Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Az orosz világhatalom konstruktőre: horror és államérdek Nagy Péter birodalmában

Reklám


Ahhoz, hogy a ma zajló globális paradigmaváltás egyik főszereplőjének, Oroszországnak a szerepéről, politikai-hatalmi törekvéseiről többet értsünk, talán nem haszontalan a történelmi múltból néhány epizód felelevenítése. Az első, európai fogalmak szerinti modernizáló uralkodó, I. Péter (1682-1725) cár volt. Az ő államférfiúi tevékenysége a mai napig kihat az orosz nemzettudatra, diplomáciai, katonapolitikai célkitűzésekre. I. Péter fellépésének köszönhető, hogy az orosz politikai és szellemi-kulturális közéletben bekövetkezett egy nagy szakadás: a Péterrel tartó, újító „zapadnyikok” (nyugatosok) és az ősi, nemzeti vagy annak vélt hagyományokhoz ragaszkodó „szlavofilek” (szlávbarátok) tábora végleg különvált egymástól. Persze az orosz történelem talán legellentmondásosabb, legmeghatározóbb egyéniségének politikai életpályája nem ennyire egyszerű: lehetséges, hogy egyszerre, egy személyben képviselte mindkét ideológiai irányzatot, a „zapadnyikokét” és a „szlavofilekét”.
1682 tavaszán trónöröklési bonyodalmakból eredő belpolitikai válság rázta meg Oroszországot. Fjodor Alekszejevics cár halála után nem maradt egyenes ági utód, így csak testvérei jöhettek szóba az új uralkodó személyének kiválasztásakor. Csakhogy Fjodor atyja kétszer nősült, első feleségétől, egy Miloszlavszkij lánytól született legidősebb fia, az idegbeteg Iván, valamint egy ambiciózus leány, Zsófia. A második asszony a Nariskin-famíliából származott, az ő fia volt Péter. A kialakult helyzetben mindkét befolyásos bojárcsalád magának szerette volna megtartani a hatalmat. Mivel Péter anyja, Natalja Nariskina, az özvegy cárné volt birtokon belül, s az orosz ortodox egyház feje, a patriarcha is őt támogatta, a bojárok – az orosz főnemesség – tanácsa, a duma Pétert kiáltotta ki cárrá. A sztrelecek lázadása azonban megváltoztatta a helyzetet. A sztrelec egyszerűen lövészt jelent az oroszban, s egyfajta állami zsoldoshadsereg volt Oroszországban, azonban kézművességgel és kereskedelemmel is foglalkoztak, így egészítvén ki szűkös zsoldjukat. Lázadásuknak köszönhetően végül politikai egyezség született a két párt között: Iván és Péter közösen uralkodnak, azonban kiskorúságuk alatt a cári család egyetlen felnőtt korú tagja, Zsófia kormányozza majd az országot.
A tízéves féltestvért, Pétert Zsófia gyorsan eltávolította a Kremlből, egy Moszkva közeli faluba, Preobrazsenszkojéba vitette. Felnövekedvén itt vetette meg Péter későbbi reguláris seregének alapjait. Nevelése inkább gyakorlati jellegű volt, a katonai játékok mellett ácsmesterséget, hajóépítést és egyéb kézműves szakmákat tanult. Eközben Zsófia kegyencével, Golicin herceggel az első, bátortalan kísérleteket tette Oroszország nyugati típusú modernizálására. Az európai modell átvételéhez azonban szükséges volt az Európához való közeledés is, s erre épp az 1680-as évek második felében kínálkozott jó alkalom: a törökellenes felszabadító háborúban (1683-1689) a keresztény nagyhatalmak számoltak Oroszország részvételével. 1686-ban Zsófia csatlakozott a törökellenes koalícióhoz, hiszen ez jó lehetőséget biztosított számára a 400 éves tatár uralom végleges felszámolására, illetve a fekete-tengeri kikötők megszerzésére. Golicin azonban hiába vezetett két hadjáratot is 1687-ben és 1689-ben: mindkettő kudarcba fulladt. Minthogy Péter épp 1689-ben érte el a nagykorúságot, s miután a női kormányzást már senki sem kívánta tovább Oroszországban, Péter a bojárokra, a sztrelecekre és az ortodox egyházra támaszkodva egy újabb palotaforradalommal saját kezébe vette a hatalmat 1689 májusában, Zsófiát pedig a Novogyevicsij-kolostorba záratta. Formailag ugyan továbbra is féltestvérével, Ivánnal közösen gyakorolta a hatalmat, valójában azonban a súlyos idegbeteg társuralkodó nem sok vizet zavart, s 1696-ban fiatalon meg is halt. Uralkodása első szakaszában még anyjának, Nataljának is döntő szava volt az államügyekben, ám miután 1694-ben elhunyt, I. Péter egyeduralmát többé már senki nem fenyegette.
