És még antiszemitázott is, hisz ezek mind kötelező kellékei a baloldali páholybérletnek.
Eddig úgy gondoltuk, hogy csak a nemzeti radikálisok - vagyis a Jobbikból távozók, akikkel "nem érte komoly veszteség" a skandináv szabadságjogokról álmodó nyugodt erőt, illetve akiknek kilépésén amúgy is csak örvendezik a szociálisan érzékeny nemzeti néppárti státuszba sikeresen megérkezett LMP-koalíciós partner - számára sűrűsödtek azon helyzetek, amikor egy-egy politikai fordulat hallatán csaknem félrenyelik kedvenc kávéjukat, de a nagybetűs élet ezúttal is rácáfolt ezen naiv elképzelésekre, ugyanis a Fidesz (egyik) kedvenc szektájának szélsőbalos tévéjében sikerült Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselőnek olyat mondania, amivel minden bizonnyal megfullasztotta volna a két műsorvezetőt - a kimondhatatlan nevűt, és kofalármájával elhíresült Balogh Juditot -, ha azok épp szürcsölgettek volna színes bögréjükből. Bár ha ez volt a célja, akkor el kell keserítsük a pártvezetést, mert az egyrészt holokauszt, másrészt nem kívánt visszatérés a sötét radikális irány felé.
Zoom
Van, ami már nekik is sok(k)
Mindenesetre míg a féldiktatúrázás már belépőként szolgált a 21. századi pártok koalíciós szalonjába, az alább látható és hallható kötelező nácizás akár már a Spinoza-ház falait is lerombolhatja a Jobbik elnöke számára. (Ez utóbbi persze lehet, hogy már megtörtént, de ahhoz egy hanukázás is elég volt.)
(Kuruc.info)