Tavaly decemberben egyetlen nap alatt elfogadták a kaszinókoncessziós törvényt, most pedig a kormány megkötött hetet az igen korlátozott számú lehetőségből. "Andy" Vajna érdekeltségébe kerül az összes közép-magyarországi kaszinóengedély.
Hét kaszinóengedélyt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a Las Vegas Casino Kft.-nek, illetve az Aranybonusz 2000 Kft.-nek – közölte a tárca. A Las Vegas Casino öt budapesti, illetve Pest megyei kaszinót nyithat, az Aranybonusz Debrecenben és Nyíregyházán szervezhet szerencsejátékot.

A Las Vegas Casino Vajna András kormánybiztos érdekeltségébe tartozik, az Aranybonusz pedig Szima Gábor vállalkozó, a debreceni focicsapat tulajdonosának érdekeltsége. Nyugat-Magyarországon is nagy a verseny, több Balaton környéki település szeretne magához csábítani kaszinót.
A kormány 2012-ben tiltatta be a játéktermi nyerőgépeket, tavaly decemberben pedig a parlament egyetlen nap alatt (vasárnap benyújtva, hétfőn elfogadva) elfogadott egy törvényt, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehet üzemeltetni, azzal a megkötéssel, hogy Budapesten és Pest megyében maximum ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig hármat-hármat. Egy kaszinóban legfeljebb 300 pénznyerő automata lehet.
A most megkötött szerződések alapján tehát az összes közép-magyarországi koncessziót elvitte a Las Vegas Casino, míg az Aranybonusz 2000 a kelet-magyarországi három koncesszióból kapott kettőt.
Az NGM szerint 4 milliárd forint koncessziósdíj-bevételt és 1 milliárd forint áfabevételt fizetnek majd a költségvetésnek. Emellett munkahelyek is létrejöhetnek, és a turizmus is többletforgalomhoz juthat a kormány számításai szerint. A koncesszió 10 évre szól, a szervezőnek minősítésen kell átesnie, és erős törzstőkét kell tudnia felmutatni. Emellett a termekben képpel és hanggal is rögzíteni kell, hogy mi történik, "így az állami kontroll kizárja a korábbi visszaélések lehetőségét".
Frissítés: Megszűnik a Magyar Szerencsejáték Szövetség - mostantól nincs mit képviselnie
Várhatóan megszűnik a Magyar Szerencsejáték Szövetség is azt követően, hogy Schreiber István, a szövetség elnöke a napokban lemondott. Az MTI-nek lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezetben sem a szövetség, sem annak tagjai nem tudják képviselni az érdekeiket.
Döntését megelőzően, kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy koncessziós szerződést kötöttek a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
Schreiber István kiemelte: mivel a szerencsejáték piac szereplőinek köre nagyon leszűkült, a koncessziós szerződést kötő két társaság mellett csak a Szerencsejáték Zrt. lesz még a piacon, a szövetségnek - szavai szerint - nincs helye a piacon.
A szövetség 1100 vállalkozót, illetve céget képviselt, a szövetség a játéktermek üzemeltetőinek az érdekeit védte, azonban mostantól nincs mit képviselnie - tette hozzá. Kiemelte: szerinte a szövetség teljes, totális vereséget szenvedett, " a szövetség meg fog szűnni, nincs, aki tagdíjat fizessen."
Az Országgyűlés még 2012 októberében hozott törvényt, amellyel megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. A szerencsejáték szövetség még aznap bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében.
(Origó - MTI nyomán)
Kapcsolódó: