Elértük az ötmillió beoltottat, jöhetnek a már beígért lazítások, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután.
„Hónapok óta mondjuk, hogy ha vissza akarjuk kapni az életünket, akkor az oltással védekezhetünk – hangsúlyozta. – Mindenkinek köszönetet mondok, aki vállalta, és beoltatta magát” – mondta a kormányfő.
Zoom
Az operatív törzs úgy döntött, hogy nem kell maszkot viselni szabadtéren, búcsút inthetünk neki.
Elköszönhetünk tőle, fuss el, véle, kedves maszk, viszontlátásra! – majd mondandója zárásaként, szavainak nyomatékot adva Orbán Viktor teátrálisan megszabadult fekete színű, magyar zászlós maszkjától.
Alább a legfontosabb változások:
  • A kijárási tilalomnak, a közterületi maszkviselésnek és a távolságtartásnak vége lesz, de vannak kivételek.
  • A jelenleg érvényben lévő, éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat megszünteti a kormány. Ezzel párhuzamosan eltörlik az este 11 órás zárási kötelezettséget is az üzletek, a vendéglátó üzletek és a szabadidős létesítmények esetében is.
  • Mint a kormányzati tájékoztatóban rámutatnak: a települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot.
  • A bevásárlóközpontokban egyelőre fenntartják a másfél méteres távolságtartást és a kötelező maszkviselést. A 16–18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.
  • A friss tájékoztatóban felhívják a figyelmet arra, hogy minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is.
  • Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. A lakodalom, családi esemény vagy magánrendezvény zenés, táncos rendezvény is lehet.
  • A kulturális eseményeket a zenés-táncos rendezvények kivételével, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fővel rendezett) rendezvény bárki által látogatható.
  • A tájékoztatóba belefoglalták ezen túlmenően a sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés-táncos rendezvénynek nem minősülő, úgynevezett egyéb rendezvényeket, beleértve a gyűléseket is.
  • Ezekre az alábbi előírások vonatkoznak: ha szabadtéren rendezik meg, és az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen, akkor – a sportfesztivál kivételével – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, 18 évnél fiatalabb személy vehet részt. Ha pedig zárt térben tartják, akkor – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, 18. életévét be nem töltött személy vehet részt rajta.
  • Érdekesség még, hogy ha a gyűlésen vagy adott esetben tüntetésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta, de a spontán gyűlés tilos. A gyűlések egyébként külön kategória, mivel az azokra vonatkozó korlátozások 2021. június 14. után szűnnek meg, tehát a kormány nem az ötmilliós határhoz kötötte őket.
(Index)