Alaposan téved az a nyájas olvasó, aki a cím olvastán valamiféle szexuális tartalmú, netán pornográf jellegű írásra számít. Nem, nem, természetesen itt is a politika az ihletadó tényező, mert kis hazánkban már semmi sem vághatja mellbe a honpolgárt, a legelképesztőbb képzettársításokra és történésekre kell felkészülnie, amennyiben újságolvasásra adja őrült fejét. Az abszurd művészet nagy alakja, Franz Kafka legtébolyultabb rémálmaiban sem tudott volna efféléket kiagyalni, mint amely dolgok itt manapság megtörténnek a közélet omladozó, pokoli, kénköves füstöt okádó színpadán.
Hiszen gondoljuk csak meg: már egy közjogi méltóság beiktatása- nevezetesen a legfontosabbiké-, amely normális országban ünnepélyes és nagy reményeket keltő aktus, itthon olyan körülmények között zajlik le, hogy a róla szóló tudósítás olvastán, a polgár a baromfiudvar kellős közepére, netán az erdőbe képzelheti magát, minthogy a szövegben repkednek a liba-féle szavak, illetve igencsak földhöz ragadt módon vonszolgatják magukat, mint például a sün.
Ám egy politikus egészen másfajta inzultusra is felkészülhet, mintsem arra, hogy nevét a fent említett nemes szárnyaséval együtt, illetve szinonimájaként emlegetik, konkrétan arra, hogy a címben említett születésszabályozási eszközt gyors kézmozdulattal nemes fejéhez vágják, egyfajta szimbolikus üzenetként, sokféle képzettársítást engedve meg és keltve fel eme aktussal.
S ezen a ponton nagyon fontos kérdést kell derék jogalkotóinkhoz intéznünk: vajon bűncselekménynek minősül –e, s amennyiben igen, hány év letöltendőre számíthat az a derék polgár, aki eme használati tárgyat nem egészen rendeltetésének megfelelő módon ,célzott irányú dobással az illusztris főpolgármesteri személy gusztustalan képébe repíti, „ takarodj, hazaáruló” rigmus kíséretében. Mert ugye, ha egy papírgalacsinban megbújhat valami sérülést okozó eszköz, az óvszerhasználat esetén ez sokkal fokozottabb mértékben fennállhat, mit lehet azt előre megsejteni…A kérdés rendkívüli megfontolást és Justitia mérlegelését igénylő probléma, amely méltó a Tisztelt Ház nemes figyelmére, mi több szerény kodifikációs javaslatunk kiterjed a libatolldobálás, illetve –fújkálás tényállásának esetére is.
Végezetül hírportálunk egy nyelvtörténeti jelentőségű pályázati felhívást tesz közzé. Ennek oka az, hogy arra a veszett bolondériára, amely körülöttünk a közéletben ma fortyog, egyszerűen nincsen már szó. Nevezhető ez abszurdnak, groteszknek, tragikomédiának, kabarénak, cirkusznak, vásári komédiának, politikai gruppenszexnek és sok más egyébnek, de mégis valami egészen más. Ezért várjuk mindazon derék hazafiak nyelvújítási javaslatait, kreatív nyelvi ötleteit arra nézve, vajon mely leleményes, új, szemléletes szóval vagy cifra magyar kifejezéssel írható le a legkifejezőbben és legtömörebben az a közösségi téboly, amely jelenleg körülöttünk örvénylik. Parlamenti képviselő vagy kormánytag ötleteire fokozott várakozással tekintünk!
Lipusz Zsolt 
(Kuruc.info)