Az alábbi hírt először (és, valószínűleg, egyetlenként) mi közöljük le a magyar nyelvű sajtóban.

Nem nehéz kitalálni, a hazai balliberális médiumok miért nem csaptak le rá: München kerületi polgármestere ugyanis nyíltan nevesítette a balhézók származását. Hogy nézett volna az ki, ha kiderül, hogy a cigányok nem csupán Magyarországon állatok, hanem Németországban is? Igen, ezt a fajtát a világon soha senkinek nem sikerült még megszelídítenie. Felesleges is próbálkozni vele – olyan, mintha zebrát próbálnánk meg háziasítani, azzal a felkiáltással, hogy „úgy néz ki, mint egy ló, tehát úgy is viselkedik, mint azok”. Nem megy, bármennyi pénzt, energiát, jó szándékot is feccölünk bele. Nem sikerült nekünk, nem sikerült a németeknek, nem sikerült a finneknek (pedig mennyi pénzt öltek bele...), nem sikerült senkinek. Egyszerűen minden, a belátási képességükre hatni próbáló, az „élni és élni hagyni” megértetését és magukévá tételét célzó integrációs kísérlet halálra van ítélve.
Ezekkel csakis úgy lehet együtt élni, ahogy az olaszok csinálják: hermetikusan elzárt, fegyveresekkel őrzött táborokba bezsuppolni az összeset. (Cikk ITT és ITT.) Az integráció, a rábeszélés, az okoskodás, a milliárdos „komplex programok” (a cigányok és vezetőik kedvenc szófordulata) nem fognak működni. (Természetesen csak a bizonyítottan deviáns életvitelű bűnözőkről - azaz a cigányság 80-95%-áról - beszélünk.)

A hír (eredeti ITT; az esettel, szintén egyértelműsítve az elkövetők származását, EZ a blogbejegyzés is foglalkozik):

Egy kávé miatt robbant ki késelős tömegverekedés Pünkösdkor Münchenben, a Taufkirchen negyedben, a Ritter-Hilprand-Hof vendéglőben, egy esküvői lakomán. A gyilkossági csoport, gyilkossági kísérlet miatt, vizsgálja az esetet.


19:45-kor a vendégek és a házigazda-felszolgálók között vita robbant ki. Mindez egy, a 300 vendég mindegyikét megmozgató, a késeket fegyverként használó tömegverekedéssé fajult. Két embert súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak (Kuruc.info: a fent már hivatkozott blogbejegyzés szerint az egyik súlyos sérült egy felszolgáló, Luis Bojani, szóval nem csak egymást késelgették az orkok, hanem tényleg nekimentek a személyzetnek [is]), másik négy könnyű sérüléseket szerzett. A rendőrség éjjel 2:40-ig volt kint, addig öt embert vettek őrizetbe.

A számtalan mentősnek volt dolga. Még csak véletlenül sem mindennapi esemény volt, idézik fel a kivonuló orvosok a bevetés eseményeit.

Taufkirchen polgárestere, Jörg Pötke, 19:00-ig [tehát a tömegverekedés előtt] a helyszínen volt. „Minden igen békés volt: egy hatalmas roma és sinti családi összejövetel (Kuruc.info: kiemelés tőlünk; ha bárki kételkedett volna a résztvevők származásában...), sok nővel és gyerekkel.” Elmondta azt is, hogy jó néhány vendég benyomult a konyhába, hogy onnan fegyverként használható késeket szerezzen.

