A hatalom mágikus erőtere azonban törvényszerűen torzítja, deformálja a mégoly magasztos elveket hirdető politikusok személyiségét, illetve az általuk képviselt eszméket is, s lényegében ugyanazon logika szerint fognak cselekedni, mint az általuk leváltott vagy megdöntött rezsim korábbi prominensei.

Ezt a lényegi kérdést helyezi középpontba Madách Imre Az ember tragédiája című alapművében, s ezt a problémát boncolgatja az erdélyi Sütő András Csillag a máglyán címet kapott drámájában. Sütő sajnálatos emberi gyengeségétől - a kommunistákkal való együttműködés, 1956 eltipróival történő sorsközösség-vállalás - függetlenül maga a dráma ezt a kardinális kérdést nagyon is helyénvalóan taglalja, és történelmileg alapvetően hiteles is.

A reformáció korában, az 1530-1550-es években játszódó mű lényegre törően mutatja be a törvényes hatalom és a törvényen kívüli ellenzék, illetve az ezzel összefüggő lelkiismereti konfliktusok összetett problémáját.

Miként az közismert, az ekkor már több, mint ezer éve - Nagy Theodosius 394. évi ediktuma óta - kizárólagos uralmi helyzetben lévő katolikus egyház az inkvizíció  által kezdetben üldözte a protestáns hitújítókat mint veszedelmes, felforgató eretnekeket, lett légyenek azok evangélikusok, reformátusok, anabaptisták, antitrinitáriusok (Erdélyben unitárius) vagy bármely más felekezethez tartozóak.

A Sütő-drámában az ifjúkori barátok, Kálvin és Szervét Mihály, a két üldözött eretnek toleranciát és szabad vallásgyakorlatot követel a katolikusoktól, s ebből adódóan azt, hogy tanaikat cenzúrázás nélkül hirdethessék is. Egyúttal felhívják az inkvizítorok figyelmét arra a tényre, hogy a katolikusok őseit mint veszélyes felforgatókat hajdanán, Néró és Diocletianus császárok uralkodása idején az amfiteátrumok arénáiban az akkori hatalom oroszlánokkal tépette szét. Három évszázados, kegyetlen harcot kellett folytatniuk Jézus követőinek a római államhatalommal, míg végre sikerült elérniük, hogy Nagy Konstantin császár 313-ban a Mediolanumban (a mai Milánó) kiadott ediktumában biztosítsa szabad vallásgyakorlatot számukra, s visszaadja nekik a korábban elkobzott javaikat.

S abban az időben még az ősegyház követelte az uralmon lévő pogányoktól a toleranciát és a szabad igehirdetés jogát. Kálvinék véleménye szerint a "libertas scientiae diabolicum dogma - az emberiség történetének e legszégyenteljesebb mondata", hiszen a lelkiismereti szabadságot ördögi tanná nyilvánítja, s ezáltal még "a rablógyilkos büntetése is enyhébb a gondolkodásbeli árnyalatok büntetésénél". (Itt érdekes párhuzam adódik az ún. holokauszttagadást szankcionáló mai törvényekkel, hiszen pl. Ausztriában e "gondolkodásbeli árnyalat" bűntettéért – ha nem is máglya, de – húsz év kiszabható.,Magyarországon egyelőre a BTK. 269/C szakasza alapján még "csak" három.)

A drámai fordulat akkor következik be történetünkben, amikor Kálvin Genfben hatalmi helyzetbe kerül. (Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a reformátusok e szimbolikus központjában található a híres emlékmű, amelyen a mi Bocskai fejedelmünk is helyet kapott.)

Tudniillik, mint a város teljhatalmú  világi és vallási vezetője, pontosan azokat az eszközöket alkalmazza saját uralma fenntartása érdekében valós vagy vélt ellenzékével szemben, amelyeket korábban a katolikusok vetettek be őellene, s amelyeket akkoriban még a leghatározottabban elítélt.

Szervét Mihály

S a hatalom természetéből következően ő is kizárólagosságra törekszik, Svájcon is túl terjeszkedve az általa egyedül igaznak vélt református hittételeket el akarja terjeszteni a katolikus Spanyolországban, az anglikán Brit-szigeteken és másutt is. A Róma által üldözött, szentháromságtagadó, antitrinitárius Szervét a diákkori baráthoz, Kálvinhoz menekül Genfbe.

Azonban a város ura számára Szervét veszedelmesen "szélsőséges", aki túlságosan közel merészkedik a végső, nagy titkokhoz. A hatalmi pozícióba jutott Kálvin szerint "minden újításnak határa van", s egykori barátjának értelmezésében az evangélium szabadsága "az anabaptisták, panteisták, ateisták és újrakeresztelők szabadosságává, a szellemi száj- és körömfájás, a hitbeli pestis és a francia nemi betegségek (ti. vérbaj - L. Zs.) vámmentes behozatali cikkévé" fajult.

Ezzel súlyosan veszélyezteti mind az egyház, mind a társadalom fennálló rendjét. Épp ezért Kálvin - paradox módon a katolikus inkvizíciós metódust alkalmazva - Szervét Mihályt halálra ítélteti, akit ezt követően a város határában lévő Champel mezején máglyán elégetnek.

A dráma kiválóan példázza a hatalom, illetve az azt birtokló ember egyfajta ördögi körbe került helyzetét. Ahhoz, hogy az új, illetve a majdan megjelenő potenciális ellenzékével szemben védekezni tudjon, kénytelen ideológiai korlátokat felállítani, s mindazokkal szemben, akik e határokat át kívánják lépni, az állami erőszak eszközeit alkalmazni.

Korábbi, uralmi helyzetbe kerülése előtti toleráns attitűdjét viszont éppen azért nem tarthatja meg, s alkalmazhatja a napi politikai gyakorlatban, mert ezáltal korlátozás nélküli cselekvési lehetőséget biztosítana az új "szélsőségeknek", amelyek fennmaradásában, mi több puszta létében fenyegetnék. Nincs új a nap alatt.

Amióta létrejöttek az első  államok és civilizációk, mindenkor ez a politikai vastörvény érvényesült, hat jelenleg és hatályos lesz a jövőben is. Akárcsak a megmásíthatatlan természeti törvények. No, persze az korántsem mindegy, hogy egy politikai erő - a 16. században még szétválaszthatatlanul összefonódva a vallással - hatalmi helyzetben miféle kompromisszumokat köt, mennyit ad fel eredeti eszmei célkitűzéseiből taktikai megfontolásokból, illetve milyen tág mozgásteret biztosít ellenzékének, egyáltalán mely ellenzéki erőket tűri meg legálisan és melyeket nem.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info