Diplomáciai üzenetváltás témájává vált kedden, és a román kormányfőt is állásfoglalásra késztette az a nemzetközi médiavisszhangot keltő bukaresti incidens, amely Diana Sosoaca független román szenátor asszony és az olasz közszolgálati televízió (RAI) egyik forgatócsoportja között történt múlt pénteken.
Zoom
A még a soviniszta Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) is kizárt, és immár függetlenként politizáló Sosoaca bukaresti ügyvédi irodájában fogadta a Rai1 stábját, amely a romániai alacsony átoltottságról, a hatóságokkal szembeni bizalmatlanságról és az interneten terjedő rémhírekről készülő riportjában akarta megszólaltatni a román közélet "leghangosabb vírustagadójának" számító törvényhozót. (Aki szerint az oltás három nemzedéken át okoz meddőséget...)
Az interjú azonban veszekedéssé fajult. Lucia Goracci, a Rai1 riportere szerint a szenátor a neki nem tetsző kérdések hallatán fenyegetően lépett fel vele és tolmácsával szemben, a stáb több tagját "foglyul ejtette", a szenátor időközben megjelent férje, Dumitru Sosoaca pedig állítólag megharapta őt, letépte róla a maszkot, és a helyszínre érkezett rendőrökkel is dulakodni kezdett.
A rendőröket egyébként a szenátor hívta ki, a tévéseket vádolva "erőszakos, fenyegető" fellépéssel. Azt követelte tőlük, hogy tisztázzák az "állítólagos újságírók" kilétét, és vonják felelősségre őket. A Rai1-en később adásba került riport kiemelte, hogy a botrány a rendőri jelenlét ellenére fajult el, és csak nyolc óra múltán, a bukaresti olasz nagykövetség közbenjárása nyomán ért véget.
A román külügyminisztérium keddi közleménye szerint az olasz hatóságok tájékoztatást kértek arról, hogy a román fél milyen intézkedéseket foganatosított a román szenátor és az olasz fogatócsoport között történt incidens ügyében. Ennek nyomán Románia római nagykövete tájékoztatta az olasz felet, hogy az ügyben bűnügyi nyomozás kezdődött, és ennek eredménye függvényében szükség esetén a törvénynek megfelelően fognak intézkedni.
"Románia továbbra is szilárdan elkötelezett a sajtószabadság védelme mellett, amely a demokrácia és a jogállamiság fontos pillére" - idézte a román diplomata üzenetét az Agerpres hírügynökség. A nagykövet szerint ez az "elszigetelt incidens" nem ingathatja meg a Románia és Olaszország közötti kétoldalú kapcsolatokat, és "ezt az olasz fél is hasonlóképpen látja".
Az ügyben Nicolae Ciuca román miniszterelnök is állást foglalt kedden. A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Közleményében hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságoknak sürgősségi eljárásban kell tisztázniuk ezt az ügyet.
"Románia kormánya határozottan elítél minden, az újságírók megfélemlítésére vagy a polgárok szabad tájékoztatáshoz való jogának korlátozására irányuló cselekedetet. A véleménynyilvánítás szabadsága, a véleménynyilvánításhoz való jog és az információhoz való hozzáférés a demokrácia és a jogállamiság működésének garanciái" - idézte Nicolae Ciuca miniszterelnök állásfoglalását a román közszolgálati hírügynökség.
(MTI nyomán)