Van azonban néhány súlyos hiányossága a Tihanyban megrendezett „fesztiválnak”. Az egyik az, hogy csupán a két politikai oldal képviselői vitatkoznak, holott a rendszerváltás óta létezik egy harmadik pólus is: a nemzeti radikalizmus. Ez utóbbi, „politikai karanténba” helyezett irányzat képviselői ezúttal sem kaphattak szót. A másik súlyos gond – nem függetlenül az előbbitől – az, hogy továbbra is rengeteg a tabukérdés, melyeket még csak szóba hozni is tilos.

Csakhogy a tabunak számító témák, illetve az elfogadhatatlannak („nem európainak”, „fasisztának”, „nácinak”, „rasszistának”, „gyűlöletkeltőnek” stb.) minősülő vélemények a magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságúak. Vegyük sorra azokat az ügyeket, melyekről vagy tilos elmélkedni, vagy pedig, ha szóba kerülnek, képtelen hazugságokat kell ismételgetni velük kapcsolatban:

1. Az „orosz-ukrán háború” kérdésében az úgynevezett „baloldal” képviselői a legprimitívebb nyugati propagandát szajkózzák, fegyvereket akarnának szállítani Ukrajnának, és az EU szankcióit is hasznosnak tartják „Putyin megfékezése” céljából. Ezzel szemben a fideszes politikusok úton-útfélen a béke megteremtésének szükségességét hangoztatják, a fegyverszállításoktól elzárkóznak, az EU szankcióiról pedig az a véleményük, hogy azokkal Európa „lábon lőtte magát”. Mindemellett persze a fideszes narratíva kötelező eleme: „senki sem vitathatja, hogy Oroszország az agresszor”. Természetesen a kormánypárt álláspontja fejezi ki a magyar érdekeket, de mégsem a teljes igazságot tükrözi. A teljes igazság kimondása ugyanis tilalom alatt áll: a „bal és jobboldal” politikusainak, illetve a szolgálatukban álló médiamunkásoknak tilos rámutatniuk az „orosz-ukrán háború” valódi okaira, nem illendő beszélniük az 1991 óta orosz határok felé lendületesen terjeszkedő NATO-ról, a CIA aktív részvételével megszervezett 2014-es kijevi puccsról, Viktória „Fuck the EU” Nuland elszólásáról, Ukrajna évek óta tartó nyugati fölfegyverzéséről, a kijevi rezsim irányítóinak kilétéről, az ukrajnai orosz kisebbség terrorizálásáról, Ukrajna atomfegyverek megszerzésére irányuló törekvéseiről és az ukrajnai biolabóratóriumokról.

2. Az Európai Unióról szót ejtve csak kétféle narratíva hangozhatott el a tihanyi „vitafórumon” is: a balliberálisok szerint az EU maga a mennyország, következésképpen mindenfajta „brüsszeli elvárást” feltétel nélkül teljesíteni kell. A Fidesz ezzel szemben rámutatott az EU súlyos bajaira, melyek a „baloldali erők túlsúlyából erednek”, de a kormánypárt látszólag rendületlenül hisz abban, hogy „helyünk Európában van”, az EU igenis belülről megreformálható, és a „nemzetek Európájává” alakítható. Azoknak a véleményére viszont, akik mielőbb szeretnének kilépni az Európai Unióból, egyáltalán nem kíváncsiak a „bal és jobboldali demokraták”.

3. A cigányok integrációjáról szabad ugyan elmélkedni, üres lózungok hangoztatásán kívül azonban semmi értelmeset nem mondhat az „európai és demokratikus értékek” mellett elkötelezett közéleti szereplő. Az ellenzék mindenfajta konkrétum nélkül bírálhatja a kormányzat cigánypolitikáját, a Fidesz pedig – jobb híján – a „cigány integrációra” elköltött súlyos milliárdokkal dicsekedhet. De arról a nyilvánosság fórumain fejvesztés terhe mellett tilos beszélni, hogy a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy, valamint immár a gazdaság területén mutatkozó súlyos bajok egyik oka a magyarság rovására lendületesen szaporodó cigányság integrációjának sikertelensége. Miként bárki azonnal megkapja a „náci” és „rasszista” bélyeget, aki rámutat a magyarság demográfiai katasztrófájának végzetes következményeire.

