Ismert zenetörténeti anekdoták mesélik el, hogy egyes nagy zenei zsenik olykor hogyan reagáltak arrogáns arisztokrata hallgatóságuk pimaszságára. Beethoven egyszer magas rangú uralkodói társaság előtt zongorázott, akik az előadás közben nem a zenére figyeltek, hanem egymással társalkodtak. A köztudomásúan hirtelen természetű mester egyszer csak nem bírta tovább, felpattant és elordította magát: „Disznóknak nem játszom!” - azzal elviharzott. Liszt Ferenc a cári udvarban került hasonló helyzetbe. Ő is félbehagyta a játékot, megfordult, lassan és mélyen meghajolt, majd mosolyogva így szólt: „Ahol őfelsége, II. Miklós cár beszél, Liszt Ferencnek hallgatnia illik!”
Talán nem vagyok egyedül azon véleményemmel, hogy Liszté volt a mélyebb kardvágás. De akadhatnak, akik ezt nem értik, szerintük Beethoven volt bátrabb, őszintébb. Lehet vérmérsékletből fakadó karaktervonás. De ideális esetben az ember kellő önuralommal képes mindkét reakcióra. Ahogyan a Prédikátor könyve bölcsen oktatja: mindennek megvan a maga helye és ideje a nap alatt.
Más hasonlat is ismeretes: nem mindegy, hogy asszony hogyan teszi le férje elé ugyanazt a tányér ételt az asztalra: „Nesze, zabálj!”, vagy „Fogyaszd egészséggel!”. Gyakran megfigyelhetjük pártunk prominens képviselőinek nyilvános szereplésekor, hogy mikor a balliberális hiénák provokálják őket, nem mindegyikük képes egyformán megőrizni higgadtságát, hidegvérét. Jobbikos műbotrányok esetén inkább érdemes ringbe küldeni mondjuk Volner Jánost Pörzse Sándornál. Volnert még tudtommal senkinek nem sikerült kihoznia a sodrából, emellett úgy vágja vissza higgadtan az ellenérveket, mint egy wimbeldoni teniszbajnok.
Most, kampány idején, mikor még minket lejárató műbalhét sem tudnak kreálni ellenfeleink, cinikus módon, lerágott csontként előkapdossák tőlünk eltávolodott, korábbi bajtársaink rágalmát, mely szerint megpuhultunk, beálltunk a taktikázó, profi politikusok sorába. Érdekes, hogy ilyenkor jobbról-balról sztereóban kell hallanunk ugyanazt a vádat. Milyen álszentek! Míg korábban állandóan nyers szókimondásunkon szörnyülködtek, most felpuhulásunkon élcelődnek! Ismerős: ha a nyuszinak nincs sapkája, az a baj vele, ha van, akkor meg az.
Mennyire nem érti egyikük sem a lényeget! Választások idején nem az ellenfelekkel csatázó kérlelhetetlen harc a tennivalónk, hanem a választók megszólítása és meggyőzése arról, hogy programunk számunkra a legszebb jövőt képes elhozni. Nem a sárdobálásra kíváncsiak, amelyet a két cionista párt jelenleg is folytat egymással óriásplakátjain. (Érdekes, hogy a kampányidőszak előtt, ehhez képest milyen jól kijöttek egymással! Elég ritkán perelték egymást korrupciós ügyek kapcsán. Persze, hiszen nem egy olyan ügy volt, melyben mindketten érintettek voltak...) A Jobbik is készíttethetne olyan óriásplakátot, melyen egy kétfejű sárkány látható, az alábbi szöveggel: „Ne szavazz a téged felfaló rablógyilkos szörnyetegekre!” Nem valószínű, hogy ezen felbuzdulva a választók a Duna nem létező jegén akarnának megkoronázni bennünket.
Ezzel szemben, ha lényegbe vágó jelszavakkal sikerül rámutatnunk a hibákra és megoldásukra, érvelésünk annál meggyőzőbb lehet. Ez nem jelenti a választók megtévesztését, hiszen meggyőzésük közben amúgy is kikerülhetetlen problémák okainak és okozóinak megnevezése, a hangsúly azonban mégsem ezen van. Gondoljunk itt például egy operációra. Nyilvánvalóan szükség van a beteg alapos vizsgálatára a helyes diagnózis felállításához, mégis sokszorta több időt és energiabefektetést igényel a gyógyulási folyamat előkészítése, maga az operáció, a kiegészítő terápiák, s az utógondozás egészen a gyógyulásig. Az árnyaltabb retorika azonban egyvalamit természetesen nem jelenthet: megalkuvást, mellébeszélést! Ahogyan Krisztusunk tanította: „A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5;37) Ha majd eldőlt, hogy ki a legalkalmasabb orvos, és vitatkozni akarnak a konkurens kollégák, akkor kell határozottan helyreutasítani őket, tapintat nélkül szemükbe mondva, hogy dilettáns pancserek, éppen miattuk került a beteg ilyen kétségbe ejtő állapotba. Akkor nem kell szótárunkban a szebb kifejezéseket keresni ugyanazon tartalom kifejezésére.
Kampány idején tudomásul kell vennünk, hogy a választópolgárokat évtizedek óta manipulálja a média. Ha meghallja a zsidó vagy a cigány kifejezést, ijedten összerázkódik, mint akit bolha csípett tökön. Ha a végtelenül gazdag magyar nyelv megszámlálhatatlan szinonim szavát alkalmazzuk, akkor is ugyanúgy megérti, miről beszélünk, de ha ilyenkor értően elmosolyodik, nem kell egyidejűleg rettegve körültekintenie, nem figyelik-e reakcióját eddigi sorsának megrontói.
Ha nem cionista maffiát emlegetünk, hanem globális háttérhatalmat, azzal még nem árultuk el az igazságot; ha nem cigányterrorról nyilatkozunk, hanem a "roma" kisebbség egy részére jellemző aszociális magatartásformákról, akkor sem tagadtuk meg ezzel korábbi elveinket.
Jézus így intette tanítványait kereszthalála előtt: „Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.” (Lk 8;12) Kampányidőben különösen kérnünk kell Isten Lelkét, hogy Ő formálja szavainkat, a maga dicsőségére!
Tarnóczy Szabolcs






