Talán ezért is van az, hogy az „incidenst” úgy állították be, mintha az egész vonatot egy emberként sokkolta volna a félperces részlet. A külföldi beszámolók nyomán természetesen a magyar média is – rajtunk kívül – ebbe az irányba vitte el a történteket, persze ennek szürrealitását már nem merték kidomborítani. Merthogy…

Még csak nemzetiszocialistának sem kell lenni ahhoz, hogy az ember röhögőgörccsel vegyes értetlenségbe süllyedjen a beszámolók láttán. Ha valóban mindenkit ennyire „sokkoltak” a történtek, akkor ott bizony hatalmas baj van a fejekben, és olyan szinten lett átmosva az agyuk, hogy még akkor is félnek a démonizált múlttól, amikor az a közelében nincs annak, hogy visszatérjen. Olyan ördögi mechanizmus ez, ahol a tulajdonképpeni agymosóknak már nincs feladata, hiszen a társadalom önmagát szabályozza. Ha valaki visszaemlékszik A pusztító című filmre, a „tökéletes rendre” épült város polgársága valahogy hasonlóan viselkedett akkor, amikor olyan dolgot észleltek, amellyel szemben tehetetlenek voltak. Ahogy az életben, abban a filmben is egyszerre volt röhejes és szánalmas az, amit láttunk. Nem is igazán lehetett sajnálni őket, ahogy azokat a „hasznos idiótákat” sem, akik egy Hitler-beszéd miatt hisztiznek, majd szembe találkoznak a valósággal... annak a bizonyosnak a rosszabbik végén.

Másik részről viszont – mint ahogy az elején már megjegyeztem – sanszos, hogy ennyire azért mégsem gyászos a helyzet, nyilván az ellenséges média azokat fogja megszólaltatni, akik rettegtek, s szóhasználat szintjén is negatívan domborítják ki az esetet. Hogy, hogy nem, ismét előkerült egy fekete öves „túlélő” néni (nem tudom, hogy ezek a túlélők meddig élnek, de egy 10 év múlva ezt már elég nehezen lehet majd eladni), aki „sírva fakadt” Hitler hangjának hallatán, amit még akkor sem vagyok hajlandó feltétlenül elhinni, ha ténylegesen megjárta anno a tábort. A liberális Zöld Párt politikusáról inkább szót sem ejtek, de az „Ausztriában Hitler a technikai probléma” hatásvadász szövegről is izzadtságszagúan látszik, hogy alig várta a média, hogy találjon egy barmot, aki ezt nyilatkozza.

Tehát „a” verzió, hogy valóban ennyire agymosott már az osztrák társadalom, „b” verzió pedig, hogy a média közvetített eltorzítva az esetről. Én minden negatívum ellenére úgy gondolom, hogy a „b” verzió áll közelebb a valósághoz, mert egész egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy valakit egy Hitler-beszéd jobban megijeszt, mint az országot elözönlő négerek, arabok, akik egy rossz (?) pillanatukban kést döfnek az ember hátába. Azt meg már inkább meg sem említem, hogy ezek a szuggesztív erejű beszédek mennyivel élénkebbek és szókimondóbbak, mennyivel aktuálisabbak még 80-90 év távlatából is, mint a kortárs demokrata „politikai elit” politikailag korrekt okoskodásai, amelyeket maximum altatónak tudnék javasolni bárki számára. Akiben a szó jó értelmében egy csepp európaiság is van, nem megijed ezektől a beszédektől, hanem figyelmesen meghallgatja őket, levonja a tanulságokat, urambocsá büszkeséget fog érezni, hogy európai lehet.

Egyszerűbben fogalmazva, ha valami miatt rettegnie kéne az osztrákoknak, akkor az nem a vonaton hallott beszéd, hanem azok a problémák, amelyekre az országuk jelenlegi vezetősége nemhogy nem talál megoldást, de konkrétan csak elmélyíti, elősegíti őket.

Amitől viszont én rettegek, az például Orbán Viktor kisgrófós posztja, mert azt érzem – joggal – hogy nekik mindig mindent, a közbiztonság meg ezzel párhuzamosan roskad össze, az állam pénzét pedig „felzárkóztatásokon” pocsékolják el. Mintha a miniszterelnök már előre tudná „melyik lóra tegyen” és kiknek kedveznek a demográfiai elmozdulások. Ha már valamitől félünk, akkor féljünk attól, hogy a felettünk uralkodó politikai elit nem a mi érdekeinket képviseli. Mondom ezt minden európai néptársamnak.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info