Hogy mikor kezdődik el egy véres háborúba torkolló ellenségeskedés, és hogy egyáltalán melyik fél az, amelyik a konfliktus kiéleződéséért felelős, azt nem olyan egyszerű eldönteni. A második világháború győztesei természetesen azt szerették volna elhitetni, hogy az „agresszív”, a „világ meghódítására törekvő” Németország támadt neki Európa békés nemzeteinek – köztük a zsidóságnak.

A képlet azonban – mint az alábbi fényképfelvételek és újságcikkek is bizonyítják – ennél bonyolultabb. A nemzetközi zsidóság ugyanis nem sokkal Adolf Hitler hatalomra jutását követően bojkottot hirdetett Németország ellen. Számos nemzetközi zsidó szervezet nem is bojkottról, hanem hadüzenetről beszélt. Lehet persze azzal érvelni, hogy a nemzetiszocialista párt programjában kiemelt helyen szerepelt a zsidó hatalom korlátozásának célja, sőt az NSDAP végső soron a zsidók emigrációba kényszerítésére törekedett. Ezért aztán az 1933 tavaszán a nemzetiszocialista rendszer ellen meghirdetett bojkott egyfajta válasznak is tekinthető a az Adolf Hitler vezette kormányzat terveire.

Ugyanakkor viszont az sem véletlen, hogy miért akarta a Németországot a weimari köztársaság romjaiból újjáéleszteni szándékozó NSDAP a zsidóság nyomasztó túlhatalmát korlátozni. A nemzetiszocialisták úgy vélték, hogy a zsidóság a háború alatt „hátba döfte” a német nemzetet. (Nemcsak a kommunisták és a pacifisták cselekedtek így, hanem legfőképpen a cionisták, akiknek a britek beígérték a „zsidó nemzeti otthon” létrehozását Palesztinában, amennyiben elégedetlenséget és lázadásokat szítanak Németországban.) A nemzeti érzelmű németek számára felfoghatatlan volt a kommunista zsidóság ámokfutása 1918/19-ben (főként az úgynevezett Bajor Tanácsköztársaság döbbenetes terrorja váltott ki döbbenetet). A weimari köztársaság idején pedig „spekulánsok”, bűnöző bankárok, „pénzügyi befektetők” és a pénzoligarchia kiszolgálóiként ténykedő korrupt politikusok irányítása alá került az éhező, elnyomott és megalázott német nemzet. Igazuk volt-e vagy sem, de a németek jelentős része számára az úgynevezett „weimari demokrácia” nem volt más, mint a zsidóságnak a német nemzet felett gyakorolt korlátlan uralma.
Perge Ottó
Zoom


Zoom