Legfrissebb levélváltásunk a Duna TV vezérigazgatójával:
T. Szerkesztőség!

Rejtély, a hitelrontáson túl miért állítja valaki Önök közül, hogy hazudtam. Egy tévéműsorról szánt szándékkal nem lenne érdemes hazudni, mert látszik, mert megnézhető, ugyebár. Ami történt, az az adáslebonyolítási szervezet tűrhetetlen hibája, hisz a holnapon valóban cseréltük, a műsorszoftverben valóban átírtuk, csak aztán valaki mulasztott, és a rövid időtáv sem kedvezett. A felelősségre vonás természetesen nem marad el, hisz az utasítás egyértelmű volt.
Ókovács Szilveszter
vezérigazgató
Duna Televízió Nonprofit Zrt.
 
T. Igazgató Úr!
Visszamenőlegesen valóban nem lenne értelme ilyen esetben valótlant állítani, de ha valaki megígér valamit, és nem az történik, amire a szavát adta, ő pedig nem jelzi időben a változást, akkor joggal hiheti és állíthatja a másik fél, hogy hazudott.
És ez így is marad egészen a helyzet tisztázásáig - ami most megtörtént. Az is hitelrontás lett volna, ha azt feltételezzük, hogy a vezérigazgató utasítását nem hajtják végre egy ilyen fontos ügyben. Ennek a rendezése viszont már az Ön asztala.
Engedelmével nyilvánosságra hozzuk ezt a levélváltást is az olvasók tisztánlátása érdekében.
A szerkesztőség
 
Erről a filmről van szó:
 
Korábban írtuk: Hazudott Ókovács: mégis levetítették a besúgó vitorlázóról készült filmet a Dunán
"Kötelességem, hogy vitatott esetben lépjek, és amíg a helyzet nem tisztázódik, az Arcélek inkriminált epizódja ne kerüljön ismétlésre. Ezért ma este egy másik részt adunk a sorozatból – kérem, hogy ezt a fejleményt is közöljék, az árnyalt megközelítés miatt (amely gyimesbükki filmünk sugárzása kapcsán sajnos, elmaradt…)" - írta portálunknak küldött levelében három órával ezelőtt Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója.
Mi természetesen közöltük a "fejleményt", ám hiába az "árnyalt megközelítés", ha a Duna vezére nem tartotta a szavát: az előzetesen jelzett időpontban ugyanis annak rendje és módja szerint lement a Simon Károly nevű besúgóról készült film (annak ellenére, hogy a tévé honlapján a levélváltásunkat követően kicserélték a programpontot, azt adva hírül, hogy a lengyel köztársaság budapesti nagykövetéről vetítenek filmet).
Kíváncsian várjuk erre is a magyarázatot, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy valakik átverték és hülyének nézték a magyar közvéleményt...
Korábban írtuk: Műsorváltozás cikkünk nyomán a Duna II-n: nem ismétlik ma meg a besúgó vitorlázóról készült filmet
Alább közöljük Ókovács Szilveszter portálunknak küldött levelét (üdvözölve a vezérigazgató lépését, ugyanakkor biztosítva őt afelől, hogy - például a Népszabadsággal ellentétben - a Kuruc.info hamisítványokat nem közöl, a jelentések ellenőrizhetők a cikkünkben megjelölt helyeken):
T. Szerkesztők!
Mivel magam nem vagyok sem átvilágítóbíró, sem az egykor volt Kenedi-bizottság tagja, aligha tudhatom mindazt, amit Önök ma megjelentettek. Beszéltem Csáky Zoltán főmunkatárssal, aki 2008-ban a kisfilmet forgatta, és reflexből nem a Történeti Levéltárban kezdte a felkészülést: természetesen ő sem volt tudatában a híres vitorlázó, Simon Károly esetlegesen eltitkolt múltjának – erről a mai napon magam is egy nézői mailből értesültem. Nemcsak e műsor esetében, de általános elvként is elképzelhetetlennek tartom, hogy ügynökről, hálózati személyről a közmédia olyan anyagot sugározzon, amely eltagadja vagy letagadja a múltat, és az árnyalt megközelítés helyett egyoldalúra sikerül, ad absurdum ódát zeng. Ám mivel bíró valóban nem vagyok, s az ügyben jártas szakértő sem, pálcát törni nincs jogom, hisz nem tudom megvizsgálni a jelzett dokumentumok hitelességét.
Az viszont kötelességem, hogy vitatott esetben lépjek, és amíg a helyzet nem tisztázódik, az Arcélek inkriminált epizódja ne kerüljön ismétlésre. Ezért ma este egy másik részt adunk a sorozatból – kérem, hogy ezt a fejleményt is közöljék, az árnyalt megközelítés miatt (amely gyimesbükki filmünk sugárzása kapcsán sajnos, elmaradt…)
Ókovács Szilveszter
vezérigazgató
Duna Televízió
Korábban írtuk: Simon Károly vitorlázót, a Sulyok Péter fedőnevű állambiztonsági  ügynököt népszerűsíti ma a Duna II.
Ókovács Szilveszter, a Duna TV vezérigazgatója úgy gondolta, most jött el az ideje annak, hogy népszerűsítse a Balaton egyik legeredményesebb állambiztonsági besúgóját: Simon Károly válogatott vitorlázót, a balatonfüredi hajógyár egykori főmérnökét, Balatonfüred 1990 utáni polgármesterét, akit 2008-ban Navracsics Tibor jelenlétében avattak a város díszpolgárává. Az Arcélek, Simon Károly a vitorlázók doyenje címet viselő dokumentumfilmet Csáky Zoltán rendezte és szerkesztette 2008-ban, operatőr Marosi Géza.



Simon Károlyt (1932, Balatonarács, Tápay Erzsébet) "Sulyok Péter" fedőnéven 1961-ben szervezte be a BM. Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának II. alosztálya, majd átvette a III/II, a kémelhárítás. Első kapcsolattartó tisztjei: Pődör József hadnagy, Nagy Elemér őrnagy, Szolnoki László százados, Cseh Lajos alhadnagy, Horváth József százados, Tóth László százados.

Gyorsan haladt az állambiztonsági ranglétrán, titkos munkatárs lett, s az állambiztonság minden tekintetben bőkezűen viszonozta szolgálatait úgy szakmai haladásában, mint a civil életben.
Oly fontos operatív munkát végzett a hazai és nemzetközi vitorlás életben, a Balaton körüli ellenzéki értelmiség elhárításában, hogy jellemző módon 1964-ben a Veszprém megyei III/II osztályvezetője, Knéz András alezredes a mellékelt levélben kérte az Állambiztonsági Főcsoportfőnökség illetékesét: intézkedjen kapcsolatain keresztül, hogy Simon Károly, azaz "Sulyok Péter" ügynök, aki a Magyar Országos Vitorlás Szövetség tagja, válogatott versenyző, olimpiai esküt tett olimpiai kerettag ott lehessen a nyugatnémetországi Kielben rendezendő vitorlás versenyen és a tokiói olimpián, mert a füredi hajógyár igazgatója nem akarja elengedni ezen operatív szempontból értékes eseményekre. Intézkedtek.

Simon Károly, a farizeus és kaméleon "Charlie" 1990-ben az MDF ajánlásával lett a város polgármestere. A mai napig eltitkolta állambiztonsági múltját, senkitől sem kért bocsánatot, senkinek sem adott erkölcsi elégtételt. (Köztiszteletnek örvendett apósa, dr. Zákonyi Ferenc, a kíváló idegenforgalmi szakember, a Balaton egyik legjobb ismerője forog a sírjában.)
"Sulyok Péter" több száz jelentése - melyek többségét saját kézzel írta - három kötetben olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: 3.1.2. M-36066, M-36066/1, M-36066/2.
Jelentései magyar és nemzetközileg jegyzett vitorlázókról, a Magyar Vitorlás Szövetség vezetőiről szólnak, nem kímélve ismert füredi személyiségeket, a Balaton körüli értelmiségi családokat, a balatonfüredi hajógyár dolgozóit, vezetőit - de jelenti az amerikai katonai alakulatok mozgását is, amikor az NSZK területén utazik versenyről versenyre -, s nem utolsósorban azokról a gyanús ellenzékiekről, '56-os elítéltekről számol be, akiknek nyomába legtöbbször küldik az állambiztonsági tisztek.
A teljesség igénye nélkül felsorolva részletek a névsorból: dr. Horváth Boldizsár, Szekeres János, Majbó Béla, Glatz László, Németh István, Szerencse Ferenc, Törzs Imre, Szilvásy Zoltán, Dolesch Iván, Reisz Lászlóné, Feldl József, Galambos Pál, Tolnay László, Zsámboky József, Lipták Gábor és családja, Vaszary Pál, Székely Sándor, Vurai László, Dr. Debrőczy Tibor, Sárdy Béla, Gérczei János, Hubert Heitzinger, Dominek Béla, Bogdán Béla és Lajos, Sándor Pál, az angol nagykövet 1964-ből, Peter Stochmayer, Gnoth Béla, Rácz István, Varga Imre, Horváth László, Rosta Sándor, Othmar Kosel, Péri László, Kustos Miklós, Baán Barna, Walter Garries, Haán István, Weszely Vilmos, Nagy Ottó, Balogh Béla, Tujner Béla, Szabó József, Wágner Imre, Országh Attila, Rumi Ernő, Földi Lajos, Schwalm Miklós, Krasznai András, Gosztonyi András, Fluch Jenő, ifj. Németh Gyula, Pásztor György, Tenke Tibor, Nagy Imre, Hantó Gyula, Nézics István, Ráth Emil, John Markham, Pál Ferenc, Galambos Jenő és mások.

Példát mutat a közösségnek?
(Kuruc.info)