 Pilinszky János |
Ha valaki önszorgalomból vagy tudásvágyból utánanéz a nagy keresztény költőnk, Pilinszky János életútjának vagy műveinek, lépten-nyomon ehhez hasonló kijelentésekbe fog botlani nemcsak a világhálón, de a nyomtatott irodalomban is: a híres költő homoszexuális volt. Tehetséges poétánk így homoszexuális, úgy homoszexuális. Pilinszky János, a látens homoszexuális. A következő ferde pride-portál már egyenesen azt állítja, hogy tudatában volt hajlamainak, és meg is élte azokat. Vagy éppen, hogy keresztény emberként el kellett nyomnia természetes(!) ösztöneit, és mélyen hívő ember lévén be akarta bizonyítani, hogy ő nem más, mint a többiek, és ezért merészelt megházasodni. Csúnya-csúnya kereszténység, miért is nem fojtották el csírájában az egészet? Hiszen Jézusnak is két apja volt.
A hivatkozások átböngészésével hamarosan eljuthatunk a „homoszexuális Pilinszky-elmélet” gyökeréhez: Dr. Czeizel Endre balliberális körökkel puszipajtási viszonyt ápoló orvos-genetikus rágalom-szösszeneteihez. Az interjún túl található idézetek Költők, gének, titkok c. könyvéből származnak, bár nem tudhatjuk, melyik gondolat a sajátja, és melyiket vette át másoktól, a könyvében helyt adott a Pilinszky homoszexuális mivoltát részletező soroknak, és nevével fémjelezte azokat (így próbálván rámutatni művében a Pilinszky és József Attila életében fellelhető tragikumra, amelyet a társadalom és a kereszténység kirekesztő magatartása eredményezett költőink "látens homoszexualitásával" szemben...).
De először még álljon itt egy idézet a Kávé habbal 2004. áprilisi beszélgetéséből Dr. Czeizel Endrével (a dőlt betűs rész saját kommentár):
Czeizel Endre:”(...) Mit gondolnak, a jelenleg megkérdezett 3600 közül hány százalék tartaná meg most Magyarországon a gyerekét, ha nagy valószínűséggel a fia homoszexuális lenne? 92% nem tartaná meg! Ez az adat engem földhöz vágott! (…) Valószínűleg egy édesanya úgy gondolja, hogy azért melegnek lenni rossz dolog és szégyen, és nem akarja ezt a fiának. De hogyha megértjük, hogy végül is egy biológiai kisebbségről van szó, tehát a társadalomra nem veszélyes (hát aztán valóban nem…), és ha végiggondoljuk azt, hogy míg a férfiak között 4%, de a művészek között 10% a homoszexuális (van az annál több is, de azért köszönjük, hogy beismeri, hogy a belpesti alternatív műintellektüel miliő a homoszexualitás melegágya), akkor az előbbi adat megdöbbentő! A művészek homoszexualitásáról is sokat tudunk... Mi, férfiak nagyon bal agyfélteke dominánsak vagyunk, viszont kiderült az agykutatások során, hogy a férfi homoszexuálisoknál a két agyfélteke között 33%-kal több idegi összeköttetés van (tehát a homoszexuálisok az evolúció következő lépcsőfoka, sejthető volt, hogy valami ilyesmi jön). S mivel a kreativitási központ a jobb agyféltekében van, hogyha valaki olyan szerencsés (igen, ezt mondta: olyan szerencsés), hogy homoszexuális, akkor szárnyal a jobb agyféltekéje. És akkor megértjük, hogy miért volt Leonardo, Michelangelo, Shakespeare, Csajkovszkij, Cocteau vagy mondjak magyarokat: Ferencsik, Pilinszky, Mensáros homoszexuális (ha a fentiek csak annyira homoszexuálisak, mint Pilinszky, bukik az egész érvelés - lásd érvelésem alul). Tehát nagyon-nagyon kiváló emberek. És most tessék arra gondolni, hogyha rábíznánk mai emberekre, akkor megölnék a Leonardókat, a Pilinszkyket, a Ferencsikeket és a Csajkovszkijokat. Tehát a tudomány isteni hatalmat ad a kezünkbe, de hol vagyunk mi attól, hogy ezt tudjuk alkalmazni?”Kávé habbal kérdez:
Megváltoztatható-e, vagy gyógyítható-e a homoszexualitás?Czeizel Endre:„Nem, nem, nem! Először is nem betegség. Ki lehet azt verni az emberekből (mi is tudjuk, hogy ki lehet nevelni belőlük – újabb freudi elszólás), régen ezt meg is tették. Ugyanúgy, mint a balkezesekkel. (…) Ott volt Pilinszky János, aki tudta magáról, hogy homoszexuális, és a férfiakba volt szerelmes. Ő erős istenhívő volt, és mivel ezt Isten bűnnek tekinti, soha nem volt férfivel kapcsolata. Aminek persze megvolt a következménye, mert elvett egy kiváló szobrásznőt, akinek én földolgoztam a levelezését. Nagyon meghatott, mert ez az asszony, egy Párizsban élő híres szobrász, azt írja, hogy "János, én ugyanúgy imádlak téged, mint szerelmünk hajnalán, de ezt a maszatolást hagyjuk abba!" Amit megértünk mi, heteroszexuális férfiak, hogy mit is jelent... Nem tudom, hogy értik-e az emberi tragédiát.”
