Terroristamódszer, hogy a Kuruc.info nyilvánossá tette Alföldi Róbert színházigazgató és az állításuk szerint "őt védelmező" négy fideszes parlamenti képviselő mobiltelefonszámát - mondta a parlament kulturális és sajtóbizottságának, illetve ellenőrző albizottságának fideszes tagja.
Ezzel összefüggésben Lukács László azt is megemlítette: szerinte inkorrekt, hogy Novák Előd, a bizottság ellenőrző albizottságának jobbikos elnöke az albizottság napirendjére tűzte Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának leváltását.
Szerinte a házbizottság még meg fogja vizsgálni azt is, hogy egy parlamenti albizottság egyáltalán indítványozhatja-e állami intézmény vezetőjének elmozdítását.
Novák Előd albizottsági elnök az MTI kérdésére elmondta: a Kuruc.info az ő tudomása szerint csak "kiegészítette" a Jobbik keddi felhívását, mely szerint a párt arra biztatta választóit, hogy "mozgalmi alapon" hívják fel az albizottság munkáját "obstruáló" fideszes képviselők figyelmét a házszabályban rögzített részvételi kötelességükre. Mint a képviselő fogalmazott: az eddig távol maradó politikusok vagy mondjanak le, vagy jöjjenek el végre az ülésre.
A Jobbik a saját felhívásában a kormánypárti képviselők egyébként a parlament honlapján is megtalálható e-mail-címét tette közzé, a Kuruc.info hírportál viszont ezen túlmenően a képviselők mobiltelefonszámait is közölte.
A héttagú, négy kormánypárti képviselővel rendelkező albizottság sokadik alkalommal volt már határozatképtelen, mivel a négy Fidesz-tag rendszeresen nem jelent meg az üléseken. Ők később le is mondtak albizottsági tagságukról. Azonban a testület új Fidesz-tagjai is jelezték: ők sem vesznek majd részt a csütörtökre kiírt ülésen.
"Döbbenetes" - vélekedett egybehangzóan Menczer Erzsébet és Németh Zoltán, a Fidesz két képviselője az MTI azon kérdésére válaszolva, hogy hogyan értékelik parlamenti e-mail címük és telefonszámuk közzétételét a honlapon. Mint mondták: mindketten számos telefont kaptak, a hívók legtöbbje pedig "gyalázkodó hangnemben beszélt velük".
Németh Zoltán bizottsági tag azt mondta: a honlapon található cikk címe ráadásul hamis színben tünteti fel a Fidesz képviselőit: ők ugyanis a távolmaradásukkal nem védelmezni kívánják Alföldi Róbertet. "Ellenkezőleg", a múlt héten a Fidesz és a KDNP is közleményben tiltakozott az ellen, hogy a Nemzeti Színház adjon színhelyet Románia nemzeti ünnepének megtartásához - hívta fel a figyelmet.
Egy másik, már hétfői Fidesz-közlemény pedig arra emlékeztetett, hogy Novák Előd a napirendi pontok megválasztásával túllépte az albizottság hatáskörét. Mint írták, az albizottság feladata "az ágazati törvények betartásának felügyelete".
"A fideszes képviselők ezért nem hajlandók asszisztálni ahhoz, hogy Novák Előd saját pártpolitikai céljaira használja az ülések összehívását" - tették hozzá.
Az ellenőrző albizottság csütörtöki ülésének napirendjén két másik - szintén Novák Előd által javasolt - pont is szerepel. Az egyik napirendi pont szerint azzal is foglalkoznának, miért tiltották le a Jobbik önkormányzati választási kampányreklámját a Magyar Televízió és a Magyar Rádió műsoráról, a másik szerint pedig a Such György volt rádióelnök által jóváhagyott, összesen 162 millió forintot kitevő jutalmak ügyét tárgyalnák meg.
(MTI)