Taufkirchen még mindig sokkolt állapotban van. A rendőrök szerint nehéz olyan bűnügyekben nyomozni, amikben 300-an vesznek részt, elkövetői oldalon. A vendégő úgy néz ki, mint egy csatamező. Taufkirchen polgárestere, Jörg Pötke azt mondja: „sok vér folyt. A vendégek részét, illetve a konyhát teljesen lerombolták.”
Frissítés (máj. 28. 11:41): Gyalázatos németséggel (nesze neked „iskolázottság”) a következőt írta az egyik résztvevő-szemtanú. Mivel nagyon nehéz kibogozni, mit akart írni (még egyszer: mint szinte minden cigánynak, neki is borzasztó a helyesírása és mondatszerkesztése, kb. olyan, mint a „magyar” antifasiszták kedvencéé, Csibóé), így körülbelüli fordítást tudunk csak adni. Akinek van ideje, megpróbálhatja kibogozni a németnek csak jó szándékkal nevezhető szövegből (ITT van; playboyj0nny máj. 25-én 00:02-kor kelt hozzászólása), mit is akart tulajdonképpen mondani:

„Egyike vagyok a 300 vendégnek. Az egészet egy Ferarri 360 Spyder (Kuruc.info: vajon miből futotta rá a cigánynak? Böcsületes, adózott munkából? Kizárt dolog...) vezetőjének felesége kezdte, amikor kapott egy kávét. Azt mondta a pincérnek, hogy „ez a kávé olyan, mint a kölni”.  A pincér szólt a konyhafőnöknek. A pincérnő visszakérdezett [a cigányoktól], hogy kinek nem ízlett a kávé. Erre a férj rátámadt a pincérnőre, és fojtogatni kezdte. Ekkor azt ordította a konyhafőnök, hogy „mindenki kifelé!”. Erre kb. a harminc sértett cigányból kb. 12-13-an rátámadott a  konyhafőnökre, egyikük egy késsel; mindeközben repültek az üvegek is. Négyen ütötték-verték a konyhafőnököt, a földre leteperték, és ott lincselték, rugdosták tovább. Egy percen belül kb. négy rendőrautó-szirénát hallottunk. A rendőrök őrizetbe vették a sofőrt és annak fiát. Ez utóbbit ma már szabadon engedték, ahogy hallottam.”

Frissítés (máj. 28. 23:09): az ITT található cikkben azt is leírják, hogy a cigányok által fojtogatott női munkavállalója mellett kiálló áldozat vendéglős (akinek a környéken barátságos és vendégszerető híre van) torkát vágták el, olyan szinten, hogy az eset sürgőssége és veszélyessége miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, ahol azóta is az intenzíven van. A [vendéglős] kollégája, aki mellette állt a cigányok rohamában, szintén súlyos sérüléseket szenvedett, és emiatt úgyszintén kórházba szállították. („Fest steht, dass der Gaststättenwirt, der für seine konziliante und freundliche Art in ganz Taufkirchen und Umgebung bekannt ist, schwere Schnittverletzungen nahe der Schlagader zugefügt bekam und mit dem Hubschrauber ins Schwabinger Krankenhaus geflogen werden musste. Dort liegt er nun auf der Intensivstation, ist jedoch nicht in Lebensgefahr. Der Kollege, der ihm Beistand leistete, wurde ebenfalls schwer verletzt und kam ins Krankenhaus.”; a nyaki ütőérre, ill. a vendéglős kollégájának sérülési fokára vonatkozóak kiemelése tőlünk.)

Értsd:

- a cigányok mindig torokra mennek. Nem ízlik a kávé, és megsértődsz amiatt, hogy, amikor a felszolgálónőnek ezt úgy adod a tudtára, hogy a hajába csimpaszkodsz, és fojtogatod, rád förmed a vendéglős? Nosza, lincseld meg többedmagaddal, és a biztonság kedvéért vágd el a torkát is, hadd dögöljön meg a büdös „gádzsó”!

Honnan is ismerős ez? Mindenhonnan, a cigányok mindig, mindenhol ezt csinálják. Például most, Ercsiben is, ahol nemcsak úgy összeverték, összerugdosták áldozatukat, hogy az felismerhetetlen húspéppé lett, hanem még – a sajtóhírek szerint – jól el is vágták a torkát, hogy biztosan megöljék.

- a másik súlyos sérült is fehér volt, nem cigány. Azaz: nem a szokásos cigányfamíliák közötti leszámolás volt a háttérben, hanem szimplán csak fehér-lincselés, -késelés és, nem mellesleg, az étterem teljes szétverése.