Nos, mivel minden hivatkozás Czeizelre mutat (már amennyiben vannak a homoszexuális portálok vagy liberális férclapok olyan szinten, hogy hivatkozásokkal próbálják alátámasztani botrányos kijelentéseiket és tulajdon beteg létüket), talán érdemes megvizsgálni a Kávé habbal interjúban említett Jutta Scherer és Pilinszky között lezajlott hosszú (680-nál is több borítékot számoló) levelezést. Czeizel saját állítása szerint átrágta magát az egészen: nos, higgyük el neki, hiszen ha állítása igaz, a gigászi mennyiségű papíradagban mindössze egy, azaz egy(!) mondatot talált, amely utalhat(!!) esetleg(!!!) valamiféle aberrációra Pilinszkynél. Ne felejtsük el azonban, hogy egy-két szerető közötti magánlevelezésről beszélünk. Jutta Scherer férjezett nő lévén mindent megtehetett, Pilinszkyvel együtt, hogy levelezéseik ne kerüljenek ki harmadik fél számára. Olyan levelekről van szó, amelyeket két szexuális partner írt egymásnak, és amelyeket nem szántak senki másnak: pont ezekben ne lenne konkrétan szó az egyik fél szexuális szokásairól, vagy ha nagyon arra építenénk, hogy szemérmességből (persze miféle szemérmességből, ha egyszer szeretők?) nem írják le a „homoszexuális szót”, akkor legalább valami a „maszatolás”-nál konkrétabb, esetleg tartalmilag és számilag több utalásról?
Nézzük tovább a Czeizel érvelését: immár könyvében a költő családfájának hosszas elemzése után rátér Pilinszky általa annyira dédelgetett ún. homoszexualitására. Idézet Pilinszky János családfájának kutatásáról szóló írásából:
„Tizenéves korában azután egy másik alkati adottságával szembesült. Erről is Ingrid Ficheux-nek vallott sokáig gondolataiban – tehát csak a vonzalom szintjén – a férfiak érdekelték. Hat-nyolc éven át szerelmes volt egy férfiba, aki nem is tudott róla. Pilinszky János a legtöbb dolgot a képzeletében élte meg, ritkán vált valóban cselekvővé.”
Bár Czeizel állítása szerint feldolgozta Pilinszky levelezését szeretőivel (igaz, a kérdéses Ingrid Ficheux neve és hozzá írt levelek nem kerülnek elő az interjúban – akkor azonban miért szerepel érvrendszerében, ha nem tanulmányozta kapcsolatukat?), mégsem tudja semmiféle idézettel alátámasztani, hogy Pilinszky később ténylegesen vallott volna bármiféle ferde hajlamáról Ingridnek. A „sokáig gondolatban vallott” típusú kijelentéseket talán kommentárra sem kellene méltatni: mégis ki tudja, miről és kinek vallott Pilinszky képzeletben?
„E homoerotikus vonzalom azonban kínzó ellentétbe került vallásosságával, emiatt is bűnösnek érezte magát. Mégis vállalta: „A háború előtt kívülről nézve talán betegesnek mondható félénkségem ideig-óráig eretnek vonzalmakba sodort. Ezt se akkor, se most nem bánom, és nem szégyellem. A háború és az utána következő kollektív megrázkódtatás azonban – anélkül, hogy akartam volna – ismét visszaszorított a közösbe, az élet és benne az emberiség átlagába.”
