„Végtére is csak írásba foglalják azt, ami már évek – lassan évtizedek óta – bevett gyakorlat volt.” Lényegében így is felfoghatjuk azt, ami a filmvilágban, nevezetesen az elismerés alfájának-ómegájának tekintett Oscar-díj körül zajlik. 2024-től ugyanis „szigorítások” jönnek a „legjobb film” kategóriában, már jelölés szinten is. A 96. Oscar-díjátadótól kezdve ugyanis megszűnik majd minden „diszkrimináció” a sokszínűség hányadékának oltárán, így már versenyezni sem versenyezhet az, aki nem tesz ennek eleget.
Zoom
Hamarosan mindenki kaphat szobrot, csak a fehér, heteroszexuális, keresztény ember nem (forrás: britannica.com)
Természetesen hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy eddig nem ennek a „sokszínűségnek” a mércéjével mértek, csak éppen nem foglalták írásba és nem szabtak külön kritériumokat. De hát végtére is érthető, amit csinálnak. Megerősödtek már annyira, hogy az eddigi íratlan törvényeket írottra váltsák. Felér egy önvallomással, nemde? Csak innentől kezdve ne merészelje senki azt mondani (a környezetemben legalábbis), hogy nem létezik semmiféle „meleg- vagy négerlobbi”, mert ennél egyértelműbb sokadik bizonyíték már nem is lehetne. No de lássuk a szomorú részleteket, milyen pontokból is áll ez a szűrőrendszer!
Mily rendes ez az Akadémia! A négy kvótából elég csak kettőt teljesíteni, hogy valaki elindulhasson. Nevezetesen:
1. Rendelkezzen a film legalább egy olyan főszereplővel vagy fontos mellékszereplővel, aki valamilyen „alulreprezentált etnikai kisebbség tagja”. Vagy fókuszáljon a történet egy „alulreprezentált” csoport (nők, nem fehér emberek, LMBTQ-„emberek”, fogyatékosok) problémáira, vagy a mellékszereplők 30%-a (ezt valamilyen műszerrel mérik egy film esetében?) kerüljön ki kettő „alulreprezentált” csoportból.
2. Megbolygatják a stáb összetételét is, biztos, ami biztos. Tehát innentől kezdve legalább két produceri pozíciót vagy részlegvezetői állást „alulreprezentált” csoport tagjainak kell adni, amiből az egyik „alulreprezentált etnikai csoportból” kell, hogy kikerüljön (remélem, tudja még követni a kedves olvasó). Vagy, hat fontos, döntéshozói stábtagnak „alulreprezentált etnikai csoportból” kell kikerülnie, vagy a stáb 30 százalékának kell kikerülnie ugyaninnen (azzal a különbséggel, hogy itt ismét számítanak a fehér nők, a deviánsok és a fogyatékosok is).
3-4. Ezek deklarálják, hogy ösztöndíjasokra, marketingesekre, gyakornokokra stb. is vonatkoznak az előírások.
Az érintetteknek továbbá már a kvóták konkrét bevezetése előtt, a 94-95. etapban is le kell adni egy „sokszínűségi jelentést” is, hogy haladnak a rombolással.
Publikációm során már elég jól sikerült elsajátítanom a „szivárványszínű újbeszél” nyelvet, így ha esetleg valami nem világos a leírtakból, azt hozzászólás formájában nyugodtan rögzítse a kedves olvasó, én meg majd megválaszolom egy témába illő jövőbeli írásomban. Mondanom sem kell továbbá, hogy az „alulreprezentált etnikai kisebbség” mindent takar, ami nem fehér. Mondjuk az már egy érdekesebb kérdés, hogy mi van azokkal, akik „alulreprezentált” csoportból, de nem „alulreprezentált faji csoportból” származnak (fehér nők, fehér fogyatékosok). Kényelmetlen kérdések ezek, de korunk bolsevistái biztos kitalálnak majd erre is valamit.
Elszánt filmfogyasztóként eddig sem tudtam nem tapasztalni a hatalmas minőségbeli visszaesést az elmúlt években az élet ezen színterén is (a legtöbb hollywoodi film vagy már meglévő ötleteket dolgoz fel újra, vagyis „remake”-et készít, vagy pedig a fentebb említett politikailag korrekt irányba tereli el a nézőt). Nem győzzük ismételni, hogy ahol bármiféle kvóta kell ahhoz, hogy valaki hozzájusson valamihez, ott az a valaki ugyanúgy „elnyomott” marad, csak mesterségesen hozzásegítették a vágyott célhoz, amit önmagától képtelen volt megszerezni. Leegyszerűsítve nem a fehér rassz „tehet róla”, hogy a világtörténelem során mi gyarmatosítottuk Afrikát, és nem fordítva (az már kérdés, hogy utólag úgy tűnhet: hiba volt). A történelem már csak ilyen kegyetlen.
A filmek – népszerű szórakoztatási formájuknak köszönhetően – milliókat szórakoztatnak napról napra. Nem csoda tehát, hogy itt üti az egyik legkeményebbet a szivárványszínű kalapács. Legközelebb talán már egy tűzoltóságra is felvesznek egy kvótanégert, csak mert fekete. Nem baj, ha nem tud tüzet oltani!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info