2017. október 19., csütörtök, Nándor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
14:23 Tajani: Európában senki nem fogja támogatni Katalónia függetlenségét13:55 Egy kis belháború: állítólag a Vígszínház egykori igazgatója akarta orális szexre kényszeríteni Schilling Árpád feleségét13:37 Újabb kormányzati rekord: már kétszázhoz közelít a fejesek száma a tárcáknál13:00 Az EP elé kerülhet az állandó, felső korlát nélküli kvótarendszer11:57 A spanyol kormány megkezdi a katalán autonómia felfüggesztését11:51 Tusk szerint a V4-ek ellenállása miatt nincs jövője a kvótarendszernek11:29 Micsoda meglepetés: Trump zsidó "békeközvetítője" támogatja Netanjáhunak a Hamász lefegyverzésére irányuló követelését is10:46 Nagyon szeretjük egymást a rácokkal, csak néha ganézzák falfirkán a magyarokat10:21 Bekamerázzák végre a Szentendrei utat09:50 Előzetesbe került a jövő évi mocsoládi nindzsabajnokság egyik nagy reménysége09:11 Orbánék annyira bevették, hogy Trumppal új korszak jön, hogy még mindig a szemléletváltás megérkezését várják08:24 A kurdok nem akarnak háborút Irakkal06:50 Spanyolország felé vették az irányt az embercsempészek22:10 Házkutatás a szcientológusok székházában: vallatószobát is találtak a nyomozók21:29 Bukarest kiáll Spanyolország területi épsége mellett - érdekes, a magyar területi épségről nem ez az oláh álláspont
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Tarnóczy Szabolcs: Titánok harca

Reklám

A romantika volt az istenhitre építő tradicionalista ember utolsó nagy próbálkozása arra, hogy elkerülje az újkorban rája váró, feneketlen szakadékokat. Szokás a romantikus korszellemet idealizmusa, naiv optimizmusa okán manapság lesajnálni; tény, hogy a maga korában ígéretes reményt adott az aranykor paradicsomába való visszatalálásra.
Idén ünnepeljük a két jeles romantikus zeneszerző, Giuseppe Verdi (1813 Le Roncole – 1901 Milánó) és Richard Wagner (1813 Lipcse – 1883 Velence) születésének 200., valamint utóbbi halálának 130. évfordulóját. Olvasóinkban – különösen a fiatalabb nemzedékben – felvetődhet a kérdés: mi értelme itt és most életművükkel foglalkoznunk?
Jelenünk leghétköznapibb problémáinak is kivétel nélkül köze van a múltunktól történő elidegenedésünkhöz, amelyet ellenségeinknek kultúraromboló ízlésterror segítségével sikerült megvalósítaniuk. Teljesen világos, hogy mire megkísérlik világhatalmukat az egész emberiségre kiterjeszteni, addigra a társadalom tudatából el kell tűnnie a hagyományos kultúra minden olyan idealisztikus elemének, mely az ellenálláshoz szellemi erőt nyújthat.

