Hat éve halt meg Pongrátz Gergely, akinek a neve egybeforrt az 1956-os forradalommal. Azonban a vezető médiában erről egyetlen megemlékező írást sem találtam.
Annál nagyobb volt az örömöm, amikor az interneten felfedeztem: „Megemlékezés Pongrátz Gergely halálának évfordulójáról.”
Azonban amikor ráklikkeltem a cikkre, a megdöbbenéstől szinte elállt a lélegzetem. Egy belvárosi kávéház hirdette, hogy megemlékezik Gergely haláláról Wittner Mária tolmácsolásában, potom 1956 forintért. Ez aztán az üzleti fogás!
Eszembe jutott, hogy Gergely életében számtalan rendezvényt tartottunk, előadások, vacsorák, megemlékezések, koszorúzások stb. és soha, sehol nem kértünk belépési díjakat.
Mindent a tagság szerény tagdíjából és néhány Amerikában élő volt '56-os bajtársunk támogatásából fedeztünk.
Gergely nevével csalogatni vendégeket egy kávéházba méltatlan üzleti fogás!
Mennyivel emberibben hangzana, ha egy szál virággal hívnák a megemlékezőket a Corvin közbe, vagy a Kiskunmajsai Kápolnába! Persze, ebben nincs üzlet.
Ettől már csak egy lépés, hogy egy ügyes vállalkozó - a szabadversenyes kapitalizmus szellemében - piacra dobja a Pongrátz Gergely barackpálinkát ½ literes kiszerelésben 1956 forintért. Ezt követhetné a Maléter Pál szilvapálinka és a Wittner Mária krémlikőr szintén fél literes kiszerelésben ugyanennyiért. Esetleg akciósan, két decis kiszerelésekben a hármat együtt 1956 Ft-ért. Így hat deci itókához juthatnának a fogyasztók ezért a pénzért. Így valósággal beleivódna a forradalom emléke a vásárlók agyába.
A szerzői honoráriumot esetleg az ún. 1956-os Kutatóintézetnek kellene kifizetni.
Egy ilyen üzletbe talán még Soros György is befektetne néhány milliót.
Ezt követhetné a Pongrátz Gergely Sörbár megnyitása, esetleg egész láncolat kiépítése, ahol a falakat olyan forradalmárok képei díszíthetnék, mint Pongrátz Gergely, Maléter Pál, Wittner Mária, Vásárhelyi Miklós, Kopácsi Sándor, esetleg még, hogy harcos is legyen a sorozatban, Angyal István és Nickelsburg László képe is felkerülhetne.
Így már tökéletes lenne az a történelemhamisítás, aminek tanúi lehettünk 1956 kapcsán az utóbbi húsz évben.
Nem véletlen, hogy a leváltásra kerülő posztkommunista, liberális kormány egyik utolsó ténykedéseként a Parlamentben a Kossuh-díjakkal együtt az 1956-os Kutatóintézet igazgatóját is kitüntették.
Szegény Pongrátz Gergely, ha lenézne a szellemek birodalmából, biztosan azt üzenné: „Barátaim, bajtársaim, én nem ilyen lovat akartam!”
Szalay Róbert történelemtanár
egy öreg '56-os harcos