Mi az óra?

Az idő mérésére alkalmas eszköz. Ez a definíció igaz ma is, ahogy igaz volt több száz évvel ezelőtt, s érvényes lesz évszázadok múltával is, amíg ember él a Földön.

Élt azonban egy órásmester valamikor a 16. században, világéletében abból kereste kenyerét, hogy órákat állított elő, s ha apróbb hibák keletkeztek, az emberek bizalommal fordultak hozzá, hiszen vagy megjavította, vagy pedig cserélte a hibás elemeket. Nem mondhatni mai szemmel, hogy túlságosan összetett lett volna a feladatköre, bár ez csak a ma szemüvegén keresztül jelenthető ki, ott és akkor ez nélkülözhetetlen tevékenység volt. Ugyanis ez a derék órásmester homokórák gyártásával és bütykölésével foglalatoskodott. Ha egy-egy gondatlan tulajdonos leejtette, megrepedhetett az üvegburkolat, vagy vehetett másikat, de vihette szerelőhöz is, aki, miután új üveget fújt, kicserélte azt.

Egyik ilyen dolgos nap után, mikor álomra hajtotta fejét az órásmester, reggel arra ébredt, hogy valami csoda folytán egy egészen más környezetben ébredt fel. Nem tudta értelmezni, beletelt egy kis időbe, mire rájött, megmagyarázhatatlan okból, lényegében csoda folytán több száz évet aludt, és 2019-ben találta magát. Azt pedig már végképp nem tudta mire vélni, annak vajon mi lehetett az oka, hogy így, több évszázad távlatából is, miért rendelkezik még mindig órásműhellyel, miért fordulnak hozzá az emberek ugyanúgy bizalommal, mikor elromlik órájuk.

Nem más ez, mint egy valódi természetfeletti csoda, melyet felsőbb lény intézhetett így, nyilván nem cél nélkül, mert e világban minden dolognak oka és célja van. Legfeljebb ezt mi, földhözragadt emberek, nem mindig, de legalábbis később vesszük észre.

Lélektani szempontból teljesen érthető módon az órásmester sem értette meg. Reggel kinyitotta műhelyét, és várta, hogy jöjjenek az emberek. Azok jöttek is. És hozták az órákat egyre másra, a mesterember pedig kapkodta jobbra, balra a fejét, azt hitte, rajta kívül mindenki megbolondult. Hát miféle szerkezeteket hoznak neki?

A türelmetlenkedő kuncsaftok minduntalan hajtogatták; mester, ez egy zsebóra, amaz egy kvarcóra, kérem, javítsa meg! Szegény szaki egyre dühödtebben hajtotta el a sokaságot, az asztalt csapkodva, amiket bizony az ő asztalára letesznek, azok fene tudja, micsodák, de nem órák, az hétszentség! Ő világéletében homokórákkal foglalkozott, ergo az óra fogalma fel is öleli teljesen azokat.

Kis időbe tellett, mire rávezették, az óra, mint fentebb írtuk, az idő mérésére alkalmas eszköz, amely valóban cáfolhatatlan igazság, de különböző korokban különböző formákban ölthet testet, ha pedig továbbra is ebből kíván megélni, és mivel ezt szívvel-lélekkel hivatásának érezte, ez nem is lehet kérdés, akkor el kell sajátítania például a digitális órák javításának módját is. Nehezen emésztette meg ugyan ezt a tényt, hiszen érzelmileg ezer szállal kötődött a számára roppant kedves és formás homokórákhoz, de nem tehetett másként.

Belátta, mi volt az isteni csodának a pedagógiai célja, mely őt álmában száz évekkel előrébb repítette.

Ha most a kedves olvasó azt gondolja, így a hétvégi napokban valamely baráti vagy családi összejövetel alkalmával kicsit többet ittam a kelleténél, és még billentyűzetet is ragadtam, s annak eredményét olvashatják, azoknak adok egy kis mankót a történet megértéséhez.

Kinek füle van, hallja meg.

Léteznek politikai, eszmei órásmesterek is, akik ragaszkodnak a homokórához, nem veszik figyelembe, ami az óra esetében az, hogy az idő mérésére alkalmas eszköz helytől és korszaktól függetlenül, az politikafilozófiai síkon a megváltozhatatlan emberi természet és a természet rendje. Ez nem külsőség, de alapvetően megkerülhetetlen tényezőcsoport. Némelyek tudni fogják, mire gondolok, amikor azt mondom, mindig abból kell kiindulni, ami állandó.

Az ember ösztönösen – korszakoktól függetlenül – keresi a kapcsolatot az Abszolútummal, viszonyba akarja magát helyezni Istennel, mint ahogyan a hazaszeretet is egyidős az emberiséggel. De szintén Isten által belénk oltott igazságérzettel bírunk, mely kiterjesztettebb formában egy társadalmi igazságosság elvét rajzolja ki előttünk.

Nem az „óra” formája a döntő, hanem a funkciója, a már unalomig ismételt mondat; az idő mérésére alkalmas eszköz mivolta. S, hogy mi az analógia pedagógiai értelemben az órásmesterrel? Ő is azért aludt át több száz évet, hogy végül belássa, ha hivatásának akar élni a továbbiakban, akkor meg kell tanulnia a digitális órák működési elvét is. Mert ha nem teszi, ugyan foglalkozhat továbbra is a neki nagyon kedves homokórákkal, de senki nem fog rá figyelni, de ami még fontosabb, nem teljesedhet ki lelkileg hivatásában, hiszen önként zárja ki magát onnan.

Ez a tanulság.

Lantos János – Kuruc.info