Az 1690-es évek közepén meglehetősen rosszul állta keresztény koalíció helyzete a török háborúban. A nyugati szövetségeseknek ismét fontos volt, hogy az orosz intervenció elvonjon minél több török erőt a balkáni frontról. Péter stratégiai célkitűzése Oroszország katonai nagyhatalommá tétele volt, ennek pedig elengedhetetlen feltétele a modernizáció, valamint az Európára történő ablaknyitás: a Fekete-tenger északi és a Balti-tenger keleti partvidékének megszerzése. Az ifjú cár 1695-ben a Volga és Don mentén a fontos azovi-tengeri erődítmény, Azov bevételére indult. Az orosz szárazföldi sereg azonban nem tudta elfoglalni az erődöt, védőit kiéheztetni, illetve utánpótlási vonalait elvágni pedig végképp lehetetlen volt, hiszen a tenger felől a törökök állandó muníciót és élelmet kaptak. És erről az oldalról Péter nem tudta az utánpótlást veszélyeztetni, ugyanis nem volt hadiflottája. Minden oroszok cárja nem adta fel: 1695 egész telét Voronyezsben töltötte, és hajókat építtetett a következő hadjáratra. Parancsára 26 ezer embert kényszerítettek munkára, s a következő év tavaszán két nagy, 27 kisebb és több száz csapatszállító vízi jármű indult Azov ellen. A város 1696 júniusára minden oldalról körül volt zárva. Július 19-én a törökök megadták magukat, Azov az oroszok kezére került. Nagy Péter azonnal elrendelte, hogy nyugatabbra, az Azovi-tenger partján még egy erősséget, Taganrogot építsék fel. Péter diadalmenetben vonult be Moszkvába. Szent Oroszország alattvalói ilyet még soha nem láttak: a diadalív Herkules és Mars alakjaira épült, mintha egy római császár tartotta volna a triumfáló menetet székvárosába. Majd rendkívüli hadiadóval sújtotta a társadalmat, hogy méltó hadiflottát tudjon felszerelni. Egyúttal ácsokat küldött nyugat-európai műhelyekbe egyfajta tanulmányútra, hogy az angol, holland és francia mesterektől ellessék a hajóépítés fortélyait. Sőt 1697 januárjában 50 előkelő bojárifjút indított Velencébe, Angliába és Hollandiába, azért, hogy ott szerzendő tapasztalataikat felhasználva, Oroszországot nyugat-európai formában modernizálni kívánó tervének majdani megvalósítói legyenek. Nagy Péter tavasszal követte nyugatra a bojárküldöttséget.
