A 85 éves Yocheved Lifschitz hétfőn szabadult ki a Hamász túszai közül, miután egy másik idős nővel együtt elengedte a szervezet. Az asszony most sajtótájékoztatót tartott a kórházból, lánya, Sharone tolmácsolt.
Zoom
Fotó: al-Kasszám / Reuters
Lifschitzet a Nir Oz kibucból rabolták el a fegyveresek a Hamász támadása után. Elmondása szerint az elmúlt két hétben a poklot élte át.
Motorral vitték el az otthonából, féloldalasan ültették a járműre, és két oldalról is közrefogták, hogy ne essen le. Ezután értek be a Gázai övezetbe egy nagy kapun keresztül. Lifschitz hozzáteszi, hogy az izraeli kormány milliárdokat költött a határkerítésre, de az semmit sem ért, nem tudta megakadályozni a Hamász átjutását.
Amikor leszállt a motorról, az őt fogadó emberek azt mondták neki, hogy „hisznek a Koránban, ezért nem fogják bántani”. Ám később mégis bottal ütlegelték az idős asszonyt, akin zúzódások vannak.
Őt és 24 másik túszt ezután arra kényszerítették, hogy több kilométert gyalogoljanak a földalatti alagutak pókhálószerű rendszerében, ahol nedves volt a talaj. Két-három órával az érkezése után öt embert a Nir Oz kibucból elkülönítettek egy külön szobába, ahol őrök, egy mentős és egy orvos vigyáztak rájuk. A fogvatartói elvették Lifschitz óráját és az ékszereit.
Yocheved Lifschitz a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy milyen körülmények között tartották őt és fogolytársait.
Elmondása szerint a Gáza alatti alagutakban matracokon aludtak a padlón, a környezetük azonban viszonylag tiszta volt. Két-három naponta egy orvos meglátogatta őket. Egy foglyot, aki a Gázába vezető úton egy motorbalesetben súlyosan megsérült, kezelték is a sérülései miatt. Egy mentős is hozott nekik szükséges gyógyszereket.
Az ő csoportjában mind az öt túszul ejtett emberre jutott egy-egy őr. Elrablói minden részletről gondoskodtak, és „női higiéniához értő nőket is” rendelkezésükre bocsátottak – mondja Lifschitz.
Amíg az alagutakban tartották fogva, csoportja fehér sajtot és uborkát kapott enni, de ezt ették az őrök is.
Sharone Lifschitz tolmácsolta édesanyja érzéseit, aki szerint „a történetnek addig nincs vége, amíg mindenki vissza nem tér”.
(Telex nyomán)
Frissítés: pita, sampon és hajbalzsam, emberséges és barátságos bánásmód
Az MTI beszámolója, mely újabb érdekességeket is tartalmaz:
Elrablásakor botokkal verték, de a fogságban gondoskodtak róla - mesélte keddi sajtótájékoztatóján a hétfő este a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságából kiszabadult 85 éves Joheved Lifsic, akit október 7-én a Gázai övezet melletti Nir Óz nevű kibucból hurcoltak el.
Lifsic a tel-avivi Ihilov kórházban számolt be újságíróknak Gázába hurcolása és 17 napos fogvatartásának körülményeiről. "Olyan poklon mentem keresztül, melyre nem számítottunk, nem gondoltuk, hogy ilyen helyzetbe kerülünk"- mesélte az idős asszony.
"Tomboltak a kibucunkban. Elraboltak. Motorra ültettek, és a felégetett mezőkön repítettek"- emlékezett az október 7-i "fekete szombatra".
Elmondása szerint út közben botokkal verték, emiatt megsérültek a bordái, és nehezére esett a légzés. Az úton az elvették ékszereit és óráját.
"Felrobbantották a 2,5 milliárd sékelből (több mint 220 milliárd forintból) épített különleges elektronikus kerítést, semmit sem segített"- idézte fel az iszlamisták betörését Izrael területére.
"Tömegek rohanták meg a házainkat, verték az embereket, egy részüket elrabolták. Nem tettek különbséget fiatalok és idősek között, ez nagyon fájdalmas folyamat volt. Aztán egy alagút lejáratához vittek minket. Az alagúthoz értünk, és kilométereket meneteltünk a nedves földön. Hatalmas, pókhálószerű alagútrendszer van"- elevenítette fel a történteket.
"Odaérve azt mondták, hogy hisznek a Koránban, nem bántanak minket, és ugyanolyan körülményeink lesznek a föld alatti járatban, mint nekik. Az alagútban kezdtünk menni, ahol a föld nedves, és mindig nagyon nedves a levegő. Egy nagy teremhez értünk, ahol 25 embert gyűlt össze. Két-három óra múlva kiválasztottak a kibucomból, és egy külön helyiségbe vittek öt embert. Az őr és egy egészségügyis volt mellettünk" - mondta a Hamász hétfőn szabadult túsza.
Elmesélte, hogy orvosi ellátást és gyógyszereket is biztosítottak a rászorulóknak, s emberségesnek és barátságosnak értékelte a bánásmódot, melyben megkérték fogvatartóikat, hogy ne beszéljenek politikáról.
"Matracokon feküdtünk, és nagyon vigyáztak a higiéniára"- mondta, s kiemelte a gyakori és fertőtlenítőszeres takarítást. "Gondoskodtak róla, hogy ne betegedjünk meg, minden második, harmadik nap orvos jött hozzánk"- hangsúlyozta.
Elmondása szerint lakóhelyeik szerint osztották őket csoportokba, és ugyanazt az ételt kapták, mint fogvatartóik: Pitát sajttal, sajtkrémmel és uborkával. "Úgy tűnik készen álltak, hosszú ideig készültek rá, felkészültek a nők és a férfiak szükségleteire. Sampon és hajbalzsam is volt" - közölte Joheved Lifsic.
Roni Gamzó, a kórház igazgatója arról számolt be, hogy egyelőre megfigyelés alatt tartják a hétfő este kiszabadult két idős asszonyt, a 79 éves Nurit Kufert és Lifsicet. Egyikük várhatóan egy-két nap múlva elhagyhatja a kórházat, másikuk viszont várhatóan hosszabb orvosi kezelésre szorul, s kiemelte, hogy gondoskodnak lelki egészségükről is.
2. frissítés: salom - még egy kézfogás is belefért
Korábban írtuk: