Nincs egyetértés a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről az Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő vezette leköszönő, illetve a Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó kabinetje között.
Adam Vojtech egészségügyi miniszter keddi tájékoztatás szerint a hétfői kormányülés után megerősítette: a tárca még a héten rendeletet bocsát ki, amely március elsejétől kötelezővé teszi az oltást a 60 éven felüliek, valamint néhány szakmában - egyebek között az egészségügyben, rendőrségnél, mentőknél, katonaságnál - dolgozók számára, vagy az orvostanhallgatóknak.
"Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út. A statisztikák is alátámasztják, hogy a kórházak sürgősségi osztályaira elsősorban ennek a korosztálynak a képviselői kerülnek a fertőzés után" - indokolta álláspontját Vojtech újságírók előtt. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak nem kerülnek kórházba, de a számuk jóval alacsonyabb az idősekénél.
Marian Jurecka, a jövőbeni kormány alelnöke azonnal jelezte, hogy az új kabinet a kötelező oltásról szóló rendeletet el fogja törölni. "Egyes szakmákban indokolt lehet a kötelező oltás bevezetése, de egy korosztálynál semmiképpen" - jelentette ki Jurecka. "A 60 éven felettiek kötelező oltásáról rendelkező paragrafust mindenképpen eltöröljük" - reagált Vlastimil Válek, az egészségügyi miniszteri tárca várományosa. Jan Kysela alkotmányjogász úgy véli, hogy alaptörvényellenes a lakosság korok szerinti megosztása.
A hivatalos kimutatások szerint a 60 éven felüli cseh lakosság 82 százaléka van eddig teljesen beoltva, a beoltatlanok száma mintegy félmillió. Szakmák szerint a legmagasabb szintű beoltottság a katonák és az orvosok között van, mintegy 85 százalékos.
A Petr Fiala vezette új kormány kinevezését december közepére várja a cseh média.
(MTI)