Magukat jobboldalinak valló közszereplőket kérdezett meg az Árpád-sávos zászlóról a Szombat. Az európai kultúrember számára vállalhatatlan, szélsőséges cionista, rasszista véleményeknek helyet adó lap felkérésére négyen mondtak igent: Szabad György, Lánczi András, Granasztói György és Solymosi Frigyes. Mind a négy ajróper konzervatív úriember ünnepélyesen lehúzza a WC-n történelmünket, és lelkesen elhatárólódik nemzeti jelképünktől.

A legvisszafogottabban a különben zsidó származású Szabad nyilatkozott. Szerinte "a magyar szimbólumok félreértéséről van szó." A zászló ma szerinte "egy tévutas radikalizmust" jelenít meg, de azt legalább elismeri, hogy "a nyilas zászló utódjának tekinteni az Árpád-sávos zászlót azonban tévedés vagy túlzás."

A "jó magyar" nem lenget Árpád-sávos zászlót

Az Orbán Viktor szellemi holdudvarának tekinthető Magyar Polgári Együttműködési Egyesület volt elnöke, és jelenlegi elnökségi tagja ( a szervezet élén Martonyi "ügynök" János váltotta), Granasztói György már jóval készségesebben muzsikált a magyargyűlölőknek: szerinte aki nemzetben gondolkodik, tudomásul kell vennie, hogy az Árpád-sávos zászló sokak érzékenységét sérti, s ő maga a "nemzeti szolidaritás jegyében" mélyen elítéli ennek nyilvános használatát, amelyet "szerinte heccből, meggondolatlanságból, barbárságból vagy polgárpukkasztásból használnak". Tehát a polgári, a civilizált, a nemzetben gondolkodó magyar nem lengeti több, mint ezerszáz éves lobógóját, hanem "szoldiaritást válallva" néhány száz gyűlölködő parazitával, szépen összetekeri, és csak nagy ritkán, titokban nézegeti meg, gondosan ügyelve, nehogy meglássa a kirekesztésre érzékeny szomszéd. Arról persze szó sem esik, hogy a Dávid-csillag, egy népirtást hirdető vallás, és egy népirtást gyakorló állam jelképe mennyi ember érzékenységét sérti.

El kéne tüntetni


A judeonáci hecclapban már nem egyszer publikáló "jobboldali" zsidó, Lánczi András már ennyire sem fogta vissza magát: először is örömét fejezte ki afölött, hogy a Fidesz március 15-e előtt direkt kérte, hogy rendezvényére ne hozzanak ilyen zászlót. Társadalomtudósi képességeit is megcsillogtatva megjegyzi: "Valakinek a magyar államalapítást jelenti a zászló, másoknak egészen mást." Erre a kellemetlen ellentmondásra aztán elég könnyen megtalálja a megoldást: Tudomásul kell venni, hogy a zászló sokakban rossz érzést, félelmet kelt, ezért szerintem politikai megmozdulásokról el kéne tüntetni - szögezi le. Hogy mi lesz azokkal, akiknek a Honfoglalást, az államalapítást, meg úgy általában a magyar múltat jelenti a hétszer vágott lobogó, arról Lánczi nem nyilatkozik, de sejthetjük a véleményét: húzza meg magát, és ne akarja megbántani az egészen másokat, akiknek az Árpád-sávos zászló is egészen mást jelent.

"Amíg a törvény nem tiltja"


A magyarellenes erőkkel való kollaborálásra mindig kapható Solymosi Frigyes természetesen ez esetben sem hazudtolta meg magát. A kánon szerint mély sajnálkozását fejezi ki, hogy a jobboldal rendezvényein "olykor feltűnnek" az Árpád-sávos lobogók. Solymosi egyáltalán nem pepecsel a nyilas és az Árpád-sávos zászló közti különbséggel, szerinte a zsidókat '44-ben "ilyen zászlók lobogtatása mellett szedték össze és vitték a megsemmisítő táborokba" . Előad egy Spielberg-filmbe illő kis sztorit is, mely szerint benne is rossz érzéseket kelt a gonosz nyolc sávos lobogó, mert a kis Fricike 13 évesen könnyes szemmel figyelte, hogy bánnak zsidó honfitársaival a nyilas gyilkosok. Az összes többi megszólalóval ellentétben Solymosi a zászló - különben alkotmányellenes - betiltását sem ellenzi, sőt azon sajnálkozik, hogy "amíg a törvény nem tiltja használatát, nem lehet ellene sokat tenni".

Íme a Stockholm-szindrómás jobboldal állatorvosi lovai, meg lehet őket csodálni! Egy magát zsidó folyóiratként aposztrofáló, de valójában a legszélsőségesebb nemzetközi és hazai cionizmus szócsöveként működő, mindig, csak és kizárólag a magyarországi balliberális oldal mocskolódásait visszhangozó magazinnak nyilatkozva, az egész jobboldal nevében hamut szórnak fejükre, és elhatárolódnak egy több, mint 1100 éves magyar jelképtől. Szörnyű, hogy egy részük ezt komolyan is gondolja, s még szörnyűbb, hogy van, amelyik szinte biztosan nem mondana ilyeneket négyszemközt. De amikor a nemzetközi zsidóság rendeli rapportra, akkor ugrik, és pontosan úgy nyilatkozik, ahogy a cionista gondolatrendőrség előírja. Jutalmul meg is kapja a kis kockacukrát, s a fejvakargatást: "jó magyar vagy, nem vagy náci." A kötelező mutatvány után az állatorvosi lovakat visszaviszik a "Jobboldal" feliratú karámba, ott aztán nyeríthetnek kedvükre - csak tudják, mikor kell kussolni, és mikor kell ugrani, ha füttyentenek.

Bekes Gáspár

Forrás: Szombat, 2007. Július


Olvasó: Tisztelt Jobboldaliak!

Hát ezért néz ki ez az ország úgy, ahogy kinéz, mert akitől az ember elvárná annak megvédését, az is ellene van!

Lehet, hogy egyeseket "bánt" az Árpád-sávos zászló, de tőlem sem kérdezi meg senki, hogy engem mi bánt.

Szégyellhetnék magukat, tisztelt uraim, önök bőven leírták magukat a köztudatból! Akkor, és ott kellene védekezni, amikor valami fenyegetés érkezik a másik oldalról. A gerincesség egy nagyon kényes téma, és becsület is csak egy van, önök mindkettőt eljátszották.

Szomorú, hogy az amúgy is agymosott embereket önök még tovább hülyítik.
Miért nem lehet ebben az országban valamiért kiállni, csak nem az egzisztenciájukat féltik???

Amúgy meg Raj Tamásnak üzenem, hogy a katolikusok a Szenteket nem imádják, ahogyan ő ezt egyszer nyilatkoza, hanem hozzá könyörögnek és tisztelik őket.

Tisztelettel:

Miklós Beáta
egy polgártárs