Aljas csúsztatás. A fenti szövegkörnyezetből kiragadott idézet a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” c. könyvből származik. Abba, hogy a Czeizel által a kereszténység és az erkölcsi tartás számlájára írt bűntudat hogyan egyeztethető össze az azt követő Pilinszky idézettel, miszerint „Ezt se akkor, se most nem bánom, és nem szégyellem”, ne menjünk bele. A balliberális oldalon az önellentmondásosság és az identitászavar amolyan foglalkozási ártalom. Mindenesetre az egész vita irreleváns, hiszen egy a költészetről szóló mondatot próbál szexuális síkba helyezni Czeizel, és így Pilinszky az irodalomról alkotott vallomása a nemiség dimenziójában (értelemszerűen) teljesen más értelmet nyer. Ezt használja ki Czeizel írónk bemocskolásában, hiszen az eredeti írás nem a szexualitás témájában született. Íme a teljes idézet:
„A költészet számomra éppúgy nem nyelven túli, hanem sokkalta inkább nyelven inneni, nyelv alatti jelenség, ahogy az élet is alatta marad a mindenség egészének. Egy költő számomra olyan kazamata lakója, aki számára a puszta tapintás fontosabb annál, amit kitapintott (gondoljunk Hölderlinre és Don Juanra), s a világ egészével úgy kíván találkozni, hogy mindinkább beéri azzal, ami a tányér alján megmaradt. Az újabb korból igazában négy ilyen művészt ismerek. Az egyik Dosztojevszkij, a másik Simone Weil, a harmadik Witold Gombrowicz és a negyedik Robert Wilson, amikor a „Süket pillantása” („Le regard du sourd”) című művét színre hozta. A háború előtt, kívülről nézve talán betegesnek mondható félénkségem ideig-óráig eretnek vonzalmakba sodort. Ezt se akkor, se most nem bánom, és nem szégyellem. A háború és az utána következő kollektív megrázkódtatás azonban – anélkül, hogy akartam volna – ismét visszaszorított a közösbe, az élet és benne az emberiség átlagába. A háborút én nem átéltem, nem átszenvedtem, hanem az enyém lett. Visszakaptam tőle a szegénység szavait és a névtelen költők tapintását, s vele persze a padlót, ami legtöbbször még az alváshoz se volt elég.”
Pilinszky az általa kedvelt, rá hatást gyakorolt írókról, költőkről értekezik. Életének háború közbeni szakaszában a szellembe és a művészetbe vetett hite meginog:
„(…) először szembesül azzal, hogy azok a szerzők, akiket korábban nagyra tartott, érvénytelennek hatnak az ilyen jellegű pillanatokban. Később katonaévei alatt élt át egy hasonló szűrőerejű hatást, amikor is csupán a Bibliát tartotta meg magánál, minden más haszontalannak bizonyult könyvét hátrahagyta.” (Hafner Zoltán: Pilinszky és a család).
Innen az utalás az eretnek vonzalomra, mely végül elmúlt, és a háború megrázkódtatásának következményeként visszakerült a közösbe, az életbe, visszakapván a névtelen költők tapintását. Az eretnek vonzalomnak itt köze sincs a szexualitáshoz.
Egy másik, homoszexuális-pártiak által előszeretettel idézett szöveg Pilinszky János Kenyér c. 1974-re datált verse. Czeizel sem mulasztja el felhozni a művet, de ő még a fáradtságot sem veszi, hogy hihető formába öntse állítását: úgy tesz, mintha a Kenyér c. vers 3 soros lenne, rövidítésre, pusztán egy részlet idézésére elhelyezett utalást hiába keresnénk. Íme:
„Magamagára, a „szürke fiúra” versben is emlékezett:
Csupán titkának természetét sejtem.
Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz.
Lehetek gyilkos, homoszexuális…
(Kenyér, 1974)”
Nos, ha az ember nem ismeri a kérdéses művet, valóban csettinthet: hát igen, bármit is mondtak a bigott keresztények, itt már Pilinszky is egyenesben leírja a varázsszót. Ki merné állítani ezek után, hogy nem homoszexuális? De mi persze tudjuk, hogy a vers ennél hosszabb, és nem ér véget a három pontnál. A teljes vers:
„A fedő bűnről, ahogyan a bűnt
bűn mögé rejtik. Erről kell beszélnem.
Ismertem egy fiút. Szürke volt,
mint a tészta. Teste, mozgása mégis
száraz, ideges. Ma se tudom, hogyan.
Csupán titkának természetét sejtem.
Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz.
Lehetek gyilkos, homoszexuális,
de mindhalálig táplálni a pépet,
a kezdetben oly semminek tűnő
kenyérbelet, amit idővel
rátapasztok arra, ami a legtöbb,
attól fogva mindennek vége van.
Bár ha éppen őt, azt a fiút nézem,
tán fordítva és jogosan
azt mondhatnám: volt benne valami szikár
és iszonyú. De a testét
átitatta a szürkeség, mitől
piszkos lett, mint a kihűlt kenyértészta,
mely végítéletében se más.
