Sanyi évekkel ezelőtt, 2020 karácsonyának környékén szökött meg egy piaci árustól, aki éppen el akarta adni, így a kakas megúszta, hogy leves legyen belőle. Többször próbálták befogni, ám a szabadságvágy erősebb volt Sanyiban, így mindig meglógott. Végül a Munkácsy téren telepedett le, lett egy kedvenc fája is, ahol az éjszakákat töltötte, 3 és fél évet tudott itt békességben és szabadon eltölteni.

Noha Sanyi elsősorban Békéscsaba szeretett állata volt, történetét az országos sajtó is felkapta, voltak, akik messziről jöttek el csak azért, hogy láthassák a sztárkakast. Sanyi még bizonyára sokáig élhetett volna boldogan a Munkácsy téren, ám május elején részeg hajléktalanok, drogos cigányok, kiilleszkedett, lecsúszott férgek összerugdosták, bántalmazták.

A bántalmazás után Sanyi a békéscsabai Fekete-tanyára került, és habár jóindulatú helyiek mindent megtettek a rehabilitációjáért, e hét hétfőn a legyengült állat elpusztult.

Sajnos én sosem láttam Sanyit élőben – csak többször olvastam róla – amit viszont ezzel szemben naponta látok, az az ország köztereinek rohamos leépülése régiótól teljesen függetlenül. Ebben az esetben nem a konkrét állapotukra gondolok, hanem arra, miként vették át a közterek feletti uralmat a kiilleszkedett, hajléktalan elemek, mindez igaz akár frissen felújított területekre is. Még az elmúlt évekkel összehasonlítva is látványos, szembetűnő a romlás, az állam, illetőleg az önkormányzatok pedig látványosan kivonultak, meghátráltak a velük való küzdelemtől.

Bizonyos városrészek, ahol gyakrabban megfordulok, lényegében a szemem láttára épültek le teljesen, ennek – számomra – egyik legikonikusabb példája a Kelenföldi pályaudvar környéke és a 4-es metró aluljárója, mely az átadáskor (2014 márciusa) és azt követő pár évben egy budapesti mércével mérve teljesen elfogadható környék volt, most pedig cigányok, kétes elemek, hajléktalan alkoholisták gyűjtőhelye. Van itt minden, mint a búcsúban: messziről bűzlő, BKV-jegyet kéregető hajléktalan, aki olyan hitelesen adja elő magát, hogy az ember kicsit meg is sajnálná, ha gyakran arra járóként nem tudná, hogy „két éve le akarják vágni a lábát”, vagy a sokadik drogos fiatal lány, aki „hónapok óta gyűjti” a pénz egy pécsi jegyre.

Ez így elmesélve talán megmosolyogtatóan tragikomikus is lehetne, de amikor ilyen elemek alkotják a városképet és határozzák meg az ember hangulatát, közérzetét, már egyáltalán nem az. Múlt héten, az említett helyen fizikai összetűzésig fajult egy kiilleszkedett elem akciója, gyanítom nem ez volt az első, sem pedig az utolsó eset. (Nota bene pár héttel ezelőtt – ugyanitt – majdnem én is részese lettem egy ilyennek, amikor az öntudatos, cigány csövesnek nem tetszett, hogy még mielőtt belefogott a mondandójába, leintettem, hogy nincs pénzem.)

Nyilván sok ezer másik példát is lehetne hozni, de mindenekelőtt érdemes a kérdést feltennünk, amely az önkormányzati választások előtt különösen aktuális: mikor tisztítjuk meg végre véglegesen és hathatósan a köztereinket a veszélyes, bűnözésre, állatkínzásra hajlamos, kiilleszkedett elemektől, a társadalom mocskától, akik csak visznek, de nem hoznak, nem teremtenek értéket? Azoktól, akik a sokadik integráció után sem hajlandóak beilleszkedni a munka világába, és tudatosan ágálnak minden segítő kéz ellen, amely ki akarja rántani őket ebből az ember alatti létezésből?

A demokrata, liberális rendszerek egyik legbeszédesebb fokmérője az, amivé a köztereket züllesztették. Ahol a mocsok és a rendetlenség lett az úr, ahová undorral fordul mindenki, aki tiszta és békés országot szeretne.

Sanyi kakas is ennek a ránk szabadított förtelemnek az áldozata.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info