A nyilvánossághoz fordulva osztotta ki nagynénje Schiffer Andrást, és egyben azt javasolta neki, hogy jobb lenne, ha lemondana. Schiffer Anna nyílt levelében, melyet a galamus. hu oldalon tett közzé, arra figyelmezteti az LMP frakcióvezetőjét, hogy rossz úton halad. Mint írja, bár maga nem MSZP-szimpatizáns, mégis riadtan szemléli Schiffer András Gyurcsány-fóbiáját.
Schiffer Anna úgy fogalmaz: „A médiában sok elmarasztaló véleményt olvasni tevékenységedről. Nem ártana figyelni ezekre! Főleg azért, mert amúgy joggal bírált politizálásod forrását családi kötődésre vezetik vissza. Sem dédapád (a kommunista, haláláig MSZMP KB-tag Szakasits Árpádról van szó - a szerk.), sem nagyapád soha nem értett egyet szélsőséges politikai véleményekkel, soha, semmilyen körülmények között sem lettek volna hajlandók jobboldali szélsőségesekkel együttműködni” – áll a levélben.
Alább olvasható a teljes iromány:
Levél unokaöcsémnek, Schiffer Andrásnak
Kedves Andris!
Levéllel fordulok hozzád, miután a Facebookon egyik neked címzett véleményem miatt töröltél ismerőseid köréből. Írhatnék a magán mail-címedre, de levelemet ott is törölnéd, viszont kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztesselek: rossz úton haladsz!
Bár nem vagyok MSZP-szimpatizáns, ezzel együtt riadtan szemlélem fóbiás Gyurcsány-gyűlöletedet, és meghökkenten kaptam fel fejem az első Jobbikkal való összefogásra utaló LMP-s megjegyzésre. Ugyancsak megdöbbenve látom azokat a parlamenti képeket, ahol magadba feledkezve, széles mosollyal az arcodon kvaterkázol jobbikos politikusokkal.
A médiában sok elmarasztaló véleményt olvasni tevékenységedről. Nem ártana figyelni ezekre! Főleg azért, mert amúgy joggal bírált politizálásod forrását családi kötődésre vezetik vissza.
Na, ez az, ami miatt szólnom kell! Sem dédapád, sem nagyapád soha nem értett egyet szélsőséges politikai véleményekkel, soha, semmilyen körülmények között sem lettek volna hajlandók jobboldali szélsőségesekkel együttműködni. Meggyőződéses baloldaliak voltak, és tisztességes meggyőződésük okozta a szélsőséges baloldaliak, de inkább a baloldali eszméket megcsúfoló politikai bűnözők általi meghurcolásukat.
Te Őket tagadod meg mindennapi politizálásoddal, nevükre, bennem hordozott emlékükre hozol szégyent!
Majtényi László január 2-án elhangzott beszédének egyik fontos gondolatát, módosított formában, ajánlom figyelmedbe: Sokkal jobb sors egy demokratikus párt leköszönt vezetőjének lenni, mint megbuktatott politikusának.
Budapest, 2012. január 10.
Üdvözlettel:
nagynénéd, Schiffer Anna
(Klubrádió - Galamus nyomán)