Engedményeket tesz a médiatanács a helyi és körzeti rádiókkal, televíziókkal már megkötött támogatási szerződéseiben, hogy a szolgáltatók a koronavírus-járvány miatt kialakult nehezített körülmények ellenére is teljesíteni tudják szerződési kötelezettségeiket - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a hír-, közéleti és tematikus magazinműsorok támogatásáról szóló szerződéseket korábban megkötött szolgáltatók munkatársai a személyes érintkezések számának csökkentése miatt nehezen tudnak eleget tenni a támogatással járó műsorkészítési feladataiknak, hiszen kulturális és helyi közéleti események maradnak el, interjúk hiúsulnak meg.
A testület ezért a veszélyhelyzet alatt kiterjeszti a támogatott műsorszámokban feldolgozható ügyek körét például olyan témákkal, mint az operatív törzs tagjai által közölt információk helyi hatásainak részletesebb kifejtése, valamint a járvány helyi oktatásra, kultúrára, egészségügyre vagy környezetre gyakorolt hatásainak feldolgozása - írták.
Hozzátették, hogy támogatott cél ezentúl az is, ha a műsorokban a fiataloknak készített oktatási segédanyagokat mutatnak be, elhelyezkedési lehetőségekről szóló ismertetőket tesznek közzé az álláskeresőknek, tanácsokat adnak az időseknek, vagy a segítségkéréshez szükséges információkról számolnak be a nézőknek.
A támogatott szolgáltatók így továbbra is segíthetik közösségüket: a közszolgálati tartalmak bemutatásával - a releváns, helyi adottságok figyelembevételével - aktívan hozzájárulhatnak a veszélyhelyzet enyhítéséhez és megszüntetéséhez - olvasható a közleményben.
(MTI)