A TEV régi, „kedves” ismerősünk. Portálunk ellen ők indították el ugyanis még annak idején azt a hadjáratot, amely először a Kuruc.info népszerű Facebook-oldalának törlésével, majd a közösségi oldalról való teljes kitiltásával végződött. Persze most is megszólaltak a „világraszóló botrány” kapcsán, s amíg Slomó „csak” az ilyenkor szokásos filoszemita mantrát tolja, addig a TEV konkrétan Horváth Tamás mihamarabbi megbüntetését követeli és a „rendvédelmi szerveknél is kezdeményezi a büntetőjogi felelősség megállapítását”. A cikk egyébként a városvédő katonákat tüntette fel pozitív kontextusban, mint Európa védelmezőit, s én úgy gondolom, hogy ez nem valami üldözendő vélemény, hanem a nemzeti minimum kellene, hogy legyen. Jogos tehát a kérdés, hogy a TEV mégis miért kívánja felelősségre vonni Horváthot? Az egyetlen „témakör”, amiért – sajnálatos módon – ma eljárás indítható, az a „holokauszttagadás” („megölve” ezzel minden érdemi diskurzust a témában), de ilyen értelemszerűen nem hangzott el a cikkben. A „büszke, keresztény országunkban” tehát eljutottunk oda, hogy egy zsidó szervezet felelősségre akar vonni valakit csak azért, mert le merte írni a véleményét, ami éppen nem tetszett nekik? A közleményben továbbá megtudhatjuk, hogy a szerző „kritikátlan emlékezetkultúrát” alkalmazott (biztos, mert nem mocskolta minden második sorában a városvédőket), valamint „nem illette kritikával a nácizmust és a nyilaskeresztes mozgalmat” ( ha már töriórát tartunk, akkor az utóbbi meglehetősen történelmietlen kifejezés). A többi már csak a szokásos gyalázkodás, akinek hányni van kedve, fussa át. Én még csak annyit emelnék ki, hogy a TEV szerint a 888 „átlépte a vörös fonalat” (most nem tudom, hogy a vörös itt a szovjetekre utal-e, vagy csak egyszerű véletlen), de annyi bizonyos, hogy a hírportál fél éve még lelkes támogatója volt a felesleges milliárdokat felemésztő Maccabi-játékoknak. De hát az már régen volt, a 888.hu azóta a „bűnösök útjára lépett”, s nagyon keményen kell majd dolgoznia, hogy az Urak elfelejtsék ezt nekik. Sőt, nem fogják elfelejteni soha, bármit tesznek ezentúl. Ebből egyenesen következtethető annak a bölcsességnek az igazsága, amivel nyitottam az írást, valamint az is, hogy igazán leszokhatna már a „jobboldal” a folyamatos hajlongásról és bocsánatkérésről. Minden egyes gyáva meghátrálásnál kb. elsüllyedek szégyenemben, pedig semmi közöm nincsen az ügyhöz. Persze ez a tipikus "22-es csapdája" szituáció. A zsidó szervezetek pontosan azért ilyen bátrak, mert nagyon jól tudják, hogy egyet csettintenek, a kormány pedig meghátrál, ezt pedig az a tény generálja, hogy tényleg mindig meghátrálnak. Ez aztán egy olyan spirált eredményez, amibe ha egyszer beleragad valaki, már nem tud belőle kimászni.

De vessünk egy pillantást még Köves Slomó írására is. A „fekália” kifejezésen már alapból nyugodtan fennakadhatnánk, mert ha már a ki sértett meg kit játékot játsszuk, ezzel sikerült is neki több százezer magyar embert szándékosan megaláznia, s akkor még a hősök emlékéről nem is beszéltem. Ha Horváth Tamást felelősségre kívánja vonni a TEV a semmiért, akkor nekünk, magyaroknak miért nincs egy TEV-hez hasonló szervezetünk, ami pedig a „fekáliáért” és az ehhez hasonló szólamokért kívánja felelősségre vonni a másik oldalt? Tudom, kínos kérdések ezek 10 év „jobboldali” uralom után, de hát valakinek ezeket is fel kell tennie.

Mindezeken túl reagálhatnék még Slomó történelmi okfejtésére, de akkora köztünk a mindennemű szakadék, hogy ezt totál felesleges időpocsékolásnak tartom (majd Vona Gáborral esetleg építhetnek hidacskákat). Köves feltesz viszont egy érdekes kérdést, amelyet itt és most szívesen megválaszolok neki. A kérdés így szól: „Mindenekelőtt egyszer és mindenkorra rendet kellene teremteni: ha a nemzeti történelemszemlélet szerint Magyarország elvesztette szuverenitását 1944. március 19-én, a német csapatok pedig megszálló csapatok voltak, akkor hogy a túróba védték az „európai civilizációt” a Harmadik Birodalom német és magyar katonái, és mitől „békés megemlékezés” egy a hatályos magyar törvények által betiltott önkényuralmi szimbólumokkal díszelgő és a BRFK által betiltott neonáci rendezvény?” Igazából én csak statiszta vagyok, mert Slomó maga válaszolja meg a feltett kérdést. 1944. március 19-én nem történt megszállás, a szakirodalomnak sürgősen át kellene értékelnie az eddigi zsargont. Ugyanis, amíg a szovjet megszállás az élet minden területén (politika, mindennapok, közigazgatás, gazdaság, stb.) észlelhető volt, addig 1944. március 19-én az élet alapjaiban nem változott meg Magyarországon, így a „megszállás” kifejezés szakmai szempontból nem írja le megfelelően a korszakot. Horthy Miklós hivatalában maradt, felelős magyar kormány működött, nem változott sem az államforma, sem az ország berendezkedése. Ha viszont Köves Úr továbbra is ragaszkodik a „megszállás" kifejezéshez, erre az opcióra is van egy válaszom: ez esetben köszönje a „megszállást” annak a felelőtlen Bethlen-féle magyar politikának, akik már 1943-ban a tárgyalás és a kiugrás lehetőségét tapogatták háborús ellenfeleink portáján. A Kállay-kormány „hintapolitikája” persze még azelőtt lebukott, mielőtt bármiféle eredményt elért volna, s az egyetlen „siker”, amit elkönyvelhettek, az a német szövetségesünk jogos bizalmatlansága volt az irányunkban. 1944. március 19. pedig sosem következik be, ha a kormány azzal foglalkozik, amivel kellett volna: a bolsevizmus elleni totális háború igazgatásával. A kérdés második felére vonatkozóan pedig itt jegyezném meg, hogy a megemlékezésen nem voltak önkényuralmi jelképek, a rendezvény megtartásáért pedig még maga a TASZ is kiállt.

Végül, Horváth Tamásnak pedig – mint „publicista kolléga” – ezúton gratulálok a cikkéhez, sajnálom, hogy a 888 nem vállalta a konfrontációt legalább a hősök emlékére való tisztelet céljából.

Ábrahám Barnabás (Köves Úrnak csak „fekália”) – Kuruc.info