Itt egy friss kép a mostani alomról, a gazdira váró kutyákról:

(A kép nagyobb méretben itt.)

Csak társállatként, családtagként, kitűnő tartási körülmények közé adják a kutyát. Ezzel együtt keres e veszélyeztetett magyar fajta megmentése és megtartása érdekében hosszútávon együttműködő, megbízható patrnereket olvasónk. Elérhetőségei: erdelyikopok(KUKAC)gmail.com, 06 20 482 1342

Ha most a kedves olvasó kizárólag tudományos, statisztikai kimutatásokkal teli beszámolót  vár e fajtáról, csalódni fog. Hiszen a zsemlesárga erdélyi kopó újraélesztése maga a hittel és akarattal teli küzdelem históriája, melyet kitartást és erőt adva kísért végig a fajta szeretete és a szenvedély. E régi magyar fajtánk felébresztésének útja a szinte a "FATA MORGANA"-ban zajló, alig hihető átélésével, tanulságaival érleli, gazdagítja mindazok személyiségét akik a zsemlesárga erdélyi kopó életben tartásáért 1990-ben indított munkámhoz kapcsolódtak és folyamatosan kapcsolódnak.

45-60 cm-es marmagasságú, 25-30 kg-os egy átlagos kopó

Az ősi, nemes magyar kutyafajta, az erdélyi kopó zsemlesárga fajtaváltozata a kutatások alapján, történetét és használatát tekintve egyazon tőről ered. Így azonos múlttal bír és  hasonló a használati értéke fekete-cser fajtatársával. Az első ismert írásos dokumentumot a Magyar Oklevéltár őrzi az 1200-as évekből. Első ismert képes ábrázolásai a Képes Krónika és a történelmi Magyarország Árva Vára vadászterme, ahol a színben jól megkülönböztethető két fajtaváltozat agarakkal, solymászokkal együtt jelenik meg egy budai festőmesterek kezei által alkotott, klasszikus magyar stílusú vadászatot ábrázoló freskón.

Az Erdélyi kopó a magyar kultúrtörténet és vadászati kultúra szerves része. A magyar királyi, fejedelmi és főúri udvarok jól megszokott lakója, kedvelt vadászkutyája volt, ahol  valóságos versengést folytattak tenyésztésében. Értékes ajándékként a jóvérű, szép kis erdélyi kopók, gyakran diplomáciai szerepre is szert tettek. Így a fajta története az évszázadok során szorosan összefonódott a történelemmel, különösen a magyar nemesség sorsával.

A történelem viharai e régi magyar fajta mindkét változatát szinte kihalásra ítélték. Mentésük a hatvanas évek elején nagy erőkkel indult Magyarországon, majd a történelmi Magyarország utódállamaiban maradt populációk részeiből önálló fajták kitenyésztésre folytak kísérletek. A kopó szenvedélyes vadászkutya, különböző vadakat eltérő hangon jelez, szaglása, tájékozódó képessége kiemelkedő, kiváló. Az egyik legrégibb vadászati módban, a gyalogos kopózás alkalmával használatos ősi eredetű magyar vadászkutya, kitűnően hajt és állít, utánkeresésre, vércsapázásra is kiválóan használható. Friss nyomra érve jellegzetes nyifogással csahol,  hajtás közben messzehangzó, magas, csengő hangot hallat. A vadat állja, vadelhozásra könnyen rávehető. A fekete erdélyi kopóval és a főleg sík terepen rendezett vadászatokon magyar agarakkal rendszerint együtt alkalmazzák.

A fekete erdélyi kopót erdei vadászatokon nagyvad (régebben bölény majd medve, vaddisznó, hiúz, farkas és nemes vadak), a zsemlesárga erdélyi kopót fedett területeken vaddisznó és apróvad (róka, nyúl, valamint sziklás terepen zerge) vadászatára használták. A XX. század közepén a történelmi Magyarország területén az erdélyi kopót csaknem kipusztították. A megmaradt állomány felmérése, megmentése és továbbtenyésztése 1968-ban kezdődött Magyarországon. Az utódállamokban maradt erdélyi kopó populációkból önálló fajták kitenyésztésére folytak kísérletek.

Csak is olyan embernek ajánlható ez a fajta, aki inkább barátja, mint parancsoló gazdája tud lenni kutyájának. E fajta lételeme, ha igazi társállatként élhet az otthonában. Ezt az igényét mélyen a génjeiben hordozza. Hiszen a kárpáti rengetegekben a hosszú vadászatokkal eltöltött együttlétek során az ember és kutya közötti igen szoros, aktív és békés kapcsolat elengedhetetlen volt az évszázadok során. Csak úgy, mint az otthonos és „kulturált” viselkedés az uralkodóházakban, királyi udvartarásokban, akár egy kandalló előtt a könyvtárszobában, vagy mulatságokon a fényes kastélytermekben. E fajta igen nagy megbecsülésnek örvendett a fenti körökben, mely bánásmódot a jelenkorban is kifejezetten igényel. Szokták mondani, hogy az erdélyi kopó igénytelen, a szélsőséges időjárást is jól bírja. Erre pedig azt szokták mondani, hogy az erdélyi kopó a kutyák terepjárója. A luxuskategória, luxus súlyadóval. Minőségi a produktuma úgy fizikailag, mint lelkileg… Ám ez minőségi üzemanyag-ellátást és szervizelést is kíván! Rendkívül szenvedélyes kutya, határtalan vadászösztönnel megáldva. Ezért vadászaton olykor megtörténik, hogy nagy veszélyhelyzeteket és ember által megközelíthetetlen terepet szinte figyelmen kívül hagyva, a valódi végelgyengülésig hajtja a szíve és az ösztönei. Semmi esetre nem szabad azt gondolni, hogy egy egy szinte a végsőkig kimerítő igénybevétel után a kopót „kivágták” egy vashordó mellé étlen-szomjan, hanem inkább vigyázták és megbecsülték e kutyákat.

Gondoljunk bele, hogy milyen kötődés és hűség, egyáltalán milyen alapokon nyugvó kapcsolat kell ahhoz ember és kutya között, hogy az erdélyi kopó a gazdájától távol, látótávolságon bőven kívül, akár több tíz kilométerről az élő, sokszor sebzetlen, tehát egészséges vadat megkeresve, azt nem saját maga zsákmányaként tekintse, hanem életveszélyes helyzetekkel tele a gazdája elé hajtva felkínálja, akkor megérthetjük, mivel érdemelhetjük ki e munkát a kopónktól.

Az erdélyi kopó nem való mindenkinek! Rendkívül családszerető, de nem játékszer, saját lelki életterére érzékenyen ügyel. Vidám és vehemens, igen későn érő, öregkoráig mókás, nagyon leleményes kutya. Ám ha ráhagyunk mindent, könnyen kíméletlenül a fejünkre nőhet, azonban a parancsolgatást, erőszakosságot nem viseli. Inkább a végtelen türelemmel ellátott „megmagyarázásokat” fogadja el. Öntörvényű, de nagyon gyorsan megérti mit is akarunk tőle, majd végül igazából ő dönt. Megkötésétől és tartós kennelbe zárásától végképp óvakodjunk, ha nem akarjuk, hogy a kutyánk gyűlöljön, megharapjon és az első adandó alkalommal örökre otthagyjon minket. Idegenekkel olykor otthonában is arisztokratikusan távolságtartó, ám választott gazdájához mélységesen hű. Kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapuló, ideális kapcsolatban távozása után mély emléket hagyó, életében örök barát és gyönyörű, nemes társállat.

Mára Magyarországon az erdélyi kopó mind a zsemlesárga, mind pedig a fekete fajtaváltozata felbecsülhetetlen genetikai és kultúrtörténeti értéket képez.

(Mikó Diána, Kopó Standard nyomán Kuruc.info)

Megjegyzés: Aki szívén viseli ennek a kutyának a sorsát, szeretné tenyészteni, megmenteni, népszerűsíteni, az a fenti elérhetőségeken jelentkezhet.