méltán lesz tehát éppen ő a Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója. (Nem kell őt féltenünk, most is igazgatóként veszi fel a magas fizetését, ugyanis a Holokauszt Intézetnek nevezett sóhivatalt irányítja.) Hadd tegyek azonban fel neki egy kérdést! Egy olyan jelentős történész, mint ő, biztosan tud rá válaszolni. Kérdésem pedig a következő: miféle írásos vagy egyéb bizonyíték támasztja alá, hogy a nácik a háború idején „mérgezett tejjel” gyilkoltak cigány gyerekeket? Szita Szabolcs ugyanis az úgynevezett „roma holokausztról” szóló, 2008-ban megjelent rövid cikkében a következő sorokat vetette papírra: „Elhurcolt magyar cigányok neveit találtuk meg a mauthauseni koncentrációs tábor fennmaradt fogolylistáin, Bergen-Belsenben és Ravensbrückben (az utóbbiban álorvosi kísérleteket is folytattak a roma nőkön) és több német munkatábor dokumentációjában. A burgenlandi magyar cigányok tragédiája a Sopronhoz közeli lackenbachi táborhoz kötődik, a helyi temetőben emlékművük van. A fekete kövek a cigány csecsemőkre is emlékeztetnek, akiket az SS mérgezett tejjel ölt meg.” (http://romaonk20.eu/romalap/holocaust/romak_deportalasa)
Természetesen a „roma nőkön folytatott álorvosi kísérletekre” sincsen semmiféle bizonyíték, amit Szita Szabolcs is pontosan tud. Egyébként ajánlom a hivatkozott cikket elolvasásra mindenkinek, ugyanis a Holokauszt Emlékközpont jövendő igazgatója már-már a „holokauszt-tagadás” fertelmes bűnébe esik: a „roma holokausztot” bemutató rövid írásában ugyanis egyetlen szóval sem említi, hogy magyarországi cigányokat a Lengyelország területén felállított hat „megsemmisítő tábor” bármelyikébe is deportáltak volna. (Auschwitzba sem!) Azokban a lágerekben ugyanis, ahová Szita Szabolcs szerint Magyarországról elhurcolt cigányokat vittek, a hivatalos holotörténelem ma aktuális álláspontja szerint nem működtek gázkamrák. Olyan embert fognak tehát kinevezni a Holokauszt Emlékközpont élére, aki tagadja, hogy Auschwitzban vagy bárhol másutt Magyarországról származó cigányokat gázosítottak volna el?
Perge Ottó