4. A „magyarországi demokrácia állapota” gyakran szóba került a Tranzit fesztiválon, mint ahogyan kedvelt témája a „baloldali” ellenzéki fórumoknak is. A balliberális moslékkoalíció – az EU vezetőivel összhangban – hosszú évek óta aggódik a „magyarországi demokráciáért”, a cigányság (és esetenként a zsidóság) jogainak állítólagos megsértése miatt, a „sajtószabadságért”, a „választások tisztaságáért”, a „bírói kar függetlenségéért”, és a „fékek és ellensúlyok rendszerének” visszaállítását követeli. A Fidesz pedig ebben az ügyben (is) védekezésre kényszerül, és azt bizonygatja, hogy a demokrácia hazánkban kifogástalanul működik. Holott immár napnál világosabb, amit egyetlen komoly pozícióban lévő politikus és „médiamunkás” sem mer kimondani: az elképesztő tökélyre fejlesztett agymosó technikák és az oktatási rendszer tudatos lezüllesztése következtében teljes mértékben félrevezetett, egy virtuális valóságba kényszerített tömegek semmiképpen sem képesek sorsukról felelős döntéseket hozni. A tudatformáló médiát birtokló globális pénzügyi elit vezeti orránál fogva a saját elemi érdekeiket felismerni képtelen tömegeket. Mindennek tetejébe pedig éppen a „fékek és egyensúlyok rendszerének” leghangosabb szószólói – a globális háttérhatalom leghűségesebb ügynökei – behálózták és a háttérből irányítják a nyugati államok végrehajtói, bíró és törvényhozói hatalmi ágait. Fideszes újságírók esetenként ugyan utalnak rá, a vezető politikusok részéről azonban nem tanácsos rámutatni arra sem, hogy a sajtó- és véleményszabadság mindenütt a globális nyugati birodalomban immár a múlt ködébe vész.

5. A Covid-járvány idején ugyan a moslékkoalíció heves össztűz alá vette a kormányzat intézkedéseit, továbbá kifogásolta az orosz és kínai vakcinák alkalmazását is. A kormánypárt politikusai és propagandistái természetesen igazolták a kabinet lépéseit, azonban szigorú tilalomfák állnak előttük, melyek lehetetlenné teszik a lényeg kimondását: a vírus eredetével kapcsolatos kételyeiket nem hangoztathatják, miképp a vakcinák súlyos mellékhatásairól terjedő információkat sem oszthatják meg a közvéleménnyel, és természetesen nem tanácsos kutakodniuk az oltásbiznisz mögött álló pénzügyi és politikai körök sötét szándékait illetően sem.

6. A legfőbb tabu pedig a cionista lobbi befolyása a nyugati világban, illetve hazánkban. Ha ez a kulcsfontosságú kérdés szóba kerül, példás összhangban határolódnak el, antiszemitáznak és habzó szájjal náciznak úgy a „jobb-, mint a baloldal” képviselői. Mivel a cionizmusról csakis az ájult tisztelet hangján szabad szólni a nyugati világban, ezért úgy a globális világrend eszmei alapjának szerepét is betöltő holokausztról, mint a palesztin-izraeli konfliktusról semmiféle vita nem lehetséges a nyilvánosság fórumain. Nyugaton a magukat baloldaliként meghatározó mozgalmak egy-egy képviselőjéből időnként vagy muszlimszimpátiájuk vagy lelkiismeretük ösztönzése nyomán ki-kibukik néha a kendőzetlen véleményük (így járt nem is oly rég Gréta Thunberg is), azonban az ilyesfajta megnyilatkozásoknak különösebb jelentőségük nincs. Sőt, még kapóra is jönnek a globális világ urai számára, mert az „antiszemitizmus” meglétére hivatkozva lehet tovább folytatni a „szélsőséges nézetek” elleni lankadatlan harcot. (Ráadásul sokkal megnyugtatóbb a „baloldali antiszemitizmus” a „jobboldalihoz” képest, mely utóbbi már okozott komoly ijedelmeket a pénzügyi világelit köreiben.)

