A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében a magyar diplomácia vezetője, reagálva Martin Schulz, az Európai Parlament elnökének reggeli nyilatkozatára, hangsúlyozta: Magyarország azon kevés európai uniós tagállamok közé tartozik, amelyek nevén nevezik az EU történelmének legnagyobb kihívását, és hatékony, ésszerű javaslattal rendelkezik annak kezelésére.
Magyarország ezért azt kezdeményezi, hogy közös európai erővel védjék meg Görögország külső határait, és biztosítsák a törökországi, jordániai, libanoni és iraki menekülttáborok finanszírozását - emlékeztetett.
Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szavait illetően közölte: szerdán a röszkei határátkelőhelynél brutális támadás érte a magyar rendőröket.
Agresszív bevándorlók egy csoportja hosszú időn keresztül kövekkel és betondarabokkal dobálta Szerbia területéről a magyar rendőröket. A támadás során 14 magyar rendőr sérült meg. Ha a szerb rendőrség idejében közbeavatkozott volna, elejét vehette volna ennek a brutális támadásnak, és akkor minden bizonnyal elkerülhető lett volna újságírók sajnálatos sérülése is - közölte.
A külügyi tárca vezetője arra is kitért: meglepi Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter kritikája, hiszen Magyarország az eddigi egyetlen sikeres megoldást alkalmazza az Európai Unió külső schengeni határának megvédése érdekében.
"Elvárjuk az olasz diplomácia vezetőjétől, hogy ne azokat bírálja, akik betartják a fennálló közösségi jogszabályokat, hanem inkább tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Olaszország is az uniós jognak megfelelően járjon el" - hangsúlyozta.
Szijjártó Péter egyúttal azt is közölte: "kikérjük magunknak Dunya Mijatovics, az EBESZ médiaszabadság képviselőjének kritikáját". A miniszter visszautasította az "alaptalan rágalmakat" és sajnálatát fejezte ki, hogy Dunja Mijatovics "nem a valós tények alapján tette meg nyilatkozatát". Magyarországon senki nem fenyegeti az újságírókat, és senki nem akadályozza munkájukat - magyarázta.
Frissítés: visszaszólt a hollandoknak is
A holland külügyminiszter azt vetette fel, hogy "nem így" kellett volna fogadni az illegális bevándorlókat a határnál, így ebben az esetben joggal merül fel a kérdés, hogy a holland rendőrség mit tett volna, ha agresszív bevándorlók kövekkel és betondarabokkal dobálták volna őket a határon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében a tárcavezető arra reagált, hogy Bert Koenders holland külügyminiszter a holland közszolgálati televízió (NOS) honlapján délután publikált interjúban a falépítés és az erőszak "szörnyű képei" láttán kijelentette, hogy ez nem olyan módszer, amellyel Európában a menekültproblémát közösen meg lehet oldani. A riporternek a falra és a könnygáz használatára vonatkozó kérdésére elmondta: mindenki látja, hogy ez nem segít, és nem ebben a szellemben kellene embereket fogadni.
Szijjártó Péter kijelentette: "holland kollégám figyelmébe ajánlanék egy ismert magyar közmondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten".
A miniszter arra is reagált, hogy a görög külügyminisztérium honlapján és az in.gr internetes hírportálon délután megjelent Konsztantinosz Koutrasz, a tárca szóvivőjének nyilatkozata a Görögországot ért magyar kritikákkal kapcsolatban. Újságírók kérdésére a szóvivő azt mondta: "nem tudjuk követni a magyar tisztviselők kirohanásait országunkkal szemben, és ami még fontosabb, a magyar biztonsági erők - az ENSZ főtitkára szerint is - elfogadhatatlan viselkedését a menekültekkel szemben".
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nem vitatéma Európában, hogy a kontinensre zúduló bevándorlási nyomás egyik fő oka, hogy Görögország nem tudja megvédeni külső határait.
Magyarország ezért azt kezdeményezi, hogy közös európai erő jöjjön létre, amely képes Görögország külső határainak megvédésére - közölte a miniszter.
(MTI)
Érdekességképpen: további "visszaszólások" a megtáltosodott Szijjártótól a közelmúltból: a románoknak, a horvátoknak, az ENSZ-főtitkárnak, a szerbeknek, az osztrákoknak, a németeknek, az egész EU-nak.