És mégis minden kenyér ízét elfeledve,
először eszem végre kenyeret.”
Milyen találó, hogy Pilinszky a fedő bűnről ír, amellyel, aktualitásában értelmezve sorait, a mindhalálig erkölcsellenes liberális körök a hazugság bűne mögé rejtik az eredeti bűnt: az Isten és hit ellen táplált végtelen gyűlöletüket.
Nem vagyok irodalmár, de Czeizel sem az. Így hát nem fogom érvnek tekinteni a személyes véleményemet, miszerint Pilinszky a kenyérbél metaforáját használja a bűnre, amelyet aztán sorra tapaszt egymásra az ember, míg meg nem formálódik a kenyér (ellentétbe állítva azt Krisztus testével, a megváltással, amelyet a Biblia kenyérrel szimbolizál), és eszközként ennek érzékeltetésére csupán felhozza bizonyos bűnök példáját, mint hazugság, gyilkosság, homoszexualitás. Nincs meg a képzettségünk arra, hogy ítélkezzünk az örök nagy kérdésben: vajh mit gondolt a költő? Viszont józan paraszti eszünk nekünk is, Czeizelnek is van, logikával mindannyian rendelkezünk. Három dolgot azonnal megállapíthatunk: először is nézőponttól függetlenül láthatjuk, hogy Pilinszky a kérdéses sorban, mint már azt fent írtam, bűnöket sorol fel. Történetesen a gyilkosság, és a homoszexualitás bűneit.
Másodszor láthatjuk, hogy még csak a lírai én keretein belül sem utal a költő arra, hogy a művet Pilinszky Jánosra kell értelmezni. Még ha egy tapasztalt irodalmár azt is állítaná, hogy a vers így is Pilinszkyre utal (nyilván nem ellenkeznék a véleményével), még akkor is tudjuk, hogy Pilinszky nem volt gyilkos, még a háborúban sem ölt embert. Egyszerű logikával megállapíthatjuk, hogy a mű nem lehet vallomás homoszexualitásáról, hiszen Pilinszky, éppen a vers tanulsága szerint, annyira lehetett homoszexuális, mint gyilkos.
Harmadik érvként megemlíteném, hogy bár kevés költő éri meg, hogy még életében elemezzék és tanítsák verseit, de Pilinszkynek ez megadatott: nem egyszer tartott előadást arról, hogy személyesen mit értett ez és ez alatt. Tisztázzuk, hogy még csak véletlenül sem említette meg, hogy ez a verse, vagy bármely más „bizonyítékként felhozott” verse elfojtott szexualitásáról szólna. Pedig azok szerint, akik kényszeresen a saját oldalukon akarják tudni Pilinszkyt, a költő nyíltan bizonyságot tesz ebben a műben a saját szexuális orientációja mellett: hát akkor miért tagadta? Csak nem azért, mert a Kenyér c. vers ominózus sora nem önmagára vonatkozik?
Czeizel később Pilinszky sikertelen kapcsolatait hozza fel, megemlítve, hogy véleménye szerint ebben is (meg biztos még millió más dologban is Ádámtól napjainkig) a homoszexualitás játszott szerepet. Idézem: „nemi orientációs eltérése, illetve az ezzel kapcsolatos nemi elégtelensége játszhatott szerepet”. JátszHATott. Tehát ő sem tudja, pedig azt állítja, biztosra megy. De akkor miért állít valótlant, ill. bizonytalant?
Tényleg: ha lényegében semmilyen érdemi bizonyítékkal nem tudják alátámasztani a Pilinszky János homoszexuális beállítottságáról szóló elméletet, akkor miért hangoztatják azt? A válasz egyszerű: tudatosan vagy tudat alatt el akarnak rabolni tőlünk egy újabb értéket, még valamit, amire büszkék lehetnénk. Az Árpád-sávos zászló meggyalázása, Széchenyi magyartudásának vitatása, Wass Albert háborús bűnösnek bélyegzése, vagy akár a Jézus Krisztus tanításait kigúnyoló ateista-liberális okádmányok: mind-mind egy folyamat részei, amely az értékek teljes elhagyását, a lelkek feletti uralmat, az ellenállás megtörését tűzték ki végcélul. Mert egy gondolatok nélküli fogyasztókká alacsonyított tömeg, öntudat, nyelv, és hit nélkül könnyen befolyásolható. Nem küzd, és nem mond nemet. És ezek a körök dolgoznak, míg elő- és ki nem lesz készítve Mária országa. És akkor majd jönnek.
ifj. Veszprémy László
(Kuruc.info)
