Ez a visszataszító konglomerátum a rendszerváltás hajnalán született meg, mégpedig egyrészt a szociáldemokrácia „értékeit” egyszeriben felfedező egykori kommunistákból, valamint a szocialista rendszer (ál)ellenzékének szerepét betöltő liberálisokból. Az előbbi csapat alkotta az MSZP-t, az utóbbi pedig az SZDSZ-t és a Fideszt. 1993/94 után a Fidesz szép lassan hátat fordított az egyre gyakrabban „balliberálisnak” nevezett szövetségnek. Melynek magyar- és kereszténygyűlölete kezdettől fogva durván kiütközött, miképpen az is, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció – amely 1994-ben, majd 2002-ben és 2006-ban is kormányra jutott – a globális pénzhatalom hazánkba telepített ügynökeinek és pénzért, hatalomért bármire hajlandó kiszolgálóinak bandája. (Ami egyáltalán nem jelenti azt, mintha ilyen kiszolgálók és ügynökök ne lennének jelen más pártok, szervezetek soraiban is.)

Az MSZP azóta jelentéktelen törpepárttá zsugorodott, az SZDSZ pedig megszűnt. A régi posztkommunista és SZDSZ-es nemzedék tagjai már leléptek a színről – nem kevés (júdás)pénzzel a zsebükben. A régi két nagy párt helyén több politikai csoportosulás is létrejött. A látványos szétaprózódásnak több oka is van. Az egyik az, hogy a politikai osztály egészét is, de a gyarmattartó hatalom legelvtelenebb kiszolgálóit szükségképpen még jobban sújtó kontraszelekció következményeképpen nem akadt a „balliberális” oldalon egyetlen karizmatikus személyiség sem, aki tekintélyével képes lett volna összefogni a különböző kisebb-nagyobb „baloldali”, „liberális” és „zöld” szervezeteket. (Gyurcsány Ferenc legfeljebb a kétségbeejtő szellemi hanyatlás körülményei közepette és főként az úgynevezett baloldal mélységes idiotizmusa miatt tekinthető jelentős politikusnak.) A kontraszelekció következtében nem csak hiteles, nagyformátumú vezér nincs, de értelmes, széles látókörű, becsületes „baloldali” közéleti személyiségek sem tűnnek fel a színen. (Igaz, jobboldaliak is csak módjával.) A „balliberális” politikai gárda tagjai híján vannak mindenfajta víziónak, tudásnak, műveltségnek, erkölcsi tartásnak. A kontraszelekció pedig törvényszerűen megjelenik minden olyan közegben, ahol az előrejutás, a karrier feltétele nem a becsület, a hazaszeretet, a tehetség, a tudás és a szorgalom, hanem az idegen gyarmatosító hatalom feltétlen szolgálata.

A „balliberális” politikai tábor széttagoltságának további oka az eszmei kötőanyag látványos hiánya is. A szocializmus bukása óta a marxizmus eszméjét nem merik nyíltan felvállalni, annál is kevésbé, mivel az őket finanszírozó globális tőkestruktúrák nem díjaznák a baloldali gondolatok melletti erőteljes kiállást. Ugyanezen okból más hagyományos baloldali ideológiák – anarchizmus, trockizmus, maoizmus – sem szalonképesek. A hagyományos szociáldemokrácia eszmevilága is napjainkban teljességgel kiüresedett, de még ez a „mérsékelten baloldali” eszmevilág sem lenne összeegyeztethető a globális kapitalizmusba oly lelkesen beilleszkedni kívánó magyarországi ellenzék törekvéseivel. (Más kérdés, hogy a globalisták a marxizmus legfontosabb céljait – a kereszténység megsemmisítése, a nemzetek fölszámolása, a család intézményének megrendítése – valósítják meg, de a marxizmusra történő hivatkozás nélkül.)

Azonban nálunk is megjelent egy új, meglehetősen zavaros eszme: a „zöld ideológia”, amelynek zászlaját egyre inkább lobogtatják a moslékellenzék úgynevezett pártjai. A nyugati világ egészét érintő általános szellemi leépülés következtében az elmúlt évtizedekben nem akadt egyetlen gondolkodó sem, aki képes lett volna az úgynevezett „zöld gondolatból” valamiféle koherens, logikusan felépített, tudományos tényekre alapozott, de erkölcsi-szellemi tartalommal is rendelkező ideológiát felépíteni. Mint ahogyan nem sikerült a szocializmus eszmerendszerének romjain a hagyományos baloldali „értékek” és a „zöld gondolatok” egyvelegéből sem összegyúrni semmiféle épkézláb eszmerendszert. A moslék egyes képviselői persze sok esetben zagyválnak valamit a „klímakatasztrófáról”, mindenféle mélyebb ismeret nélkül átkozzák az atomenergiát, a „fosszilis tüzelőanyagokat”, újabban pedig képtelen energiatakarékoskodási ötletekkel állnak elő. Ehhez jön még az „elnyomott kisebbségek” (akik kizárólag zsidók, cigányok, migránsok lehetnek, magyarok sohasem, de például oroszok sem) iránti feltétlen rajongásuk kinyilvánítása, no és persze az „LMBTQ-emberek” ajnározása – újabban pedig Ukrajna felfegyverzésének követelése. Mindez így együtt meglehetősen szánalmas, egységes, jól kidolgozott eszmerendszernek nemigen nevezhető. Marx és Engels forognak a sírjukban, látván, hogy szellemi utódaik egy tisztességes ideológia megteremtésére sem képesek. (Bár nem elképzelhetetlen, hogy céljaikat a méltatlan utódok mégis megvalósítják.)

