"Teljes diplomáciai kudarccal" zárult az Ukrajna által kezdeményezett Kárpáti Nyolcak országcsoport csúcstalálkozója, és Kijevnek az általa "sebtében" összehívott rendezvényen nem sikerült elindítania egy tartós regionális együttműködési formátum létrehozását - vélekedett Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken.
Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét az új országcsoport első csúcstalálkozóján, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében. Az államfő szavai szerint ez az új kezdeményezés elősegíti a logisztika fejlesztését, a határokon átnyúló gazdasági együttműködést, valamint a közösségek jelentős támogatását, továbbá a tervek szerint a tagállamok a biztonság- és az energiapolitika terén is együttműködnek.
Zaharova szerint a szervezők ezt a projektet "a geopolitikai és energetikai párbeszéd platformjaként, nem pedig egy újabb katonai szövetségként" mutatták be. "A végén azonban minden a kijevi rezsim támogatására vonatkozó, elcsépelt kérésekre redukálódott az energetika és a logisztika terén, az Oroszországgal folytatott katonai szembenállás céljából" - vélekedett.
A szóvivő kijelentette, hogy a csúcstalálkozó diplomáciai kudarccal zárult, mert Kijevnek nem sikerült kezdeményeznie egy tartós regionális formátum létrehozását.
"Több európai főváros vezetői szinten inkább távol maradtak ettől a nyílt bohózattól. Zelenszkij rámenős próbálkozásaira Magyarország, Szlovákia és Csehország visszafogottan reagált, vezetőik figyelmen kívül hagyták a rendezvényt" - mondta Zaharova.
(MTI nyomán)





