Tavasszal Laczkó Mihály újra MLSZ-elnök lett, és első lépésként kirúgta Mészöly Kálmánt, helyére pedig Csank Jánost hozta, aki éppen akkor jött haza Görögországból. Csank nem nyaralni volt. Egy másodosztályú csapatnál edzősködött, de kirúgták. Előtte már háromszor kérték fel a válogatott élére, és mind a háromszor kapásból nemet mondott. Most, hogy munkanélkülivé vált, még szép, hogy elvállalta...

Csank nem futott be jelentős játékoskarriert, itthon azért volt neves szakember, mert a szürke játékosokból bajnokcsapatot faragott Vácon, egy múlva viszont majdnem kiestek. A szövetségi kapitányi posztra Dunai Antal sokkal esélyesebb volt. Vagy csak esélyesebbnek gondoltuk. Dunai az újpestiek legendás csapatának volt a tagja, a hatvanas-hetvenes években Európa legjobb csatárai között tartották számon. Három olimpiára utazhatott el, ahonnét két aranyat és egy ezüstöt hozott haza. Visszavonulása után közel tíz évig edzősködött a spanyol első- és másodosztályban, majd itthon 24 év után az utánpótlás-válogatottal kiharcolta az olimpiai részvételt. De végül Csank lett a befutó... A nagyobb gond az volt, hogy mindössze egy pár nappal a vb-selejtezőket megelőző felkészülési meccsek előtt. Ráadásul az egyik legősibb riválishoz utaztunk, a függetlensége kiharcolása után első Európa Bajnokságára készülő horvát válogatotthoz Eszékre. Csank újoncokkal teletűzdelt, felforgatott csapatot küldött pályára, akik 15-en összesen rendelkeztek 72 válogatottsággal. Csoda, hogy csak 4-1-re kaptunk ki...

Két héttel később a sógorok látogattak a Népstadionba, és Polsterék 2-0-ás győzelemmel távoztak. Csank közben kijelentette, hogy esze ágában sincs az atlantai olimpiai részvételt kiharcoló sikercsapatra építeni a válogatottat, helyettük olyan játékosokat hívott meg, mint a cigány Aranyos Imre, akit később lehetetlen játéka miatt a ferencvárosi szurkolók elüldöztek az Üllői útról.

Májusban a hazai Eb-re készülő angolokhoz látogattunk. Előtte a magyar sajtó napokig a legendás 6-3-at emlegette. Az angolok most is megrúgták a maguk három gólját, csak a mi hat gólunk hiányzott...

Júniusban a szintén az Eb-re készülő olaszokat fogadtuk, és az osztrákokhoz hasonlóan tőlük is 2-0-ra kaptunk ki. Négy meccs, négy vereség, egy rúgott gól... Az utolsó felkészülési mérkőzésen végre ismét győztünk! Igaz, hogy az ellenfél az Egyesült Arab emírségek válogatottja volt Siófokon.

Szeptemberben megkezdtük a selejtezőbeli "menetelésünket" a finnek ellen, és nem is kezdhettünk volna jobban! Orosz Ferenc már a 16. percben megszerezte a vezetést, és végül ezzel a góllal nyertünk. Azzal senki nem törődött, hogy ezt a találatot gyakorlatilag a vendégek hozták össze:

Októberben folytattuk a norvégok ellen idegenben, és 83 percnyi védekezés után már majdnem elhittük, hogy meg lehet az iksz. Nem lett meg... 0-3

Az évet győzelemmel fejeztük be, novemberben Azerbajdzsánban nyertünk 3-0-ra.

Tavasszal két felkészülési meccset játszottunk, előbb Máltán nyertünk 4-1-re, majd Puskás Ferenc 70. születésnapján az ausztrálok nyertek a Népstadionban 3-1-re, úgyhogy a 88. percben még 1-1 volt az állás.

Az utolsó 10 percben bekapott gólok a svájciak elleni idegenbeli selejtezőn is kísértett: a hazaiak a 83 percben szerezték meg a győztes találatot. Júniusban a norvégok ellen folytattuk Budapesten, és az egy-egyet mindenki elfogadta. Nem úgy augusztus 20-án a svájciak ellen. Az átépítés miatt borzalmas látványt nyújtó Népstadionba több mint negyvenezren zsúfolódtak össze, és hitetlenkedve néztük, ahogy Chapuisat a 90. percben egyenlít. A svájciak világsztárja ráadásul közel három év után volt ismét eredményes a válogatottban.

De nem volt még minden veszve. Szeptemberben miután barátságos meccsen kikaptunk a lengyelektől, otthon is legyőztük Azerbajdzsánt, és a körbeverések miatt Finnországban egy pont is elég lett volna a pótselejtezőhöz. Miután Csank alatt annyiszor kaptunk gólokat az utolsó percben, Helsinkiben mi szereztünk! A 91. percben. Azt írtam, mi szereztük, de ahhoz a gólhoz semmi közünk nem volt:

Hatalmas szerencse, de bár ne így lett volna. A sorsolásnál a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk: az akkor Jugoszlávia néven szereplő, a világ élvonalába tartozó szerb válogatottat. Akkor már sejthettük, hogy gond van, miután a játékosok, Csankkal az élen azt hangoztatták, hogy ők a célt már elérték a csoport második helyével. Aztán az Üllői úton és Belgrádban a Marakanában a magyar futball legnagyobb kettős KO-ját kellett végigszenvednünk, és pont egy olyan ellenfél ellen, aki gyűlöl bennünket. Jellemző az itthoni mérkőzésre, amikor a szünetben 0-5-ös állásnál Csanktól megkérdezte a riporter, hogy mit fog mondani az öltözőben a játékosoknak, a válasz így hangzott: "azt biztos nem, hogy csak így tovább". Erről teljesen felesleges bármi mást is írni:

Ezek után Csank persze nem mondott le, megvárta, amíg 4 (!) hónap múlva kirúgják, azóta pedig azt hangoztatja, hogy a vereség nem szép, de rajta kívül nem jutott senki Magyarországon a pótselejtező közelébe. Ezt inkább nem is kommentálom...

A 'Csank-korszak" válogatott mérkőzései:

A 3. csoport végeredménye:

A pótselejtező:

Az 1997-es évnek azért volt egy pozitívuma is. Augusztus 20-án a Népstadionban összeállt három akkoriban nagyon fiatal, de feltörekvő ultracsoport: az Ultra Korps /Újpest/, a Green Monsters /Ferencváros/ és a Nuova Guardia /Kispest/, akik válogatott meccsen azóta sem látott, gyönyörű /akkori viszonyokhoz képest egyedi/ koreográfiát mutattak be, amit egész Európa lelátói társadalma elismert.

Könyvajánló: Bocsák Miklós: 0-6-tól az 1-7-ig

Részlet a könyvből:

"Kikapni lehet.
Lehet nagyon kikapni.
De így kikapni, ahogy mi kikaptunk a Jugoszlávoktól - nem szabad.
Ez nem futballvereség volt.
Ez több volt annál.
Itt tizenegy jugoszláv semmisített meg tizenegy magyart."