Ezért a jó győzelmének utolsó heroikus ideológiája, a romantika, korunkra legfeljebb poros múzeumi tárgy maradhat. A világégésekben megőszült, fáradtan tipegő nyugdíjasok – ha pénztárcájuk megengedi – talán még el-elballagnak az Operaházba egy-egy operaélmény reményében, de a 2006-os utcai harcok ifjúsági nemzedéke már aligha tud mit kezdeni egy romantikus operával, neki legfeljebb a Romantikus Erőszak tud még valamit mondani. Persze arra is szükség van. De csak arra?
Eme gyökértelenség feletti keseregés hiábavaló. Tény, hogy közös ellenségeink szándéka, terve, célja; de éppúgy tény az is, hogy nem voltunk résen, és felelősség terheli mind a szülőket, mind a politikusokat, mind az oktatásügyet. Tulajdonképpen még most sem lenne késő, újjá lehetne építeni a zenei nevelést, de sajnos hiányzik az ideológiai és politikai akarat, és a kifosztott anyagi háttér.
Verdi és Wagner természetesen a maguk korának gyermekei voltak, de alkotói zsenialitásuknak alapvető eleme, hogy mondanivalójuk örökérvényű; épp ezért képes utat mutatni nekünk is itt és most, hogyan tudjuk kiharcolni utódaink számára a szebb jövőt. Az 1800-as évek elején Európa a maihoz hasonló forrongásban, alapvető átalakulásokon ment át. A francia forradalom után, a napóleoni háborúk épp ekkor fejeződtek be, kettős tanulsággal: a nemzetek ébredező polgári értelmiségi rétegei felismerték, hogy az abszolutizmus ideje lejárt, és eljött a nemzeti öntudatra ébredés, a népek önrendelkezésének korszaka.
(Természetesen nem számolhattak azzal, hogy a szabadkőművesség már régóta belepiszkált a történelmi események menetébe, saját elképzeléseinek megfelelően alakítandó azokat. Ezért nem szabad a mai szigorral megítélni ama kor egyes szellemóriásait, akiket sikerült a titkos szervezetnek megtévesztenie és beszerveznie.)
A szebb jövő reménységének és hitének szele sodort végig Európán, méghozzá a hagyományos szellemi értékek összegzéses ideáljával. A romantika igazi lényege aligha érthető meg Goethe Faustja, Nietzsche Zarathustrája nélkül. A válságba jutott ember hősiesen megkísérli, hogy Istennel, vagy Isten nélkül, de megmenti a jövőt a reá leselkedő Gonosztól.
A Kárpát-medence számára már régóta a legerősebb nyugati szellemi behatás Itáliáé, és Germániáé. A közép-európai apró testvérnépeknél általában előbbre járunk, az angolszász, a francia vagy a spanyol történések távoliak. Az olasz eseményeket ekkor sok szál fűzi a mi sorsunkhoz. Ők is a Habsburg elnyomás ellen harcolnak függetlenségükért, és polgári szabadságjogaik kivívásáért. Így Verdi operamelódiái különös módon gyújtják lángra a magyar lelkeket is. Művészete, mert tematikája és mondanivalója is elavulhatatlan, örök, mert az emberi létezés olyan alapkérdéseivel foglalkozik, melyek időtlenek: szabadság, szerelem, féltékenység, büszke harag és vak bosszú, becsület, önfeláldozó hősi élet és a halál értelme élhető át a zenés színművek számtalan változátban, megkönnyeztetve, de egyben erőt adva a katarzis által. Az osztrák cenzúra igyekszik csökkenteni a szöveg és a zene által keltett forradalmi veszélyt, nem sok sikerrel.
A maga korában valóban hasonló szerepet játszottak Verdi operái az akkori ifjúság ébresztésében, mint manapság a nemzeti rock. A mai fiatalok számára talán hihetetlennek tűnhet, de anno ezek a művek szintén teljesen közérthetőek voltak a legegyszerűbb emberek számára is. Öncélú szórakozásról azonban szó sem volt: Csak az a hallgatóság tudta igazán élvezni Verdi muzsikáját, aki igazán együtt sírt és nevetett, küzdött és álmodott a szereplőkkel. A romantika, túlzó karakterekkel érvel, de éppen ebben rejlik magával sodró ereje. A romantikus művek nem egyszer vezettek társadalmi forrongáshoz.
Giuseppe Verdi igen termékeny szerző volt, aki tökélyre emelte az őt megelőző olasz operaszerzőktől (Donizetti, Bellini, Rossini) tanultakat. Dallamvilága áradó, drámaisága ma is magával ragad bennünket. Hosszú életművében komoly stilisztikai fejlődést jár be, ifjúkori első „slágereivel”, a Nabuccóval, Simone Boccanegrával, Rigolettóval, A trubadúrral, Traviátával és Álarcosbállal kezdve; az érett Aidán, Macbethen, Végzet hatalmán, Don Carloson át; egészen az öregkori Otellóval, és a Falstaff-val bezárólag. A XIX. század eleji, szórakoztató tánczenétől eljutott, egészen a XX. század első újító hangzataiig. (Szomorú, hogy Verdi magyar-vonatkozású operáját, az Atillát még az átlag Verdi-rajongók többsége sem igen ismeri!)