Azonban indulása előtt újabb összeesküvést fedtek fel. Iván Cikler, a sztrelecek egyik ezredese azt tervezte, hogy Péter meggyilkolása után ismét Zsófiát állítja az ország élére. Két bojár, a Miloszlavszkij-párthoz tartozó Fjodor Puskin és Alekszej Szokovnyin is részt vett az összeesküvésben. Nagy Péter személyesen vallatta Ciklert, s az a tortúra során elmondta, hogy a három évvel korábban elhunyt Iván Mihajlovics Miloszlavszkijnak – a cár féltestvére rokonának – is hasonló tervei voltak Péter uralmának megdöntésére. I. Péter borzalmas koreográfiával megtervezett nyilvános kivégzési procedúrát rendezett. Bevezetésképpen feltörette a Miloszlavszkij-család Donszkoj-kolostorban lévő családi kriptáját, majd Iván Mihajlovics földi maradványait parasztszánkóra tették. Ostorcsapások alatt visítozva 12 púpos, rút pofájú disznó hurcolta mocskos tócsákon át a holttest oszlásban lévő maradványait Moszkva egész területén át Preobrazsenszkojéba. Az ottani kaszárnya főterén muskétások négyszög alakzatban sorakoztak fel. A körbezárt területen állították fel a vérpadot, s ide szállították a disznófogattal a koporsót, majd a fedelét leemelték. A félig szétfoszlott brokátban ott kéklett a koponya s a szétesett kézcsukló. Péter odament és ráköpött Iván Mihajlovics maradványaira. A hóhérsegédek a koporsót a deszkaemelvény alá lökték. Odavonszolták a kínvallatásban összetört Ciklert, Szokovnyint és Puskint. Elsőként a főbűnös Ciklert vitték fel hajánál fogva a meredek lépcsőn az állványra. Letépték róla a ruhát, s meztelenül dobták a tőkére. A hóhér először levágta fejszéjével az elítélt jobb és bal kezét. Cikler kapálózott, többen vetették rá magukat, kitépték a két lábát és lágyékból levágták. Ekkor velőtrázóan felordított. A hóhérok felemelték a vérpadról a törzset, a tőkére dobták és levágták a fejét. A vérpad deszkázatának rései között a vér Miloszlavszkij koporsójába folyt.
Orosz alattvalói ellenezték azt, hogy a cár elhagyja országát és Nyugatra menjen, amire addig még nem volt példa, körmenetekben járultak elé, s könyörögtek, ne menjen a Sátán földjére. Ez volt a nevezetes „nagy követjárás” 1697-1698 folyamán. A reformpárti cár a Német-római Birodalommal, Brandenburggal (amely része volt az impériumnak), Dániával, Hollandiával, Angliával, Velencével és a Szentszékkel kívánt tárgyalni, ugyanakkor személyesen is meg akarta ismerni a nyugat-európai államok gazdaságát és mindennapi életét, továbbá szakértőket is próbált rábírni arra, hogy orosz állami szolgálatba szegődjenek. Formálisan Francois Lefort, Fjodor Golovin és Prokopij Voznyicin, az uralkodó három bizalmasa vezette a delegációt, Péter Pjotr Mihajlov álnéven vett részt a követjáráson. Útja Brandenburgon és Hannoveren keresztül vezetett Hollandiába, ahol ácsként belépett egy hajóépítő vállalathoz. A legendásan nagy erejű Péter megállta a helyét, s igazán jól itt érezte magát, a nép egyszerű fiai között, no és természetesen a kikötők matrózkocsmáiban. Amszterdamban még bizonyítványt is kapott róla, hogy csaknem fél évig egy hadihajókat építő üzemben dolgozott. Ugyanakkor az egyetemen orvostudományi előadásokat is hallgatott, illetve vezető holland politikusokkal diplomáciai tárgyalásokat folytatott arról, hogy a németalföldiek adjanak segítséget a török elleni harchoz, elsősorban hajókat és ágyúkat. 1698 elején érkezett Angliába, ahol szintén hajózási és navigációs kérdésekkel ismerkedett elsősorban, de III. Vilmos király is fogadta Pétert. Az angol parlament üléseit ugyancsak meglátogatta, ám semmi értelmét nem látta annak, hogy sok képviselő vitatkozzon és csűrje-csavarja a szót országos ügyekről, holott ezek intézése kizárólag az uralkodó hatáskörébe tartozik. Végül I. Péter Szászországon keresztül Bécsbe érkezett I. Lipót (1657-1705) császár udvarába. Itt is katonai segítséget szeretett volna kérni szövetségesétől, s azt fejtegette, mennyire fontos lenne Oroszország számára a Krím-félsziget kulcsának, Kercsnek a bevétele, illetve ezáltal Moszkva kijutása a Fekete-tengerre, tehát mindenáron arra igyekezett rábírni Lipótot, hogy ne kössön békét a törökkel. Bécsben és a nyugat-európai udvarokban azonban ekkor már a küszöbön álló spanyol örökösödési háborúra (1701-1714) készültek, így Péter törekvései eredménytelenek voltak.
