A franciák 75 százaléka gondolja azt, hogy az ukrajnai háború komoly kockázatot jelent Franciaország számára, s 59 százalékuk személyesen is veszélyeztetve érzi magát - derül ki egy felmérésből. Ez kétszer annyi, mint három évvel ezelőtt, a konfliktus kezdetén.
A Le Figaro című napilap hétvégi számának megbízásából az Odoxa-Backbone Consulting közvélemény-kutatóintézet által készített reprezentatív felmérés szerint ugyanakkor a franciák többsége támogatja az Emmanuel Macron államfő által bejelentetett intézkedéseket Ukrajna támogatására, így 64 százaléka támogatja a francia nukleáris védőernyő kiterjesztését más országokra, és 65 százalékuk egyetért a francia csapatok Ukrajnába küldésével egy esetleges orosz-ukrán békemegállapodás garantálása érdekében.
A franciáknak viszont csak 51 százaléka gondolja azt, hogy Franciaországnak és Európának akkor is segítenie kellene gazdaságilag Ukrajnának, ha ennek negatív következményei lennének a saját gazdaságukra nézve. Ez tíz százalékos visszaesést jelent a konfliktus elején mért véleményhez képest.
A felmérés szerint a köztársasági elnök tetszési indexe néhány nap alatt négy százalékponttal 29 százalékra emelkedett, s a franciák 43 százaléka gondolja úgy, hogy "jól képviseli Franciaországot külföldön". Nemzetközi hitelessége azonban egy hét leforgása alatt hat pontot esett vissza, miután látogatása Washingtonban Donald Trump amerikai elnöknél hatástalannak bizonyult Ukrajna szempontjából.
A felmérés szerint a franciák már nem számítanak az Egyesült Államok támogatására: 66 százalékuk szerint már nem tekinthető szövetségesnek.
(MTI)