Emelkedett a második hullámban azoknak az aránya, akiket a lélegeztetőgépről nem lehet megmenteni - mondta el vasárnap este Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Szlávik az ATV-ben kifejtette: a tavaszi hullámban ezeknek a betegeknek mintegy 30 százaléka hunyt el, ez a szám a második hullám alatt emelkedett, az ő intenzív osztályukon most, a második hullám alatt viszont már az itt kezelt betegek 40-45 százaléka meghal.
Korábban azt tapasztalták, hogy a betegek nagy része családi vagy tömegrendezvényen fertőződött meg, ma viszont már a közösségi terjedés a jellemző, már nem mindig lehet tudni, hogy valaki hol kapta el a vírust.
Előfordul az is, hogy olyan beteg kerül kórházba, aki vigyázott, és pontosan betartotta a járványvédelmi szabályokat, ebből a főorvos szerint az látszik, hogy ma már bárki elkaphatja a koronavírust - fejtette ki.
A betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, és így nem tudják kizárni azt, hogy egyre többen halnak majd meg. A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt Szlávik János tájékoztatása szerint, de azt látni kell, hogy ahogy telnek a hónapok, egyre idősödnek a betegek. Az átlagéletkor most megközelíti az 50-60 évet - tette hozzá.
Arra a hírre, miszerint egyes kórházakban már szemészek, vagy akár pszichiáterek gyógyítják a koronavírusos betegeket, Szlávik János úgy reagált: már tavasszal is volt rá példa, hogy más részlegekből irányítottak át különböző orvosokat, akiket megtanítottak arra, hogyan kell fertőző betegeket ellátni. Szerinte aki elvégezte az orvosi egyetemet, annak tudnia kell gyakorlatilag bármilyen beteget ellátni.
A főorvos elmondta, hogy továbbra is az idősek és a krónikus betegek vannak a legnagyobb veszélyben, ám az utóbbi hetekben kiderült, hogy a Down-szindrómás emberek is veszélyeztetettek: a tapasztalatok szerint ők tízszer nagyobb eséllyel halhatnak bele a koronavírusba, ezért őket is fokozottan kell védeni.
(Portfolió - ATV)