A nemzetek fölötti pénzhatalom zsoldjában álló, „balliberálisnak” nevezett politikai tábor legfőbb feladata természetesen a magyarság korlátlan kifosztásának zavartalan biztosítása, hosszabb távon pedig a magyar nemzetállam felszámolása, és egy különböző etnikumokból álló, gyökértelen néptömeg letelepítése az egykori Magyarország területén. Ez a törekvésük ugyanakkor egyáltalán nem zárná ki, hogy komolyan vehető ideológiai fegyverekkel is rendelkezzenek. Nem véletlen természetesen, hogy (miként azt Karácsony Gergely egy német lapnak adott interjújában elismerte) nem beszélnek nyíltan és egyértelműen az életbevágóan fontos ügyekről, így például a sorsunkat alapvetően meghatározó migránskérdésről. Hiszen aligha lennének népszerűek, ha beismernék megbízóik valódi szándékait. Mint ahogyan a magyar társadalom egyelőre nincs olyan sikeresen „érzékenyítve” LMBTQ-ügyben sem, hogy túlzott népszerűségre lehetne szert tenni a „melegek” és a „transznemű emberek” mértéken felüli pátyolgatásával. Ezért azután szemforgató módon úgy tesznek, mintha a tömeges migráció és az LMBTQ-lobbi nyomulása nem is létezne. Ugyanakkor szilárd eszmei háttér nélkül is a moslékkoalíció tagjai a lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a magyar, a keresztényi és a családi értékek rombolása érdekében. Mindemellett pusztító tevékenységük talán Magyarországon hatékonyabb lenne – a kormányrúd megragadásához is közelebb kerülnének –, ha létezne valamilyen ideológia, amely lelkesítené híveiket, mozgósító erővel bírna, összekapcsolná az egyes szervezeteiket, és iránymutatásul szolgálna az eget rengető ostobaságokat beszélő, zavaros fejű politikusaik számára is.

Mivel azonban sehol a nyugati világban nem született meg a komolyan vehető „baloldali zöld” ideológia, alighanem arról lehet szó, hogy a globális hatalom – mely a jobb- és baloldal pártjait mindenütt mozgatja – már szükségét sem érzi a marxizmushoz hasonló „iránymutató eszmék” létrehozásának. A „közösségi médiumok” elképesztően silány szellemi táplálékán felnevelkedett, és az egyre inkább gyermekmegőrzésre szakosodott iskolákból a „nagybetűs életbe” kilépő nemzedékeket vallások, eszmék nélkül is lehetséges a megfelelő irányokba terelgetni. Minek kellene vallásokkal, ideológiákkal bíbelődni, amikor a „közösségi médiumok” megmondják, mi a jó és mi a rossz, és egyáltalában hogyan kell gondolkodni a világról? A vallások és az ideológiák korszaka véget ért. (Habár ehhez talán az iszlámnak lesz még egy-két szava. Hogy az ortodoxiának lesz-e, illetve hogy a több ezer éves kínai, indiai civilizációk talaján kifejlődnek-e az emberiségnek utat mutató, lelkesítő vallások és eszmék, egyelőre nagyon is kérdéses.)

Nem mintha a legkevésbé is sajnálnám, de tény: a globális nyugati bankárelit szolgálatában álló, szépelgően „balliberálisnak” és újabban egyre gyakrabban „zöldnek” nevezett ellenzéket sújtja a súlyos kontraszelekció, a kiemelkedő képességű politikusok hiánya (habár átlagos képességűekből sincs ott elegendő), ezen kívül nem rendelkezik értelmes, összefogó, mozgósító és utat mutató eszmerendszerrel sem. Igaz, a „közösségi média” pórázán tartott agymosott tömegek körében az ideológiára egyre kisebb és kisebb az igény. A jövő így nem sok jót tartogat a magyarság számára: ha a nemzetek fölötti hatalom új világrendje megvalósul, a magyarországi globalista moslékkoalíció nemzetpusztító törekvései teljesen szabad utat kaphatnak.

(A szerző olvasónk.)