Az ilyen és ehhez hasonló hírekre a baloldali média úgy veti rá magát mint légy arra a bizonyosra. Legyen szó bármilyen kontextusról, eleve nincsenek túlságosan kibékülve a keresztény – különösen a katolikus – szokásokkal, de valljuk be, a Megafon megáldása valóban magas labda volt. Valahogy, amikor a kereszténység jelentőségéről, vagy egyáltalán a milyenségéről beszélünk, a baloldal esetében mindig oda lyukadunk ki, hogy ki miért nem érdemli meg, hogy kereszténynek nevezzék, misére járjon, áldásban részesüljön, stb. Mintha éppenséggel ők lennének a keresztény teológia alfája és ómegája, pedig a valóságban finoman szólva is ők az utolsók, akiknek ezt méltó feladata meghatározni.

Az idei Megafon áldásnál is hasonló irányba indultak el, most hirtelen fontos lett a „keresztényi szeretet” és leírták, ki miért nem fér ebbe bele a Megafon stábjánál. E szerint rögtön ki kell átkozni azt is, a keresztényi eszmével pedig „nyilván nem összeegyeztethető” az, aki – jaj, te jó ég, hová süllyedtünk – kart merészelt lendíteni. Milyen felháborító!

Utóbbi amúgy Trombitás Kristóf, akinek tényleg sok van a rovásán (például támogatja a szivárványcsaládokat) és aligha jogosult arra, hogy a munkáját megáldják, persze jellemző, hogy a balliberális médiát nem az LMBTQ-lobbi támogatása, hanem a karlendítés zavarja, ami az ominózus delikvensnél inkább lehetett egy laza poénkodás semmint túlságosan (ön)tudatos dolog.

A baloldali média tehát egyszerre lehet keresztényellenes, ha a helyzet úgy kívánja és a „kereszténység őre”, ha éppen arra van szükség. De mi a helyzet a NER-médiával?

Kevés idegesítőbb szereplő van a magyarországi kínálatban, mint a Megafon és ha nem lennének már maguktól eléggé agyzsibbasztóak a különböző influenszerek által gyártott ZS-kategóriás tartalmak, még tele is tolják őket állami pénzekkel, nem is beszélve az egyéb, ködös módokon szerzett bevételekről. Facebookon valósággal égetik a pénzt, így bizonyos időközönként szabályosan elárasztják a Facebook hírfolyamát a semmitmondó szövegeikkel.

Ha a baloldali média gyakorta keresztényellenes, majd hirtelen a „valódi” kereszténység kéretlen szakértője, akkor a kóserjobb pedig az általuk hirdetett, a valóságban viszont egyáltalán nem létező „zsidó-keresztény kultúrkör” kártékony hirdetője, valamint az öncélú műkereszténység megtestesítője. Maga az áldásosztás mint keresztény érték és szokás természetesen kiemelkedően fontos, de hiába bír nagy jelentőséggel, a kormánypárti gőzhenger nem kímélte és kellemetlen, erőltetett színben tüntette fel.

Önmagában tehát nem a házszenteléssel, áldásosztással van a baj, hanem azzal a propagandisztikus, műízű elemmel, amely mindezt a Megafonhoz köti. Pont annyira természetellenes módon, mint amilyenek a videók, amelyeket gyártanak.

Nyilván nem véletlenül Bese Gergő atyát kérték meg a szertartás elvégzésére, számtalan alkalommal láthattuk a példáját, hogy a Fidesz holdudvarához köthető. Tény azonban, hogyha hasonló meghívást kap, úgy általában a papnak korlátozott lehetősége van szelektálni, mert az ige hirdetése a fő feladata, nem bíróságként működni. Ő maga is ezt hozta fel, miután a Mandiner egy pillanatra félretette Izrael folyamatos dicsőítését és megszólaltatta az ügyben (azt már nem tette hozzá, hogy noha elméletben „minden meghívást elfogad”, a megafonos invitálás vélhetően a „kötelezően ajánlott” kategóriába tartozhatott).

Nyilván nem a baloldali média sarokpontjai alapján, de ki-ki döntse el magában, hogy a megafonosok eddigi munkásságuk alapján megérdemlik-e a házszentelést, de az is releváns kérdés, hogy az elmúlt évek áldásosztása meglátszódott-e a munkatársakon, létrehozott anyagaikon? Részemről a kérdés „enyhén szólva” is költői.

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info