Az orosz cár még Velencét szándékozott felkeresni a „nagy követjárás” során, azonban ezt meghiúsította az 1698 júliusában, Bécsben kapott hír: a sztrelecek ismét fellázadtak. Péter a delegáció zömét hátrahagyva lóhalálában elindult hazafelé. Annyi időt szakított még magának, hogy Lengyelországban tárgyaljon II. Ágost szász választófejedelemmel, akit 1697-ben éppen Péter támogatásával választottak lengyel királlyá. Az orosz cár már ekkor felvetette – az egy évszázad múlva meg is valósuló – tervet Lengyelország felosztásáról. A sztrelecek moszkvai felkelését Péter hívei hamar elfojtották, 2000 sztrelecet bebörtönöztek. A lázadás 1698 júniusában kezdődött, a cár „nyugatos” politikáját bíráló bojárok és az ortodox főpapság támogatásával.
Nagy Péter 1698. augusztus végén érkezett haza Moszkvába. Azonnal újabb vizsgálatot indított. Iszonyatos megtorlás kezdődött, pontosabban kiteljesedett az a tortúra, amelyet a cár még a „nagy követjárás” előtt elkezdett Ciklerék kivégeztetésével. Péter ezúttal is személyesen vett részt a többnapos nyilvános ítéltvégrehajtási „autodafékon”. Zsófia tartózkodási helyén, a Novogyevicsij-kolostornál 30 bitófát állítottak fel, s összesen 230 sztrelecet akasztottak fel rájuk. Közülük a három főbűnöst, akik a sztrelecek kérvényét Zsófiához eljuttatták, közvetlenül a volt régensnő cellaablakai alá, a kolostorfalra. A középen lógó halott kezeire kötve ott volt a kérvény. Péter először meg akarta öletni mostohanővérét, végül megelégedett azzal, hogy 1698. október 21-én Zsófia haját lenyírták, ami azt jelentette, hogy apáca lett, s ezután már soha többé nem hagyhatta el a kolostort. A megtorlások a fővárosban folytatódtak. Moszkvában – kifejezésre kívánva juttatni, hogy a város falai, melyeken át a sztrelecek erőszakkal be akartak törni, szentek és sérthetetlenek – a lőrések közé gerendákat erősíttetett, s mindegyikre két-két lázadót akasztatott. Ezen a napon több mint 200 embert végeztek ki ily módon. A borzalom és vérfolyam áradata 1698. október 27-én érte el tetőpontját. E napon 330 ember vére egyszerre festette bíborszínűre a Vörös teret. Ezt a tömegmészárlást csak úgy lehetett végrehajtani, hogy a bojároknak, a cári duma tagjainak is hóhérmunkát kellett vállalniuk. E horrorfilmbe kívánkozó forgatókönyv kiötlésével Péter szándéka az volt, hogy véres kezességvállalással kösse magához és egymáshoz az összes bojárt. Mindezek az előkelő urak, reszketve a rájuk váró próbatételtől, felsorakoztak a Kreml előtt. Mindegyikük elé egy-egy bűnöst állítottak. Egyszerre kellett felolvasniuk az előttük álló sztrelec halálos ítéletét, majd pedig végre is hajtaniuk azt saját kezükkel. Tehát 330 embert egyidejűleg dobtak a tőkére és fejeztek le. A cár egy karosszékben ülve nézte végig a borzalmas tortúrát. Haragra gerjedt, amikor azt látta, hogy a bojárok nagy részének remeg a keze a hóhérmunkától.
1699 júniusában a még megmaradt sztrelecezredeket is feloszlatták, a családtagokat száműzték, és egyetlen alattvaló sem fogadhatta be házába őket, s nem adhatott nekik menedéket többé. Brutálisan kegyetlen és embertelen, államilag szentesített bosszú és leszámolás volt ez kétségtelenül. Viszont ha Péter komolyan gondolta, hogy egy európai jellegű, modern és új Oroszországot kíván teremteni, akkor nem volt más választási lehetősége. Márpedig Péter feltett szándéka volt, hogy bármilyen áron és akárhány áldozattal is, de igazi, modern nagyhatalommá formálja Oroszországot.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready