Az Aramco szaúdi állami olajvállalatnak a főváros központjában lévő székhelyét - egy felhőkarcolót - támadták húszi lázadók - közölte vasárnap a szaúdi energetikai minisztérium.
A tájékoztatás szerint nincsenek halálos vagy sérült áldozatok, és a becsapódás "mérsékelt kárt" okozott.
A húszik szinte mindennapossá vált csapásai kikezdték Szaúd-Arábia imázsát, mint biztonságos üzleti és turisztikai központ, és most a város üzleti negyedét érte közvetlen támadás.
Az interneten felvételek jelentek meg, amelyeken a dpa hírügynökség szerint jelentős károk láthatók a 34 emeletes Aramco Tower üveghomlokzatán.
Jahja Szári, a jemeni felkelők katonai szóvivője megerősítette a támadás tényét, mondván, hogy az Abdullah király néven ismert rijádi banknegyedet támadták. Hozzátette, hogy a milícia újfent támadta a szaúdi főváros nemzetközi repülőterét is, valamint az Aramco érdekeltségeit Szaúd-Arábia keleti felében, valamint szaúdi csapatokat Jemenben.
A húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíció azt közölte, hogy manőverező robotrepülőgépeket és drónokat lőtt le Rijád, illetve az ország déli részei felett. A szaúdi polgári védelem légiriadót fújt a főváros egész területére. A koalíció később arról számolt be, hogy az északnyugat-jemeni Szaadában megsemmisítették ballisztikus rakéták indítóállásait.
A húszik közlése szerint a koalíció folytatta a légicsapásokat Jemenben, ahol emiatt a fővárosban, Szanaában 33-an életüket vesztették és 39-en megsebesültek.
(MTI nyomán)