Mondhatnánk persze, a fentiekben ismertetett tilalmak és kötelező állásfoglalások mellett azért akad még olyan ügy, amelyről engedélyezik a szabad vitát. Ilyen például a migránsok tömeges beözönlésének és az LMBTQ-mozgalomnak a megítélése. Csakhogy a balliberális moslékkoalíció azért ezekben a kérdésekben roppant óvatos, és nem veri nagydobra pusztító és számukra népszerűséget egyelőre nem eredményező nézeteit. (Karácsony Gergely életében egyszer fején találta a szöget, éspedig akkor, amikor a tavaszi választási kampány idején egy német lapnak nyilatkozva kikottyantotta azt, ami persze az értelmes emberek számára teljesen nyilvánvaló volt: a „baloldali pártok” azért nem hangoztatják migrációval kapcsolatos nézeteiket, mert amit közölnének, aligha tetszene a választópolgárok többségének. Említhette volna a genderidiotizmus témakörében tanúsított viszonylagos visszafogottságukat is.) Ami a fideszes közéleti szereplőket és megmondóembereket illeti, örvendetes hallgatni, hogy időnként keményen nekimennek mind a bevándorlást erőltető európai vezetőknek, mind az LMBTQ-lobbinak, valamint a minden pusztító törekvés megszervezésében élen járó Sorosnak. Csakhogy minden ilyen kijelentés nyomán rendre megválaszolatlanul marad a nagy tabukérdés: vajon miféle erők ösztönzik az európai civilizáció megsemmisítésére irányuló intézkedéseket? Az elvárásoknak nem megfelelő válasz karriereket törhet derékba, ezért – gondolhatják még a kormánypárt köreiben is – jobb elkerülni a migrációval, genderőrülettel (és számos más létfontosságú üggyel) kapcsolatos vitát.

Miről vitázhatnak akkor „szabadon” a politikusok, újságírók és más értelmiségiek? Nos, akad még téma. Megtárgyalhatják például a családpolitika kérdéseit – habár csak egy bizonyos határig mehetnek el az érvek ütköztetésében, mivel – túl azon, hogy a moslékkoalíció politikusait a családpolitika a legkevésbé sem érdekli – ha a kérdéskör mélyére hatolnak, előbb-utóbb a vészjósló demográfiai problémába, sőt a cigányság integrációjának nehézségeiből fakadó gondokba ütköznek. Ez utóbbi témákat pedig jobb kerülni, mert könnyen pórul járhat a székéhez ragaszkodó politikus. Azután lehet eszmecserét folytatni még a nyugdíjügyekről is – igaz, itt is jobban járnak a vitázó felek, ha csak a felszínt kapargatják, mivel az egyre fokozódó mértékben fenntarthatatlan nyugdíjrendszer ügye megint csak szorosan összefügg azzal a fránya demográfiával, a cigánykérdéssel, mi több, hazánknak a gyarmati sorsából is fakadó nyomorúságos helyzetével, országunk évtizedek óta zajló kirablásával is. Csupa-csupa ingoványos terep. Lehet aztán késhegyig menő vitákat folytatni az oktatásról is – ámbár az óvatosság megint csak ajánlott, mert ha az iskolákban uralkodó fegyelmi helyzet szóba kerül, akkor a gyermekeinket megvadító (és elbutító) „közösségi média” mellett esetleg a „roma gyerekekre” is gondolhat bárki. Azután ott vannak még az adóügyek, például a megszüntetett kata, melyekről az „európai értékek mellett elkötelezett” politikusok, újságírók és egyéb értelmiségiek – a mélyebb összefüggések feltárása nélkül – remekül elvitatkozhatnak.

„Mélyebb összefüggések”… Mit is mondott Novák Katalin elnök asszony a minap a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén? „Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk” – jelentette ki az államfő, majd hozzátette: „szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás, a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne.” Végiggondolva a közéleti vitákat ellehetetlenítő számtalan tabut, tilalomfát és igazodási pontot, ezzel összefüggésben pedig a kutatási, szólás- és sajtószabadság ellehetetlenítését, joggal tehető fel a kérdés: vajon a „sok nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatal” miképpen találná meg a helyét a tudatlanság, igénytelenség és a szervilizmus fertőjében dagonyázó jelenlegi magyarországi értelmiség és politikai elit soraiban?

Kiegészíteném Novák Katalin szavait: a műveltség, kritikus gondolkodás mellé morál, nemzeti elkötelezettség is szükségeltetik. Ha létezne kritikus gondolkodásra képes, nemzeteik iránt elkötelezett, erkölcsileg megingathatatlan értelmiség és politikai osztály a nyugati világ államaiban, akkor útját lehetne állni a globális pénzügyi háttérhatalom ámokfutásának.

(A szerző olvasónk.)