Írásunk kereteit meghaladja az életmű részletes bemutatása. Ezért csupán egy, jelen helyzetünkre aktuális művet emelnénk ki belőle: a Macbeth című operában, a címszereplő egy jóslat következtében válik a sátáni gonoszság eleven megtestesítőjévé, hogy a hatalmat megragadja és megtartsa. Ilyen jóslatot mondott állítólag a halálán lévő Antall József, mikor Orbán Viktort nevezte országunk jövendő megmentőjének. Csakhogy a hatalom az ő esetében is torzít a jellemen, és hősünk már rég nem a nemzet javát tartja szem előtt. Hogyan fog tudni a történelem ítélőszéke előtt elszámolni a hibás döntéseinek következményeivel? A megfagyott, vagy cigánybűnözők által agyonvert kisnyugdíjasokkal? Az elhalálozott, mert gyógyszereit kiváltani nem tudókkal, a hajléktalan éhezőkkel? De ahogyan Macbeth despotizmusát se tűrte el a nép, az Orbán-korszaknak is vége szakad egyszer…
Richárd Wagner életműve sokkal inkább szellemi síkon futott, és hatott ki a magyar valóságra. A társadalom még keskeny, de szellemileg érett rétege számára a wágneri gondolatvilág nem a problémákra közvetlenül megoldást nyújtó eszközöket rajzolja meg, sokkal inkább azok szellemi hátterét, előfeltételeit kutatja.
Wagner későn érő, lényegében autodidakta szerzőzseni, aki csupán 10 jelentős művet alkotott, de azok terjedelmesebbek, mint korának legtöbb operája. Összes szövegkönyvét maga írta. Elmondhatjuk, hogy minden darabja egyetlen központi kérdést feszeget különböző aspektusokból: a paradicsomból kiűzött emberiséget mi válthatja meg a tévelygés és a bűn átkától, hogyan találhat vissza újra az aranykorba?
Verdihez hasonlóan ő is művészi fejlődés hosszú útját járja be, a Rienzin és Bolygó hollandin kezdve, a Lohengrinen és Tannhäuseren át egészen a Niebelung tetralógiáig, a Trisztánig, a Mesterdalnokokig és a Parsifalig. Sokan azért idegenkednek zenéjétől, mivel ő nem elsősorban az emberi indulatokat, vagy drámai helyzeteket ábrázolja, hanem epikus-filozofikus távlatból közelít az emberi történelemhez. (Wagner is érinti egyik művében, a Lohengrinben a magyar történelmet, a mennyből küldött Grál-lovag szerepe lenne, hogy I. Madarász Henrik csapatait harcba vezesse az arra vonuló magyarok ellen.) Tehát míg egy Verdi-opera akkor is élvezhető, ha fáradtan, kikapcsolódásképpen hallgatjuk meg, és csupán a zenére koncentrálunk; Wagner élvezetéhez feltétlenül szükségünk van a szöveg ismeretére.
A megváltás előfeltétele a személyes megtérés és újjászületés: halála előtt, a zeneszerző hattyúdalában, a Parsifalban adja meg a szebb jövő titkának egyetemes válaszát. (A Szent Korona és Krisztus Grál-kelyhe archetípusosan szinonim szimbólumok!) Csakis az lehet az Istentől küldött megmentő szakrális király, aki részvét bölcseként, öntudatlan szentként képes megváltani szenvedő népét a pusztulástól. Egyedül mások önzetlen megváltása válthatja meg magát a megváltót is! A romantikus heroizmus, különbözőképpen nyilvánul meg a két szerző munkásságában. Verdi az egyszerű néphez szól, lelkesíti, biztatja őket a zsarnokság megdöntésére, a nemzet szabadságának elnyerésére. Wagner viszont arra mutat rá, hogy a bűnei által megromlott ember csak úgy nyerheti el küzdelmeivel újra az üdvöt, ha megtalálja isteni megváltása titkát. A két szerző más-más megközelítésű eszmei attitűdje, itt és most érdekes módon ismét arra emlékeztet minket, hogy a Jobbik, vagy Budaházy nemzeti radikális megoldási modellje nem kizárja, hanem feltételezi egymást.
Éppen úgy, miként értelmetlen lenne az egyik szerző műveinek programját és élvezetét elutasítani, míg a másikért rajongani, az is meddő és értelmetlen vita, hogy az országházi, vagy az utcai megmozdulások vannak-e nemzetünk javára. Ha szellemünk nem születik újjá, sem csendőrség, sem gárda, sem betyársereg, sem egyéb titkos és jól szervezett alakulat nem mentheti meg hazánkat a honvesztők kezéből. Viszont az is igaz, hogy hiába tisztulunk meg erkölcsileg és szellemileg, ha nem leszünk készek az adott pillanatban akár életünket is kockára téve és feláldozva harcolni a hazáért, akkor sohasem köszönt ránk többé a szebb jövő!
Tarnóczy Szabolcs


Hozzászólások ( hozzászólás)

 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2017 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready